2011. szeptember 28., szerda

A huszonnegyedik nap (szept.28. szerda)

Szép napot kívánok!

Repülnek a napok, egy hét van vissza a törökbálinti vendéglátásból.
Nem készítek még összegzést, de lassan annak is eljön az ideje.
Azt hiszem, a jó dolgokat már leírtam eddig is, rossz pedig nem történt velünk. Most nagyjából úgy vagyunk, mint a Dóri-házban töltött első hónap után. Ami mégis változott, hogy újabb barátokra tettünk szert, újabb nagyszerű embereket ismertünk meg, és távozásunk után újabb hiányállapot lép fel lényünk legfontosabb részében, a lelkünkben. A nagyszerű emberek közé tartoznak azok is, akiknek csak a nevét ismerhetjük, de nem találkozhattunk velük.
A helyzet egy picit mégis más, mint amikor a Dóri-házból eljöttünk. Két szempontból is. Remélhetően rövid idő alatt megtörténhet a saját környezetbe való visszatérésünk, és erre ekkora esély mostanában nem volt. Én bízom abban, hogy a tavaly ősszel elinduló folyamat a végére ér. Ez jó dolog. Ám, ha így fogalmazok, akkor van rossz is. Az pedig Dórika elhelyezése arra az időszakra, amíg az engedélyek
megszületnek.
Ma beszéltem Barbarával, ők már rendezték a betegszállítást, csak még azt nem tudni, hogy mi lesz a végállomás. Két lehetőség merült fel, a Bethesda és Cegléd. Ez már nem az alapítványon múlik.
Továbbra is felforr a vérem, amikor meghallom a második lehetőséget. Ennek okáról korábban már írtam, sőt néhány, (sajtónak,  TV-nek és rádiónak adott) nyilatkozatban is kifejtettem róla a véleményem. Az vigasztal ezzel kapcsolatban, hogy addigra már Dórika is pécsi lakos lesz, így nagyon remélem, hogy Cegléd illetékessége végleg megszűnik. De még mindig furcsállom, hogyan lehetett ez számunkra hirtelen ilyen kiemelt intézmény!!??  Mi változhatott Cegléden a tavasz óta, hogy megfelelő lett nekünk? Gyanítom, hogy semmi, de őszintén szólva ezt a részét nem is akarom megtudni.
Sokkal inkább érdekelne az igazság! Valószínűleg az meg rejtve marad előttem, ezért a legjobb, ha nem teszek rá figyelmet. Vagy teszek rá...!
Félreértés ne essék! Nem bosszankodom, csupán értetlenkedem. Nem bánom, hogy így történt, hiszen ha nem így alakulnak a dolgok, akkor valószínűleg nem ismerjük meg a Dóri-házat, a Tábitha-házat,  a hozzájuk kapcsolódó személyeket, nem találkozhattunk volna azokkal az eberekkel, akik új értelmet adtak életünknek, akiknek az ismeretsége nélkül minden tekintetben szegényebbek lennénk.
Persze valahol fáj, hogy mindenünk elveszett, és olyanok lettünk, mint akinek éppen egy természeti katasztrófa vitte el mindenét.
Nem állítom, hogy könnyű lesz Manócska állapotával, néhány darab ruhával újra kezdeni mindent, de a kitartásunkat, a hitünket, az egymás és barátaink iránt érzett szeretetünket, a reményt egy jobb életben, azt senki és semmi nem tudta elvenni tőlünk.

Kissé elnyújtottam a bevezetést, eredetileg nem így terveztem, de úgy érzem nem baj, hogy közreadtam ezeket a gondolatokat. Legfeljebb unalmas lehet.


Ezek után nézzük a mai napot.
Reggel minden a szokásos program szerint zajlott.

Dórit sikerült időben felkelteni. Megreggelizett, és Évivel kezdett játszani. Ez egészen addig tartott, amíg Ildikó meg nem érkezett.
Pontosan 10 órakor kezdődött a tanulás.
Ma a mondat fajtáit tanulták, utána pedig vágtak, ragasztottak.




A végeredmény egy aranyos lámpa lett.


Még délelőtt óriási meglepetés érte Dórikát.
Nagyon kedves és nem remélt vendég érkezett a házba. A Bethesda kórház önkéntese, Erzsi néni jött látogatóba, aki Manócska intenzív osztályon való tartózkodása alatt nagyon sokat foglalkozott vele, rengeteget mesélt neki, és vigasztalgatta, amíg én nem érkeztem meg. Azt is el kell mondani, hogy Erzsi nénitől sok szép ajándékot kapott Dorcsi.
Ma sem üres kézzel érkezett. A nasik mellett, könyvet és rejtvényeket hozott. Az utóbbiak közül az egyik megfejtéséhez hozzá is fogtak.
A rejtvényfejtés mellett azért beszélgetésre és élménybeszámolóra is sor került.
Közben az ebéd is megérkezett. Dórinak az volt a kívánsága, hogy amíg ebédel addig Erzsi néni vicceket olvasson neki. Nos, a kívánsága teljesült.
Nagyon örültünk, hogy itt volt velünk.
Miután elment, megnéztünk egy mesét DVD-n. Éppen a végére betoppant Gina, és rövidesen a gyógytorna vette kezdetét.
Később labdás gyakorlattal folytatódott a foglalkozás.





