Hosszú idő után újra jelentkezünk!
Bár korábban azt ígértem, hogy a jelentkezések gyakoribbak lesznek miután Dórika itthon lesz, mégsem így lett. Sok minden történt, ami kissé, vagy inkább nagyon is távol tartott a géptől.
Ennek egyaránt voltak lelki és fizikai tényezői is.
Amellett, hogy az internet elérhetőséggel is akadtak problémák, (egy ideig nem volt) a "kedv" is gyakran hiányzott az íráshoz.
Azzal tisztában voltam -s ennek hangot is adtam a korábbi bejegyzésekben-, hogy nem lesz könnyű az élet, de arra azért nem gondoltam, hogy ennyire el tud nehezedni.
Azok a terhek, amelyek szinte mindenkit érintenek, nálunk hatványozottan jelentkeztek. Bizony voltak olyan pillanatok, amikor már nem sok elképzelésem volt arról, hogy mit tegyek. Azt gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, amikor leírom, hogy anyagi eredetű problémák ütötték fel torz fejüket.
Bizonyára többekben felmerül most az a kérdés, tudtam -e, hogy mit vállalok ?! A válaszom az, hogy természetesen tudtam. Azt is sejtettem, hogy némileg a bürokrácia is nehezíteni fogja a dolgomat, - egy kivétellel, nem volt olyan önkormányzati félfogadás, amelyiken ne lettem volna jelen, aztán az Államkincstárnál, a Kormányhivatalnál, és a szolgáltatóknál tett több tucatnyi látogatásom csak megkoronázása volt a vesszőfutásomnak-, ám rémálmaimban sem jelent meg az, hogy ennyi idő után még mindig csak iratokat és határozatokat lobogtathatok. (De legalább már eljutottam a határozatokig.) Ez persze még nem jelenti azt, hogy a pénzünk is megvan, de már látható távolságba került. Nyilvánvaló, hogy ezzel egyetlen szolgáltatónál sem érek el semmit, és nemcsak ott, hanem máshol sem. A korábban "rövid ideig tartó átmeneti állapottá" degradált időszak immáron féléve tart. Nem csoda tehát, hogy a jövedelem gyanánt beáramló, havi nem egészen 26.000 forintnyi bevétel -híradós nyelven szólva-, "történelmi mélypontra" taszított. (Hogy ez mit jelent, azt hiszem nem szükséges részletezni.)
Természetesen erről a helyzetről értesültek a hivatalos szervek is, akik ezek után igen gyakran érdeklődtek afelől, hogy miként tudom eltartani a gyermekemet, miből tudom fedezni a rezsit, stb. Minden bizonnyal ők is belátták, hogy nem rendelkezem varázslói képességekkel, és aggodalmuknak helyt adva azóta is fokozott figyelmet szentelnek nekünk.(Ez már komoly segítség, nemde?) Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem hatott, és nem hat kényeztető simogatásként az idegrendszeremre?
Arra azért kínosan ügyeltem, hogy Manó ne érezze ezeket a problémákat. Éppen elég az is, ha engem tör a frász!
Nos többek között ezek a jelenségek is közrejátszottak abban, hogy nem éreztem túl nagy kedvet az íráshoz. A technikai problémák pedig csak tovább fokozták az elmaradást, de ez már lényegtelen apróságnak számít.
Ezzel szeretnék is véget vetni a nyavalygásnak, hiszen annak idején ezt a blogot nem ilyen célzattal hoztuk létre, még akkor sem, ha nem csekély mértékben ez is hozzátartozik az életünkhöz.
Sokkal szívesebben írok a kellemes és szép dolgokról, amelyek igazán meghatottak bennünket, és örömmel számolok be azokról az eseményekről amelyek tartalommal töltötték meg Dórika napjait, és vidámságot kölcsönöztek neki. Szerencsére ezekből is akadt bőven.
Mielőtt azonban ezekre rátérnék, szeretném a legfontosabbat közreadni, nevezetesen azt, hogy Dórika jól van, jól érzi magát, és -két nap gyengélkedést leszámítva- megfelelő az állapota.
A kellemes dolgokat mindjárt azzal kezdem, ami mindenképp első helyre kívánkozik, ami szorosan kapcsolódik a bevezetőben említettekhez, és jelentős mértékben segített a fennmaradásban.
Korábbi bejegyzéseimben említettem, hogy Dorcsika a Mezőszél utcai Általános Iskola tanulója lett.
