Újra Pesten

Két nap után ismét jelentkezünk!

Nagy szeretettel köszöntjük valamennyi régi és új olvasónkat!

Nem kifejezetten a lustaság az oka annak, hogy csak most adok hírt magunkról, bár mindenképp ez is hozzátartozik az igazsághoz. Itt sajnos nincs aki begépelje helyettem a megírt szöveget, a billentyűzet és a köztem lévő viszony pedig még nem jutott el a "már szeretem" szintjére.  Ez a tudat aztán kissé késleltette a kezdést.
Ez persze csak az egyik ok. A másik, hogy nem vetett szét bennünket a feszültség a programjaink megvalósítását illetően. Tehát akik azt hitték, hogy a leterheltségünk az oka a jegyzet elmaradásának, azt most ki kellett ábrándítanom.
/Ugye ennyi elég bevezetőnek?/
Kezdjük az elején!
Tehát megérkeztünk régi "otthonunkba". (Senkiről sem feltételezem, hogy azt gondolná, még mindig úton vagyunk, de valahogy mégis csak el kellett kezdeni.)
Az utazásunk zavartalan volt, nem kellett megállnunk sehol. Azt nem mondhatom, hogy fáztunk! Dorcsiról szakadt a víz, pedig rá még némi levegő is áramlott. Rám semmi. Úgy éreztem magam, mint hóember a kályha mellett. Az időt kártyázással múlattuk, és szóláncot játszottunk.
 Megéreztük amikor Pestre érkeztünk. Szó szerint! Ezt a fínom pesti levegőt semmivel nem lehet összetéveszteni.
Ha már Pécsről eljöttünk, egy cseppet sem bántuk, hogy végre leparkoltunk a kórház előtt.
Először Dórikát vittem föl, -ne párolódjon tovább- és bejelentkeztünk. Örömmel fogadták a kis csajt.
Amikor csak úgy megemlítettem, hogy ötször annyi cuccal tértünk vissza, mint amennyivel mentünk, azt hitték szórakozok, és csak mosolyogtak. Aztán amikor félórányi pakolás után meglátták a lift előtt a csomagokat, hirtelen eltünt az a mosoly az arcocskákról. Röviddel később az enyémről is, amikor be kellet pakolni a régi szobánkba. A csomagok aztán bekerültek, mi nem fértünk be. Dórikát a kerekes székébe száműztem, aki nagyon jól tűrte ezt  megpróbáltatást még négy óra múlva is.
Igyekeztem valami rendszert kitalálni. Ennek sikerére kb annyi esélyem volt, mint Szálasinak a fő tárgyaláson 1945-ben. Először is, nem igazán tudtam, hogy mit hol találok. Kivéve a ruhákat. Ezért azokat pakoltam ki először. Hiba volt. Ezzel még nagyobb kupit csináltam. Már a szatyrokat sem láttam. Aztán amikor Dórika már sokadszor jött hátra, hogy esetleg a helyére kerülhessen, belehúztam. Ez abból állt, hogy az Ő ágyáról lepakoltam ahova tudtam, fokozva ezzel a jelentéktelennek amúgy sem nevezhető zűrzavart. Az a helyzet állt elő, hogy Ő még az ajtón nem tudott bejönni, én viszont már nem tudtam kimenni hozzá! Végül sikerült megoldani a dolgot, nem ment könnyen. Ettől persze még egy ceruza sem került a helyére! Ez az állapot még sokáig így is maradt. Egészen pontosan, péntek kora délután szünt meg a káosz.
Nagyon akartam én pakolni, de amikor a kupacra néztem, elszállt az erőm. Legalább három kilométert sétáltam a bejárható 80 cm-es úton, és topogtam egy helyben. (ennyi idő alatt A hattyúk tavából is kitopogtam volna az iszapot.) Nem kis boldogság volt, amikor végre Európát sikerült csinálnom a szobában.
Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy sok dolgot vissza is kellett pakolnom, mert nem fért sehol. Ez most lent pihen a pincében.
Gyakorlatilag én nem unatkoztam. De ezt az elfoglaltságot nem sírom vissza.

Dórikáról még alig írtam. Sok érdekesség nem történt vele. Ami nagyon fontos, hogy jól van. Tegnap kora estére sikerült a gépét is beüzemelni, így már több barátunkkal tudott chatelni.
Ma szinte egésznap olvasott. (Van könyve bőven!) Nem rugaszkodok el a valóságtól, ha azt írom, ennél sokkal több nem történt vele. Nyilván evett, ivott, (ezektől a terhektől meg is szabadult), aludt, fürdött, hajat mosott.) Ez azonban nem túl érdekfeszítő esemény. Viszont!! Ma este megmértem, és az utolsó mérlegelés óta 36 dkg-t nőtt a súlya. (Azt nem írhatom, hogy hízott.)  Hiába! Ez az itteni kaja! Pl. a leves. Nincs már neve sem. Olyan mint Columbo hadnagy kutyája. Ő is csak úgy nevezte, hogy kutya. Ez meg csak egyszerűen leves.
Most egyébként visszatért Dórika a császár szalonnához. A egyen kosztból nem sokat pusztított el, de mondhatom, hogy mást meglehetősen sokat eszik és jó étvággyal.

Nos, úgy gondolom ennyi most elég lesz első nekifutásra. Amit kifelejtettem, majd leírom legközelebb. (ha eszembe jut). Hagytam még a mondandóból is, mert nem biztos,hogy itt olyan sok érdekesség fog velünk történni.
A legfontosabb a végére, Dórika azt mondta írjam le! Puszil mindenkit! Én leírtam.