Dórika sokat fejlődött az utóbbi időben.
Jóval erősebben és az eddigieknél is ügyesebben dobja a labdát.
Ezt egyébként Gina is megerősítette.



A végén mi is csatlakoztunk Évivel a terápiához.
Nagyon klassz volt, jól éreztük magunkat.

A torna után a répás játék került elő, Ákos érkezéséig azzal folytatódott a küzdelem.






Ákossal a szorzótáblát gyakorolták. Úgy tűnik ebbe is szépen belejön a nagy lány.
Tanulás után levezetőnek römiztek.


Fél nyolc felé Ákos is elment. Ezután vacsora következett, majd játék Barbival, fürdés és fekvés.


Azt gondolom, Dórika ma is nagyon jól érezte magát, és szép napot zártunk.

Huszonkettedik - huszonharmadik nap (szept.26-27. hétfó-kedd)

Szeretetteli Üdvözlet!

Azzal kezdem, hogy erről napról szóló bejegyzés csak "képtelenséget" tartalmaz.
Azért van ez így, mert én Pécsen jártam, a szolgálatan lévő nővérkék pedig nem tudták, hol a fényképező, így nem készültek képek.
Ettől függetlenül összefoglalom röviden a napot.
Reggel korán volt az ébresztő, mert mint azt korábban is írtam, kanül-cserére készültünk a kórházba.
Ahogy megjött az alapítvány autója indultunk, és időben meg is érkeztünk. Dorcsi nagyon nem szereti
ezt a ceremóniát, de hősiesen várt a sorsára. Mint közel három óra várakozás után kiderült, teljesen feleslegesen izgult. A csere technikai okok miatt elmaradt. Most pedig játsszunk egy kicsit!
Teszt kérdés következik, lehet tippelni!
Miért maradt el a kanül-csere?  1. Nem volt áram a kórházban.
                                                          2. Nem volt orvos aki elvégezze a cserét.
                                                          x. Nem volt meg a kanül.
A helyes megfejtők között kisorsolunk 1 db két hetes "sötét kék" apróságot, s amennyiben a nyertes  8 napon belül nem veszi át a nyereményét, küldjük utána az egész famíliát.
A lényege az egésznek, hogy most új időpontra várunk. Többet nem szeretnék erről írni.
Miután visszaértünk Pestre, én azonnal indultam le Pécsre, Dórika pedig játszani kezdett. (Útközben már megebédelt, mert nagyon megéhezett a várakozás alatt.)
Öt óra után néhány perccel érkeztük meg Pécsre, sok időm tehát nem maradt a "látogatásra".
Ennek ellenére szerencsés volt a napom. A lakáskérdés már mindenképpen megoldódott. Külön örömet jelentett számomra, hogy bár nagyon rövid időre, de tudtam találkozni Judittal és Biussal is. Sajnos nagyon gyorsan elrepült az idő, indulnom kellett vissza.
Tizenegy óra elmúlt, amikor visszaértem Törökbálintra. Dórika a kanapén szundikálva várt,igyekeztem gyorsan lefektetni, Amint letettem a buksiját, már aludt is.
A nővérke elmondta, hogy remekül érezték magukat, rengeteget nevettek, s ami a legfontosabb, hogy minden rendben volt.

A mai nap szokványosan indult. A reggeli ébresztő
ma is hosszú procedúrával járt, éppen ezért időben elkezdődött.
Dorcsit rajtam kívül Bea és Viktor keltegette.
Meglehetősen gyorsan kinyitotta a szemét, de utána még sokáig sumákolt. Végül feladta a harcot és hagyta hogy felöltöztessem. Ezután megreggelizett, és várta Ildikót, akivel majdnem ebédig gyűrték a környezetismeretet, de még némi játékra is volt idő.


Ebéd után aztán kezdetét vette a játék.
Ma olyat játszottak, amit eddig még nem, s Manónak is régen volt ilyenben része. Bújócskáztak.
Dórika nagyon élvezete. Őt ugyanis segítség nélkül senki sem találta meg.

<<< Ez a rejtekhely pl kifogástalan volt. Gondolom senki sem lepődik meg azon, ha elárulom, hogy oda nem egyedül mászott be.
Ez a "bújócska őrület" egész délután tartott.
Később Tündi is, Nóri is csatlakozott hozzájuk. (Azért nincs róluk kép, mert elbújtak.)


Természetesen azért másik játékra is sor került.

Kicsivel később, amíg az átszellemült társasozás folyt, én Tündivel beszélgettem, s azt kell, hogy mondjam, nagyon jó volt.