Önmagában ez nem lenne olyan nagy dolog, de ebből az iskolából indult el az a folyamat, amelyik nagy segítséget nyújtott számunkra. Pontosan nem tudom hogyan kezdődött, de meggyőződésem, hogy az intézmény igazgatónője Vellis Katalin jóvoltából szereztek tudomást rólunk a szülők, akik hihetetlen módon összefogtak, és folyamatosan érkeznek a csomagok, a támogatások. Szülők és gyerekek egyaránt küldenek valamit. Ebből a szülői közösségből jutott el "hírünk" az EON-hoz is, ahonnan szintén kaptunk támogatást. Néhány kivétellel nem ismerjük őket, nem tudjuk kik ők, csak azt tudjuk, hogy nagyon aranyosak és kedvesek. Köszönjük szépen a segítséget!!!! Köszönetet kell mondanunk továbbá a DRÁVANET-nek a támogatásért, és nem utolsósorban DIGI-TV-nek a segítségért, amelyet ugyancsak az az iskolához köthetünk.(ti. az iskola egyik kis nebulójának édesapja jelentős közreműködésével kaptunk segítséget.)
Szeretném továbbá megemlíteni Gajdócsi Editet, aki mint szoc.munkásunk, nagyon sokat próbál segíteni. (Pl. a segítségével talán eljutunk most már odáig, hogy rendeződjön Dorcsi gyermektartási ügye is.)
Ezek után szeretnék Dorcsiról is írni néhány gondolatot.
A nehézségek ellenére elmondható, hogy jó kedvben és tevékenykedésben nem szenved hiányt.
Jelentősen vissza kell menni az időben, hiszen a legutóbbi bejegyzés még farsang előtt volt. Március 2-án a Dóri-Házban került megrendezésre a mulatság. Dórika lázasan készült rá.
Előző este, Judittal közösen készítették a jelmezt.
Tekintettel arra, hogy "kis tigrisnek"
öltözött, kötelező volt az "állati mimika"
gyakorlása.
A végén már egészen jól ment neki.
Másnap aztán szép számmal jelentünk meg a
Dóri-Házban. Gyermekek és szüleik, valamint a személyzet tagjai is jelmezbe bújva, izgatottan várták a mulatságot.
Pompás uzsonnával, finomabbnál finomabb falatokkal készült az alapítvány.
Dorcsi aranyos volt a jelmezében.
Ő négykézláb "vonult" fel.
Ez a közlekedési mód határozta meg azt is, hogy minek öltözzön.
Sőt, úgy gondolta, hogy én remek balerina lennék!!
Ezen képen -amit csak erős idegzetűeknek ajánlok, s akkor is csak röpke pillanatra- a látvány önmagáért beszél!!!
Szerintem Manó sem tévedhetetlen!
(Így jobban megnézve, az az érzésem támadt, hogy ez annyira ronda, hogy már szinte szép!)
A rendezvény egyébként remekül sikerült.
Úgy gondolom mindenki jól érezte magát.
Volt tánc, játék, tombola, evés-ivás, móka, kacagás, és minden ami ehhez tartozik.
A következő nap ismét készülődéssel telt, ugyanis 4-én volt Manó "hazatérési" bulija, emiatt aztán akadt némi tennivaló.
Dórika nagyon izgult, és rettentően várta ezt a baráti összejövetelt.
Ekkor került ugyanis megtartásra a novemberi szülinapja, a karácsony, a szilveszter, a névnapja és a "lakásavató" is.
Az éjszaka is izgalmasan telt, Dorcsi kicsit rám ijesztett, mert nem sokkal éjfél után hányni kezdett, aztán ez eltartott hajnalig. Már azt fontolgattam, hogy meglátogatjuk a klinikát, de erről hallani sem akart, s miután semmi egyéb jel nem mutatott arra, hogy komolyabb baja lenne, (teljesen normális paraméterek a szaturálását és pulzusát tekintve is, láztalanság, stb.) haladékot adtam magunknak. Jól tettem, mert hajnalban már rendesen tudott inni, nem jött ki belőle semmi. Reggelre aztán teljesen jól érezte magát, sőt, korán ébredt, nyoma sem volt az éjszakai kellemetlen állapotnak. Ezzel végképp elhárult a veszély a buli megtartását illetően.
Csupán a kételyek eloszlatása végett jegyzem meg, -s talán azért is, mert itt a lépcsőházban is elhangoztak olyan megjegyzések, hogy bulit tartunk, amikor nehéz helyzetben vagyunk,és nyilván ez nem helyénvaló-, batyus bulink volt, nem kellet jelentős költségekbe verni magunkat.
Dórikának viszont két éve csak a kórházban voltak ezek az ünnepek jegyezve. Lakásavatóról nem is beszélve, hiszen a korábbi lakóhelyünkön nem is láthatta az "új" lakást, mert oda nem engedték már haza, s abba a lakásba a kórházba kerülése után költöztünk, ill. költöztem.
Szóval, nem panaszkodom, de ez a lakóközösség nem az összefogásról és megértésről híres.
Ezt már megtapasztalhattam.
Vasárnap az ajtó megjelölésével kezdődött a dekoráció.
