Péntek - Szombat 2011.07.15-16

Szép napot Mindenkinek!



Páratlan páros



Tegnapra végre egy kis enyhülés, ami az időjárást illeti. A hőmérséklet csökkenése azonban csak a szabadban érzékelhető, a szobánkban nem. Itt változatlanul nedvesedik a bőrünk. Az a baj, hogy ez a kinti hűs levegő baromi nagy széllel érkezett. A fuvallat csak úgy kavarta a port az udvaron is. Szabályos kis forgó szél kerekedett. Hirtelen megörültünk, mert azt hittük, vendégeink érkeztek Pécsről és vidékéről. Aztán csalódottan állapítottuk meg, hogy ehhez a boszorkány tánchoz nekik sajnos semmi közük nincs, a természet űzte velünk ezt a kis tréfát.  Azért néha, -mert ugye a remény hal meg utoljára- még ránéztem az udvari ajtóhoz támasztott cirok és vessző seprőkre, de bizony azok nem mozdultak!

Itt van a hétvége. Nagy jelentősége nincs az eseménynek, legfeljebb annyi, hogy csupán öten vagyunk az egész kórházban. 3 gyerek, 2 szülő. Ja, meg a személyzet. Nagy társasági életet amúgy sem szoktunk élni
.

Itt azért valamivel lassabnak érezzük az idő múlását, mint Pécsen. Hiányoznak az arcok, a nagy csaták, a röhögések , az a hangulat, ami ott körülvett minket. Vágyódunk vissza! Nehézkes a várakozás. Azt gondolom, elsősorban a bizonytalanság az, ami kissé nyomottá tesz minket. Túl sok ellentmondással találkozunk. Nehéz így tisztán látni. Szerencsére Dórika még nem teljesen érzi a kavarodást, de folyamatosan érdeklődik. Azért Ő is kíváncsi a jövőjére. Én pedig mint a nagyra vágyó juhász, szeretném, ha valaki ködösítés nélkül tájékoztatna a helyzetről. Hitegetés, ámítás nélkül. (Lassan egy éve lesz, amikor elkezdtem megteremteni azokat a feltételeket, ami a Kórház elhagyásához szükséges volt. Akkor kaptam egy listát, hogy mire lesz szükség. A lista folyamatosan bővült, de egyszer azt mondták, hogy most már OKÉ! Fellélegeztem. Számoltuk vissza a napokat, aztán a végleges dátum karácsonyra tevődött, végül eltelt az év, új kezdődött, nekünk minden maradt a régi. Azt a lakást, amit megcsináltam, ahol az előírt feltételeket megteremtettem, Dórika nem is láthatta. Kiderült, hogy hiába volt minden.

A hitgetés azt eredményezte, hogy teljesen fölöslegesen fektettem be más ingatlanába. Az már csak hab a tortán, hogy  -miután nincs bank amelyik a GYES -re bármit is adott volna- jelentős magánkölcsönt kellett  felvennem, amit még több, mint egy évig kell törlesztenem. Ez elkerülhető lett volna, ha nincs ámítás.) Szóval, csak azt szerettem volna kifejezni, hogy bármilyen kellemetlen dolgot is kell megtudnom, azt körítés, szépítés nélkül szeretném. Nem fél igazságokra vagyok kíváncsi, hanem a valóságra.! Azt hiszem ehhez már elég nagy fiú vagyok. Nincs szükségem kíméletes mellébeszélésre! Ez a "Hogy mondjuk meg, hogy ne fájjon" stílus nálam nem jön be. Főleg akkor nem, ha köszönő viszonyban sincs az igazsággal. Szinte mindegy, hogy ékszerdobozban adnak egy marék sarat, vagy csak hozzám lapátolják. Sőt, az utóbbi esetben még csalódás sem ér. Kicsit elkalandoztam, de talán nem baj. Ennek részletetei egyébként benne lesznek a már íródó könyvemben, illetve a trilógia valamelyikében. (Remélem egyetlen leendő olvasómnak sem vettem el a kedvét az előzőekkel.) Gyakorlatilag ezt is azért említettem meg, mert próbáltam tájékozódni a lehetőségeinkről néhány önkormányzatnál, tegnap az egyiknél személyesen is, de egységes közigazgatás lévén sehol sem tudtak mondani olyat, ami előbbre vitte volna az ügyünket. (Volt olyan, akit még azelőtt kerestem meg, hogy Pécsre mentünk volna, most annyi változás volt a beszélgetésünkben, hogy sokkal határozottabban mondta, hogy nem tudja mit lehetne tenni, de majd.... Na, pl. erre nincs szükségem!
Remélem nem voltam nagyon lehangoló! (Ez rokona a Bius meséjében szereplő Vasa-lónak.)
A leírtak ellenére azért nem vagyunk ám elkeseredve!! Ezt úgy tekintjük, mint a céljaink elérésében fellépő újabb akadályt. Volt már nagyobb is! Azt is legyőztük. Most is bontjuk már a falakat! Tegnap beszélgettem az itteni segítőnkkel és miután Dórika szíve (is) húz Banyarába, szóba jött, hogy akár Pécsre is költözhetünk.
TEHÁT! Tündérek, Angyalok, és Boszik! Elő a varázspálcákkal! Talán gyorsabban eljön a megoldás, mint gondolnánk.