Hat óra magasságában a bújócska tovább folytatódott. Új munkatárs érkezésére vártunk, nem is akárhogyan.
Palit, aki egy nagyon szimpatikus fiatalember, gyakorlatilag "üres" ház és egy köszöntő, "ház-bemutatólevél" várta. Mi valamennyien 
elbújtunk az előre megbeszélt helyekre.
A levélben sorra benne volt a megtalálási helyünk.
Pl. Dórit a nappaliban található játékos szekrényében, elsőként kellett felfedezni, hogy a továbbiakban ő segítsen a kalauzolásban. Ennek megfelelően Manó a vitrinben foglalt helyet. Az észrevétele nem volt könnyű. Pali megállt a szekrény előtt, és a vele szemben ülő Dórit, egyszerűen babának nézte. Végül az integetés hatásosnak bizonyult. A csapatnak az a képtelen ötlete támadt, hogy én a fürdőszoba mosdó alatti ,
60x60x40-es szekrényébe rejtőzzem el, és másodiknak engem kell megtalálni. Nem volt egyszerű mutatvány "behajtogatni" magam a búvóhelyre, de "kígyó alkatomra" való tekintettel sikerült megoldani. Eszembe is jutott a sláger szöveg, "...fejem a lábam közt, ülök a nyakamon." Nyugodt voltam, hiszen a levélben benne volt, hogy a "...fürdőszobában megtalálod Dóri papáját valahol." Pali be is jött,s én megkönnyebbültem, hogy vége lett a nyomorgásomnak. Nem így történt. Miután szétnézett és nem látott sehol, azt gondolta, már máshol vagyok, tehát elment. A baj, hogy nem is akart visszajönni.
Utánam még négy személyt kellett felkutatni. Csupán abban bízhattam, hogy gyorsan megtalálja a "társaimat". Az idő relatív. Igazából fél óra nem sok idő, ha nem a mosdó alatt kell eltölteni. Most pokolian hosszúnak tűnt. (De nagyon sok illuzionista trükköt megértettem.) Az igaz, hogy magamtól is előjöhettem volna, de akkor elrontom a játékot. Végre előkerültek hárman, és hiányolták a jelenlétem. Ekkor visszatértek, de Pali még mindig nem akarta elhinni, hogy a fürdőben lehetek főleg nem a szekrényben. Szerencsére a többiek unszolására, csak kinyitotta az üvegajtót. Bemenni sem volt egyszerű, a kijövetel pedig egyenesen nehézzé vált. Azt hiszem úgy egyenesedtem ki, mint a prérifarkas a gyalogkakukk elleni balul sikerült merénylet után. Elzsibbadt még a hajam is! 
A végén Tündi is előkerült egy szekrényből. Ő viszont kényelmesen elfért egy nagy kétajtósban, és egyszerűbb volt a várakozása is.

Miután mindannyian meglettünk, tovább folytatódott a társasozás, amiben már Pali is aktív részvevő lett.
Még nem említettem, de amint a képen is látszik, velünk volt Jani is, akit Dórika már reggel óta várt.
S, ha Jani, akkor szervezés. Kaptunk tőle egy aranyos képet az "új otthonunk" első díszeként, és egy névlistát. Azt gondolom, ebből rendszeres olvasóink már sejtik, hogy Jani tovább folytatta a gyűjtést. Újabb emberek csatlakoztak a támogatásunkhoz. A szívből jövő köszönet mellett, következzen a névsor. (Móni és Rezső, Szabó Ákos, Béres Zoli, Kovács Laci, Vörös Endre, Morik Kristóf, Simonyák Zoli, Fodor Imre.)
Imrét szeretném még kiemelni azért, mert az adomány mellett egy lehetőséget is kínált Dórika kezelésével kapcsolatban. Az első lépéseket már meg is tettük. Most csak annyit árulok el róla, hogy ezt a fajta betegséget Indiában 3000 éve tudják gyógyítani! Lehet, hogy vannak a blog-olvasók között olyanok, akik erre felkapják a fejüket és legyintenek, vagy akár ostobának tartanak, de ez legyen az ő problémájuk. Én amellett, hogy hiszek ezekben a gyógymódokban, azt gondolom, hogy miután idestova 9 éve került megállapításra Dorcsinak az ismeretlen eredetű izomsorvadása, de semmilyen kezelést nem kapott rá, a lehetőség megragadása sokkal többet ér a semmittevésnél. Akkor is, ha a nyugati orvoslás nem tudja befogadni ezeket a tényeket.
Nem filozofálok tovább. Még egyszer köszönjük a támogatásokat, és Iminek köszönjük a lehetőséget!
Ehhez a naphoz tartozik, hogy a kora esti órákban pécsiek érkeztek a házba Zoli és a Dóri-ház főnővére, Kriszti személyében. 


Úgy hiszem, ezzel gyakorlatilag minden lényeges eseményről beszámoltam.
Elköszöntünk vendégeinktől, Nóritól és Jánostól, valamint Enikőtől a doktor "néni"-től.
Manó egészen a kocsiig kísérte a távozókat, nehéz volt az elválás.
Ezután már csak a vacsi, (most fokhagyás pirítóst kívánt) a fürdés, és egy parti Palival, volt hátra.
Miután minden rendben lezajlott, és időben ágyba került Dórika, nagyon gyorsan álomba szenderült.