(Számomra ennyi elég is lett volna, mert a többi szalag zöme
nyomokban még mindig a falon van, s lehet, hogy marad is, mert olyan tökéletes ragasztóval sikerült barátainknak felpakolni, hogy vonzza magával a tapétát is. Ezt viszont szeretném elkerülni.)
Miután összegyűltünk, megkezdődött az ajándékok
kibontása, áttekintése.
Volt belőlük jócskán.
Akadt benne olyan is, amivel azonnal játszani kellett.
Tekintettel arra, hogy karácsonyt is tartottunk, nem maradhatott el a csillagszóró sem.
(A "szalagozás" után komolyan boldog voltam, hogy a csillagszórón kívül más nem égett le!)
Akadtak barátaink, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni.
Volt olyan, aki betegsége miatt hiányzott. (szó szerint hiányzott!!)
Vele, egy felirattal tudattuk, hogy mellette vagyunk, és gondolunk Rá.
Azt gondolom, nagyszerűen sikerült "összefoglalni" az ünnepeket,s véleményem szerint mindenki jól érezte magát.
Manócskám estére egy kicsit elfáradt. Ebben nyilván közrejátszott, hogy nem aludt eleget az éjjel.
Az ünneplés után következtek a hétköznapok, amiket szintén nem lehet unalmasnak mondani.
Ezeket rengeteg játék, olvasás, nagyon kevés gépezés, és némi filmezés, s az utóbbi időben tanulás jellemzi.
Szerdánként Manó napközis jelleggel a Dóri-házban van. Zeneterápia, gyógytorna, és egyéb foglakozások várják ott. A legutóbbi alkalommal pl. bábszínházban voltak.
Én legfőképp ilyenkor tudom a hivatalos ügyeket intézni.
Mindenképpen meg kell említenem azt is, -sajnos fénykép nem készült- hogy óriási öröm érte Dorikát, amikor meglátogatott bennünket Bea és Zsolti. A "bulin" ők sem tudtak megjelenni.
Többek között nagyon klassz új társast is hoztak Manónak, amit természetesen azonnal ki is kellett próbálni.
 |
| Néha a barátokat is fel kell hívni |
 |
| Egyéni frizura |
Vannak képek, amelyek csak "úgy" jöttek.
Természetesen nem felejtette el, hogy néha egy hölgynek a sminkelésre is gondot kell fordítania.
Külön öröm érte Dórikát, amikor az egyik kedves barátnője, akit még télen a Bethesdában ismert meg,
eljött hozzánk látogatóba. Nem lehet elmondani, hogy milyen jól érezte magát ez idő alatt.
Rengeteg közös játék, közös munka tarkította a napjaikat.
(Ilyen volt pl.az egymás etetése
bekötött szemmel.)
Az már decemberben látszott, hogy a két lány nagyon megszerette egymást. Az akkor született barátság
nem csak fellángolás volt egyikük részéről sem. Öröm volt látni, ahogy egymással törődtek.
Én remélem, hogy ez a kapcsolat a későbbiekben is megmarad. Nagyon jó volt őket boldognak látni!
Két szülő az iskolából.
Korábban soha nem találkoztunk velük, ők is csak hallottak rólunk.
Húsvét előtti pénteken csörgött a telefonom, s egy kedves női hang afelől érdeklődött, hogy meglátogathatnák -e Dórikát. Juca volt az.
Én örömmel mondtam igent.
Délután eljöttek csomagokkal megpakolva. A csomag mellé egy boríték az E.ON munkatársaitól.
(Később még egy, amit Juca hozott el nekünk.)
Némi játékra is sor került, de sokáig nem tudtak maradni. Abban egyeztünk meg, hogy a közeljövőben gyermekeikkel együtt is meglátogatnak bennünket.
Mi szeretettel várjuk őket. És még egyszer köszönjük valamennyiüknek a segítséget.
Közben Dórika ekkor már javában dolgozott új "vállalkozásában", amit Bius talált ki, és karolt fel.
 |
| Az első munkák |
Ez nem más, mint gipsz figurák, képek készítése, gyöngyfűzés, és mézeskalács díszítés.
Dórika ezeknek a kis tárgyaknak az értékesítésével segíti a költségeink fedezését.
Természetesen a gipsz keverését nekem kell elvégezni, hiszen neki nem célszerű porolni.
A festést viszont maga végzi.
Ahogy megjelentek a figurák a facebookon,
szinte azonnal érkeztek a megrendelések.
Azóta már bővült a kollekció.
Most még anyák napjára "koncentrál", de már akadnak darabok pedagógus napra is, és természetesen folyamatosan lesz "áru".
A gyöngyfűzésben is egyre ügyesebb lesz.
Hihetetlen türelme van ezekhez az apró mütyürökhöz.
Judit most tanít neki egy komolyabb technikát.
Ugyancsak Judittól tanulta a mézeskalács-díszítést is.