Ezúton is szeretném megköszönni a megjegyzéseket. Nem tudom leírni, milyen jó olvasgatni. Annyira érződik, hogy ez a barátság nem felszínes volt, és nemcsak arra az időre korlátozódott, amíg Dóri-házban voltunk. Mint azt még az előző blogban írtam valamikor, Dórika félt egy kicsit innen elmenni a barátok miatt. Nos az idő múlásával fény derült arra, hogy az itteni kapcsolatok nagyon nagy része csupán ismerősi szinten volt. A barátságot sokan másképp értelmezik, mint mi. Az igazsághoz tartozik, hogy mióta visszajöttünk, a sok emberkéből kettő jelezte, hogy bejön Dorcsihoz.Bár Ők eddig is jöttek rendszeresen. Tartottam attól, hogy a Manónak ez csalódást fog jelenteni, de remekül kezelte a helyzetet. Arra tesz figyelmet ami van, és nem arra, ami volt, vagy éppen nincs. A jelen Ti vagytok, akik olvastok bennünket, akik kapcsolatban álltok velünk Pécsről, Bajáról, Komlóról, és még nem tudom honnan! Minden alkalommal nagyon várjuk, hogy olvashassunk tőletek néhány sort. Persze ez fokozza a vágyunkat, hogy visszatérjünk.

Ide kapcsolódik a tegnap nagyon fontos eseménye . Itt Pesten is lett egy új, igazi barátunk, Helga.


Helga és Dorcsi



Ehhez egy kis történet is kapcsolódik. Mindannyian ismeritek már korábbi bejegyzéseimből Juhász Zsoltit és feleségét Beát. Személyesen csak egyszer találkoztunk velük, ( s csupán az új olvasók kedvéért írom le, hogy Ők szervezték nekünk a bajai kirándulást.) A kapcsolatunk megmaradt, azt hiszem örökre szóló barátság köttetett velük is. Helga, Beának a húga, aki itt él Pesten, ráadásul ebben a kerületben. Korábban , (egy hete) beszélgettün Beáékkal telefonon, és szóba jött, hogy Dórika nagyon szeretne egy olyan laptopot, amibe a CD-t is bele lehet tenni. Neki a tananyaga is lemezen van. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy én jelen helyzetben ilyet nem tudtam neki megadni. Bea és Zsolti viszont meglepte a Manót egy új géppel, amit Helga hozott el neki. Dórika csak anyit tudott, hogy valamikor jön hozzá Helga, és már nagyon várta. Ne kívánjátok tőlem, hogy leírjam mennyire boldog volt. És ezt a boldogságot azt hiszem a pulsoximéter tudta volna kifejezni a  legjobban! Drága bajai Barátaim! Nagyon szépen köszönjük. S bár én tudtam róla, mégis nagyon meglepődtem.  Kapott még egy különleges színváltó nyakláncot, amelynek a köve változtatja a színét érintésre, az ember állapotától, vagy hangulatától függően. Továbbá kapott még levelet is, és csokikat, valamint óriási szeretetet Helgától,  és érezhetően Bajáról.
Helga személyében szintén egy nagyszerű embert ismerhettünk meg. Bár Ő nem Banyara megyéből való, de biztosan benne is megvan a boszi-hajlam!




hármasban

 

az ajándék

Természetesen azonnal elkezdődött a géppel való ismerkedés. Én úgy vettem észre, hogy Dórika nagyon

ügyes volt.  Elég sok dolgot végrehajtottak együtt. Játékok kerültek letöltésre, és azt hiszem az a helyes kifejezés, hogy személyre szabták a gépet.  Közben sikerült Beával és Zsoltival is beszélnie telefonon, hogy személyesen is megköszönhesse az ajándékot. Miután a gépezést befejezték, a labirintus nevű játék került elő. Ebben Helga is nagyon ügyesnek bizonyult. Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, a játékot is be kellett fejezni. Helgának is indulni kellett, és a kórház kapuját is zárni készültek, miután elmúlt 10 óra.

Dorcsi még megpróbált kedves barátunkra nyomást gyakorolni, hogy aludjon itt, de most még az apróbb zsarolási kísérletei sem vezettek eredményre. (Ezt is meg kell neki szoknia!) A mielőbbi viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól hozzávetőlegesen fél tizenegy magasságában.

Azt gondolom nagyon szép napot tudhatttunk magunk mögött.

Az éjszaka nyugodtan telt, reggel felé a kicserélt kanülje okozott némi bonyodalmat, hiszen pontosan ennek a betétei törtek el.  Bár elméletileg a két kanül egyforma, a gyakorlat mást mutat. Remélhetően a hét elejére kész lesz a másik sterilizálása, és vissza lehet cserélni. Ezzel az a probléma, hogy ha benne van a betét, akkor az felsérti a nyálkahártyát, ami vérezni kezd. Sajnos éjszakára muszáj betenni, mert ahhoz csatlakozik a gép.

Nappalra a helyzet javult, a vérzés is elállt. Most azonban újra éjszaka van, és kezdődött minden előlről.

A szombat a gép további felderítésével telt Dorcsinak. Játszott is, tanult is, és e-mailt is írt. Én pedig szinte egész nap írtam. Folytattam a tegnap elkezdett könyvet. Meglepően jól haladok! Köszönöm a biztatást a bosziknak! Információm szerint már lesz néhány olvasóm. Aztán lehetnek majd olyanok is, akiknél billeg a szekrény, talán ahhoz is jó lesz. A  megjegyzésekre itt most nem reagálok, mert így is nagyon hosszú voltam.

Azt azonban megígérem, hogy némelyikért elégtételt veszek. (Rajtam is elakarják verni a port valamiért!)

Huh! Az imént néztem meg a bejegyzést, basszus, tényleg hosszú lett. Pedig igazából egyetlen komoly esemény történt velünk. Lassan azt kell mondjam,  szerencse, hogy nincs sűrű programunk.

Mára elköszönök annak reményében, hogy bár nem volt túl érdekes amit írtam, mégsem  untattam vele senkit. Nem felejtem el átadni Dórika üdvözletét, aki megmutatta a boszorkányavatás orrcsavargatását.

Este újra találkozunk!