2011. szeptember 25., vasárnap

A tizennyolcadik, tizekilencedik, huszadik, huszonegyedik nap (szept.22-23-23-24 csütörtök-péntek-szombat-vasárnap)

Üdvözlet Mindenkinek!

Nagyon kellemes időnk volt ma. Se nem túl meleg, se nem túl hideg. Dórika is könnyebben ébredt mint tegnap. Igaz, hogy kétszer éjszaka is fent volt, de ez nem számít rendkívüli eseménynek.
Azt azonban nem állítom, hogy ez a változó időjárás nem hagy nyomot rajta.
Valószínűleg a tegnap reggeli fejfájás is annak volt köszönhető, -legalább is remélem- hogy a kedd és szerda között jelentős hőmérséklet különbség lépett fel.
Erika, Erika, Bea, Dóri és Viktor "Cseréptörés" alatt
Ma nem voltak reggel panaszai, az álmosság jelei sem mutatkoztak rajta. Megreggelizett és várta Erikát.
Ma tovább folytatódott a csempék zúzása, hogy újabb tárgyak készülhessenek a még hátralévő idő alatt. Manócska szorgalmasan és nagy kitartással püfölte a törölközőbe bugyolált cserepeket. El is fáradt az a kigyúrt kis karocskája, de nagyon tetszett neki ez számára cseppet sem könnyű fizikai meló.


Időközben a (nővér) Erika költözéshez készülődött,
neki is befejeződött a törökbálinti szolgálat, visszatért Pécsre.

A délelőtt folyamán egy ifjú hölgy Kolozsi Réka érkezett Dorcsihoz, és joghurtokat, Túró Rudit valamint gyümölcsöt hozott neki. Őt sem ismertük, nem is láttuk korábban, rövid időt töltött itt, csak jött és ment, de nagyon jól esett a figyelmessége és kedvessége.







Délután Nóri érkezett, akit Dóri már nagyon várt.
Ettől a pillanattól kezdve estig, a játéké volt a főszerep.
Először a betűk birodalmába kalandozott a két hölgy.


Amikor már hűvösödött a teraszon, beköltöztek a nappaliba, és ott a Blokád nevű társasjátékot vették használatba.
Ezzel a játékkal még nem játszottunk közösen, de úgy hallottam ebben is nagyon ügyes a Manó. 


Játék után jól esett a vacsi.
Nagyon örülünk, hogy Nóri ennyi időt tud Dorcsival tölteni. Rettentően érti a "boszi-nyelvezetet", és az "aprófogú" is imádja őt.

Azt gondolom, ennél a pontnál érdemes megjegyezni, hogy Barbara és Angelika kifejezetten jó munkát végzett, amikor a személyzetet (nővéreket és segítőket) összeválogatta.




Vacsi után még némi játék is "elcsattant", aztán fürdés, majd egy rövid mesefilm Szilvivel,  felolvasás ugyancsak vele, végül elalvás egyedül.






A péntek is szokásos módon indult úgy, mint a többi hétköznap.
Vártuk Erikát, aki sajnos több, mint egy hétig nem lesz köztünk, mert elutazik egy kicsit pihenni.
Hiányozni fog. Mindíg megnevettet bennünket, és fantasztikus türelme van mindenhez.
Ma tanultak Dorcsival, rajzoltak és énekeltek. Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt.
A délután nem különben. Én rövid eltávon voltam, meg kellett igazítatnom a frizurám, ezért elmentem fodrászhoz. Természetesen ez nem lenne említésre méltó esemény, ha nem az történik a fodrász üzletben, ami. A fodrász hölgy Bálint É. Csilla, amikor befejezte a hajvágást, egyszerűen nem engedte, hogy kifizessem munkadíját. Nagyon meglepődtem. Aztán rámutatott egy urnára, amelyen a Szemem Fénye Alapítvány neve volt feltüntetve. Minket pedig azzal segített, hogy nem fogadta el a pénzt.
Nagyon kedves és jóleső gesztus volt. Köszönöm szépen.

Délutánra kicsit benépesült a társalgó.
Először Jani érkezett. Miután előre bejelentette,
Dóri nagyon várta. Azt hiszem most elmondható, hogy a köztük lévő kapcsolat, kifejezetten gyümölcsözővé vált.
Amint a képen is látni lehet, Jani nagyon sok finomságot hozott. Rengeteg epret, málnát, barackot, rétest, egy kisebb szatyor pisztáciát, és kinder tojásokat, aminek a csoki burkolatát mi fogyasztottuk el, mert Dorcsit jobbára csak a bele érdekelte.Megjegyezném, hogy akorábbi támogatói listáról ismert Bíró Bélus is küldött legalább 3 kg szőlőt. Neki is köszönjük. ...és természetesen Janinak is.
Nem sokkal később Tündi is megérkezett, és szép csendben kiderült, hogy Janival  jól ismerik egymást, de már régóta nem találkoztak. (Lehet, hogy ez is feladata Manónak, hogy a régi ismerősöket összehozza??) Mindegy, ez így jó, ahogy van.
Aztán kezdetét vette extázisba torkolló Pippo.
Külön lány és "fiú" csapat alakult. Az eredmény számomra nem ismeretes, mert közben Marika,
a szoc. munkás is megérkezett, akivel ismét jól elbeszélgettünk, s aki már nem értette, hogy mit is szeretnénk pontosan. Utalt a helyi újságban megjelenő cikkre, melyen ő is meglepődött, mert abban meg az állt, hogy a legnagyobb segítség számunkra, egy törökbálinti albérlet lenne. Megnyugtattam, hogy a hír nem igaz, Pécsre szeretnénk menni, és most már szinte biztos is, hogy megyünk. Ezzel ezt az ügyet le is zárhattuk.