Én nem értek hozzá, de Judit azt mondja nagyon ügyes.
Egyébként Judit ajánlotta fel, hogy megsüti Manónak a
kalácsot.
 |
| Az első díszített kalács |
Annyi biztos, hogy nekem tetszik amit csinál.
Így érkezett el a húsvét.
Dóri az utolsó pillanatban még elküldetett egy levelet -természetesen Judittal- a húsvéti nyúlnak, hogy látogassa meg.
Csodák csodájára, másnap megérkezett anyuszi. Igaz, nem az "öreg" húsvéti nyúl,
-mert az már máshova ígérkezett-, hanem egy
segédnyúl-tanonc, de ő is csak azért mert elaludt a
nyúliskolában.
Volt nagy öröm, amikor Manó felébredt.
A nyuszi aztán rövid ideig nálunk vendégeskedett, majd Juditéknál folytatta ifjú életét. Legfrissebb információnk szerint jól érzi magát, és növöget.
Az idén már locsolkodók is jártak nálunk.
Judit két fia, Attila és Bence tett arról, hogy ne hervadjon el a két leányzó.
Miután az elmúlt két húsvétot Dórika kórházban töltötte, ez is élmény volt számára.
Sőt, még megemlítem azt is, hogy a locsolókra várva tojást is festegetett. (Erről nincs kép)
Időnként társalogni is kellett az ifjú segédnyúl-tanonccal.
Húsvét után megismerkedett Dórika
az állandó tanítónénijével, Dettivel.
Az igazgatónővel jártak nálunk, aki
Dorcsi örömére szintén gyűjti a szalvétákat.
Így aztán természetes módon beindult
a "szalvéta-biznisz".
Már folyik a "komoly" munka.
Dorcsim élvezi az órákat, Detti nagyon aranyos, jól kijönnek egymással.
Amit még érdemes megemlíteni, hogy a napokban (26-án) az Adó és Vámhivatal illetékesei is meglátogattak. Ha pontos szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ők nem baráti látogatásra jöttek.
(Erről sem készült fénykép)
Még a nyáron említettem egy bejegyzésemben, hogy akkor voltam hajlandó műttetni magam, amikor a GYES-em -nem az én hibámból- fel volt függesztve és emiatt nem volt TB-m.
Az akkori összeg mára nagyon felszaporodott, (rengeteg kamat, plusz a bírság). Az összeget nem írom le, mert vicc. (Kár, hogy én nem tudok röhögni rajta!)
Azt viszont el kell mondani, hogy akik itt jártak, maximálisan rendesek és hihetetlenül jóindulatúak voltak.
Azt is megmondták, hogy mit kell tennem, mennyit kell fizetnem, hogy ez a hátralék törlésre kerüljön.
Addig viszont behajthatatlanként kezelik. Ez végül is jó hír! (Néha ilyenre is szükség van.)
Nem állítom, hogy teljes részletességgel írtam le az eseményeket, de talán sikerült valamelyest bemutatni jelenlegi életünket.
Barátainkkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és örülünk annak, hogy vannak.
Köszönjük azok segítségét, akik vásárlással segítetek bennünket, azokét akik a licit oldalon Dórikának ajánlották fel az összeget, azoknak, akik ezt szervezték, és azoknak is, akik megosztották Manó munkáit.
Továbbá köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon a segítségünkre volt.
Már nem ígérek semmit, de hamarosan jelentkezünk.
Utóirat: Még a bejegyzés első felében említettem a lakóközösséget, amelyikbe belecsöppentem, és nem sok jót tapasztaltam eddig körükben.
Eleinte az nem tetszett nekik, hogy sokáig tart a lakásfelújítás, aztán később a gyógyhatású krém "szaga" zavarta őket, esetenként bekopogtak, hogy mit sütök, mert érződik az "olajszag" a lépcsőházban, zavarja őket az is, hogy sokan járnak hozzánk, és még sorolhatnék néhány dolgot.
Nos, most "lapzárta" után érkezett egy telefon a főbérlőnktől, hogy ismét panaszkodtak a lakók, és súlyos lépést fontolgatnak. Ennek pedig az az oka, hogy sajnos dohányzom. Már nem erősen, sőt az utóbbi időben mondhatnám, hogy alig, s azt a fránya cigit az erkélyen szívom el. Továbbá, Dórika kész munkáit az erkélyen szoktam lefújni lakkal.( Ez aztán mindennek a teteje!! Hogy én milyen megátalkodott lettem!!!???) Ez még azt is zavarja,
aki alattam lakik, és zárt az erkélye, ráadásul szinte egész nap az épület másik oldalán lévő ablakban leskelődik. Ő az, aki olyan mint Juhász Árpád. Mindent tudni akar!
Szóval úgy tűnik, ismét egy feljelentés elé nézek.