Amíg beszélgettünk, tovább szaporodott a létszám.
Ildikó jött be a két gyermekével játszani Dorcsihoz, És közben megbeszélték azt is, hogy a jövő héten mit fognak tanulni. (Ildikó fogja helyettesíteni Erikát.)

Gyorsan és kellemesen telt a délután. Alig vettük észre, hogy elszaladt az idő. Lassan minden vendégünk elhagyta a házat, hármasban maradtunk.




Vacsora után Dorcsi, építeni kezdte álmai kastélyát.
Egészen fürdésig munkálkodott.
Végül egészen jól sikerült mű.














Fürdés után nagyon kíváncsi volt, hogy milyen hosszú a haja. (Ő valóban nem szokta nézegetni, mert nem tud tükör elé állni. Amikor még szaladgált, képes volt órákig különböző frizurákat alkotni magának. Pl. 3 évesen ő vágta le magának az első jelentős tincset, amiről én csak jóval az eset után szereztem tudomást.)

Ismét azt kell írnom, hogy nagyszerűen telt a napunk.


A szombat nagyon kellemes ébresztővel indult Manó számára. Kata puszival keltette.
Természetesen csibészkedett, és nem akarta gyorsan elhagyni az ágyát.
Aztán mégis sikerült rábeszélni az öltözködésre.









Amióta fejfájása volt, a doktor úr kérésének megfelelően, naponta kétszer van vérnyomás és szaturáció ellenőrzése.

Reggeli után kezdetét vette a játék, és a mozizás.











A délelőtt folyamán két hölgy érkezett, és hoztak egy törpe nyuszit -nem sokkal kisebb, mint Dóri-
ketreccel, táskával, táppal, alommal és egyéb kellékekkel.
Hosszas telefonálás után a nyulacska, aki a Bogyesz névre hallgat itt maradt. Nagyon aranyos kis jószág.
Valószínűleg a Dóri-ház lesz majd a lakhelye.
Mindenesetre Dórika remekül eljátszott vele, és természetesen Katával is.


Felirat hozzáadása

Ebéd után ott folytatódott minden, ahol előtte abbamaradt.
Nem árulok el vele nagy titkot, hogy ismét csak játszani kellett.
Kora este Angelika is bejött a kisfiával, így a hagyományok nem szűntek meg.
Viszont újabb játék került be a kedvencek közé. a lényege, hogy nyulak mennek a répáért, aztán néha leesnek a lukakon. (Ugye milyen egyszerű? Egyébként jó kis játék.)

Ennyi az, amit megemlítek ezzel a nappal
kapcsolatban. Bizonyára unalmas lehet, hogy mindig a játékot emlegetem. Sokszor van úgy, hogy ezzel telik el a nap, ezért nyilván nem írhatom azt, hogy krumplit szedtünk, vagy hegyet másztunk.
Most igazából "agyalni" sem akarok semmin, illetve amin agyalok azt még nem írom le, mert nem "kialakult dolog".
Azt azonban örömmel említem meg, hogy nagyon jó, amikor esetenként telefonon is tudok beszélni néhány barátunkkal, akik folyamatosan biztatnak és csupa jó dolgokat mondanak. Ez nagyon szuper, és kimondottan jól esik.

 És jöjjön a vasárnap. Elöljáróban megemlítem, hogy ez is a játékról szólt, egész nap, és nagyon jó hangulatban telt.
Különös élményt jelentett Dorcsinak, hogy meglátogatott bennünket Helga. Nagyon meglepődött, mert nem mondtam neki hogy eljön.
Meglepinek szántuk, és az is lett. Szó szerint nem tudott megszólalni amikor találkoztak. Nagyon-nagyon jó volt újra látni, hiányzott nekünk, mint ahogy Bea és Zsolti is, és az egész dunántúli boszorkány garnitúra.

Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy ha elmegyünk innen, akkor hiányozni fognak az itt megismert barátok. Ám azt gondolom, ez így van
rendjén. Egyszerre nem tudunk több helyen lenni, viszont bárhol képesek vagyunk a szeretetre.

<<Dóri hercegnő nagyon jól érezte magát helga kezében.








Az ebédnél kiderült, hogy nemcsak a lányom az, aki nem szereti a répát főve.
A nővérke sem rajong érte. Ebből kifolyólag, fantasztikus alkotást varázsolt az ebéd végére.

Ebéd után mi más történhetett volna, mint amit a kép mutat.

Délután csatlakozott hozzánk Ági, aki nagy valószínűséggel már a héten beáll "szolgálatra".
Ő is szívesen ült le játszani.

Később megjött Zsófi, aki szintén csatlakozott
a csapathoz. Nem mellékesen, Dórit is feltöltötte.

Vendégeink távozása után, Szilvi vette át a stafétát.
Aztán megfürdettük Manót, és ágyba dugtuk.
Holnap korán kell kelnie, kanül-cserére megyünk. Remélem, most nem veszett el a sterilizálás következtében!
Én Pécsre utazom délután, és remélem meg tudom kötni a szerződést a lakásra, valamint a sulit is el tudom intézni.

Ennyit a mai napról és a hétről.
Nem soká, jövök vissza! (úgy értem a bloggal)







2011. szeptember 22., csütörtök

Tizenhatodik nap-tizenhetedik nap (szept.20-21. kedd-szerda)

Köszöntök Mindenkit!

Hétfő reggelre kissé megváltozott az időjárás. A 30 fok környéki meleget csupán 13 fok kergette.
Jó az enyhülés, de jobban tudok örülni a fokozatos lehűlésnek. Lehet, hogy a front hatásának
is köze lehet ahhoz, hogy nagyon gyötrelmes éjszakám volt. Némiképp helyre vergődtem, de nem
az igazi.  (Ez csak annyiból lényeges a lényeges a blog szempontjából, hogy tegnap nem volt erőm és energiám írni, bár elkezdtem, aztán feladtam. Bocsi!)

Dórika nagyon korán ébredt. Magam is meglepődtem azon, amilyen friss volt már nyolc óra előtt.
Később persze egy kicsit alábbhagyott a "lendülete". Igaz, állította, hogy nem fáradt! Ezt nem is vitattam, viszont néha meglehetősen álmosnak tűnt. -Azért nem volt veszélyes, és elárulom azt is, hogy remekül bírta a programokat egészen lefekvésig. -(Ez utóbbit még nem akarta annyira.)
Visszatérve a reggelre. Étkezés után Katával játszottak és várta Erikát, akivel a hétfőn szétvert csempékből mozaikot készítettek.
Erika, mint azt már megszoktuk tőle.pontosan 10 órakor érkezett.
Azonnal munkához láttak. Először a gipszet kellett
kikeverni, aztán az aprócska darabokat sorba pakolni, a még képlékeny masszába.
Dórika nagy kedvvel végezte a feladatot.
A gipsz keverésénél is csak akkor kellett neki segíteni, amikor már rendesen besűrűsödött.


Íme, az első mozaik készítésnek az eredménye  >>

Nekem nagyon tetszik. Külön értéket ad neki az, hogy elejétől a végéig tevékeny részese volt a munkának, és nem csupán statiszta szerepet töltött be, vagy nem csak egy-két mozzanatban vett részt.

A kézműves foglalkozás befejezése után készülődtünk Érdre. Mint azt korábbi bejegyzésemben már említettem, Erika közreműködésével a Citroen szerviz és szalon dolgozói összefogtak, és úgy döntöttek, hogy a már hónapok óta leállásra kárhoztatott  autómat,
rendbe teszik. Az elhatározást tett követte. Az autó a fővárosi Ilka utcából az érdi "műtőbe" került.
Ha most az állapotát kellene leírnom, akkor úgy jellemezném, hogy olyan volt, mint a magyar gazdaság.  Csakhogy mostanra már hibátlanul működik, s ennek minden bizonnyal az lehet az oka, hogy az én kis "jószágom" sorsát szakemberek vették a kezükbe. (Elképzelhető, hogy más területen is ez lehetne a megoldás??)
Én nem láthattam a fiúk arcát, amikor megpillantották az odaszállított autót, de el tudom képzelni. Nem lehetett szép látvány a hónapokon keresztül rárakódó pesti szutyokkal beterítve. (Már két hónapja sem volt az, amikor utoljára láttam.)


István,(mi),Tóni, Pisti.Sanyi, Móni, Timi
Amikor a műhelyhez értünk, Pisti épp akkor állt be vele az utolsó simításokra.
Alig ismertem rá a járgányra. Több mint egy éve láttam utoljára ilyennek. Akkor is csak kívülről.
Mi lett az első gondolatból?? Ugye a történet úgy indult, hogy én Erikától azt kérdeztem, tudna -e valahonnan egy működő akkumlátort szerezni kölcsön, hogy el tudjam valahogy hozni a kórház elől a kocsit. Ezt ő a szervizben elmondta tíz mondatban  Ehhez képest, kaptam egy új akkut, téliesítve lett az autó, olaj és szűrő csere, a világítás rendbetéve, a letört tükör renoválása stb, és vagy 10 kilónyi "rehó" eltávolítva róla.
Máté Edina, Tóth Antal, (mi), Török Cecília
Mind ez úgy, hogy a dolgozók összeadták a rávalót, Tóni és Pisti pedig a munkájukat is beletették.
(Sajnálom, hogy a felső képen szereplőket csak a kereszt nevükön tudom közreadni. Ez ügyben a megbízott személyi titkárom nem szállította a teljes nevet, de ígérem, mielőbb pótolni fogom ezt a mulasztást.) 
A műhely után átmentünk a szalonba, (Százhalombatta közelébe, vagy éppen oda, ezt nem tudom), hogy az ottani dolgozóknak is megköszönjük a segítséget. Sajnos mindenki nem tudott ott lenni, mert egyéb kötelességeik voltak. Ezért csupán a nevüket tudom leírni.
Tehát: Balog Attila, Boda Tamás, Fehér Gyula, Kocsis Pál, Nagy Norbert, Pető László, Sziman György, Gyenes Gábor, és akik a képen láthatóak. Nagyon tündéri volt a két hölgy. Bár rövid időt töltöttünk ott, jól esett velük beszélgetni, és Dórika is azt mondta, szívesen visszamenne. (Remélem nem is olyan soká, lesz rá módunk.) Ezek az emberek nem ismertek bennünket, nem tudták kik vagyunk, honnan jöttünk, de segítettek! Kérés és szó nélkül!! Ragozhatnám ezt tovább, de úgy gondolom nem szükséges. Viszont beszélek róluk, mert megérdemlik. Én nem vagyok sajtó,  egyelőre csak ebben a blogban tudom Őket is és a többi segítőnket is megemlíteni. Biztosan nem olvassák annyian, mint a blikket, de azt hiszem, a barátaink továbbadják az itt leírtakat.
Ami pedig ebben a blogban kerül megjelenítésre, az mindenképpen az őszinte háláról, köszönetről és szeretetről szól.
A napokban fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy miután befejezem az íródó trilógiám első kötetét, -ami sajnos már több mint egy hónapja nem gyarapodott egy betűvel sem,- nem a második kötetnek látok neki, hanem arról és azokról írok, akik segítettek visszatérni az emberi életbe. Úgy érzem, ez a legkevesebb, amit tehetek azért, hogy kifejezzem köszönetemet a segítségekért. Az biztos, hogy ennek az "autós team-nek" is helye lesz benne! 


De térjünk vissza nap további eseményeire.
Éppen ebédre értünk a Tábitha-házhoz.
Manócska is megéhezett az úton, jó étvággyal
falatozott.
Délután megérkezett hozzánk Tündi a pszichológus, és Nóri az önkéntes munkatárs is.
Nóri, a legutóbbi itt léte alkalmával megígérte Dorcsinak, hogy tiramissut fognak csinálni közösen.
Mint minden konyhai alkotás, ez is nagyon tetszett a Manónak. A kivitelezésben Kata, a nővérke is segített.
Az alkotók
Amíg folytak a munkálatok, én Tündivel beszélgettem. Feltártunk néhány problémát,
megvitattuk a lehetőségeket. Legalább is egy részét. Nagyon okos kis nő a mi Tüncink! Érdekes, hogy Pécsen is  jó volt beszélgetni Mónival, és ez itt is folytatódott Tündivel. Nem titok, hogy nagyon kevés pszichológust vagyok képes befogadni, de tudok kivételt tenni. Nálam mindenképpen azok részesülnek "előnyben", akik képesek beszélgetni, és nem csak kérdezni.
A fogyasztók


Szóval mialatt mi társalogtunk, elkészült "nyami" (Az efféle készítményeket Dórika nevezi így.) Egyetlen baj volt vele csupán, hogy még órákig kellett volna neki állnia a hűtőben.
A kíváncsiság és a falánkság ereje azonban legyőzte a türelmes várakozást.


Noha úgy indult a dolog, hogy csak megkóstolják, a végére csupán mutatóban maradt belőle. 




Először, mint illedelmes fogyasztók rendesen, tányérból ettek, aztán mikor onnan elfogyott, következett a tál.
Dórika is berámolta az adagját, és természetesen csatlakozott a TKT-hoz (Tálból kanalazók társasága)


A lakoma után Tündi indulni készült, de Dórika még rá tudta beszélni egy mocsárjárásra. (Ez egy nagyon aranyos térbeli memória játék.)

Aztán Manóm úgy tett a játékkal, mint korábban a tiramissuval, egy nem volt elég.

Marasztalni kellett Tündit a további játékhoz is.

Ez a Pippó volt.

Úgy gondolom, ez fantasztikusan sikerült.
É nem éreztem magam túl jól, de megfájdult az arcizmom a nevetéstől.
(Aki már ismeri a játékot, az tudja miről beszélek.)

Abban biztos vagyok, hogy mindenki nagyon jól érezte magát.

Miután Tündi elment, (már sötétedett), még folytatódott a móka, az ún. "ökör-körmondat" nevű játékkal. Kis híján ez is pisilésbe torkollott.

A játék után pedig következett a záróra, a szokásos és este aktuális napirend szerint.
Egy nagyon kellemesen eltöltött napon vagyunk túl, amely oly sok vidámságot és örömöt hozott.

A szerda egy kicsit nehezen indult.
Én viszonylag tűrhetően éreztem magam, viszont Dórika nagyon erős fejfájással ébredt.
Kicsit ránk ijesztett, de szerencsére az ellenőrző vizsgálatok sem utaltak semmi problémára, és az idő haladtával egyre jobb állapotba került, s ebéd után már kifejezetten ragyogott.





A délelőtt folyamán csendesebb, szóalkotó játékot játszottak Erikával.
Nem volt rövid menet, hiszen még délután is tartott a játszma.






Ma sütis délelőtt volt, Szentiványi Orsolyától egy házi készítésű citromtortát kapott a ház.



Délután megérkezett a gyógytornász, Georgina, és a már megszokott gyakorlatok mellett újabb terhelést is kapott Dórika, de remekül viselte a megpróbáltatásokat.






 A jobb oldali képen, bármennyire is hihetetlen, az orvosi rendelő látható, amint éppen átmeneti raktárrá alakult.
Ennek oka, hogy a CORA áruházból megérkezett
a Szemem Fénye Alapítvány részére szánt adomány. (Cukor, liszt, kávé, olaj, víz, tészta, lekvár, gabonapehely, fűszerek, édességek, és még sok minden egyéb, fel sem tudom sorolni) Egyik fele a Tábitha-házé, a másik a pécsi Dóri-házé.
(A képen nem látható minden, mert egyszerre nem lehetett lefotózni.)



Később tovább fokozódott az öröm.
Fél négy magasságában megérkezett hozzánk Jani. Miután dél tájban biztossá vált, hogy jön, elmondhattam Dorcsinak is jövetelét. Manócska már alig várta. A csibészkedés azonnal erőt vett rajta.
Úgy tűnik ez a két nap a "nevek napja" is lesz. János vitéz, akarom írni "kapitány", ugyanis megint szervezkedett. Ezúttal 70.000 Ft-ot adott át. Komolyan mondom, megdöbbentő.
Valamelyik nap beszélgettünk itt közösen arról, hogy tavaly márciusban még jómagam is tudtam rendszeresen támogatni néhány szervezetet, és akkor még nem gondoltam, hogy egyszer mi szorulunk mások jóindulatára. Az is érdekes, hogy amikor hirtelen kellett volna segítség, megkerestem néhány olyan ismerőst akiknek korábban szükségük volt rám, és vagy tartoznak még a mai napig is, vagy csak módjuk lett volna most nekik segíteni, annyi féle kifogást hallottam, hogy nehéz lenne felsorolni is. De ez még a jobbik eset. Olyan is akadt akihez nem fordultam segítségért, de azt hiszem, én mindent megtettem érte, és mégis csak éppen fizikailag nem tudott megsemmisíteni.
Ezt semmiképpen nem azért írom, hogy panaszkodjak. Ellenkezőleg! Azoknak az embereknek a nagyságát szeretném kiemelni, akik az önzetlenségükkel mellénk álltak, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ismeretlenül. Ehhez természetesen kellett valaki, aki a hírvivő szerepét vállalta önként, minden kérés nélkül. Jani ilyen szerepet vállalt. Olyan mint egy gondos kertész, aki egyetlen apró magot elhint, ami kikel, s a gondos ápolás következtében elburjánzik, és csodálatos hajtásain megjelennek a termések, amit nem ő, hanem más, jelen esetben mi élvezünk. Én biztos vagyok benne, hogy Jani jó szívvel végezte ezt a munkát.
Az imént neveket emlegettem, hát nosza. JÓKA IMI, TESCH ZOLI, Bachusz Józsi, Csikós Zoli,
Soma, Rőti Zoli, Paraszthy Vili, Hartmann Ádám, Tóth Gyuri, Sohár Kálmán (kölyök), Vasmatics Karcsi. Az elől látható két nevet azért emeltem ki, mert Ők másodszor szerepelnek az adományozók listáján, tehát nem tévedésről van szó.  Csak ismételni tudom önmagam, Nagyon köszönjük, kedves ismeretlen ismerősök!


Most pedig néhány kép Dóriról és Janiról.
Én azt gondolom, nem kell a kapcsolatukat kommentálni.

Az asztalon látható egy PSP, ami Jani jóvoltából
lett meg.
Jó, hogy már pasik is jönnek a házba, ezzel némileg javítva az ivar-arányokon.




Olyan édes volt Dóri, amikor Jani hajzuhatagára nyomott egy puszit.


Ehhez a képhez egy sztori is tartozik. Még a múlt héten Jani azt ecsetelte, hogy milyen jót beszélgettek Manóval. Erre rá is kérdezett Dorcsitól, aki egy igen és egy bólintás után, mélyet ásított.
Ez a momentum megmaradt. Az "Ugye  szórakoztató társaság vagyok?" kérdésre is ez a felelet, sőt mondhatnám azt is, hogy így üdvözlik egymást.
Délután még Ákos is járt Dórinál, de arról most nem készült kép, mert nekem be kellett mennem Pestre, és elmaradt a fotózás. Majd pótoljuk.
Egyébként nagyon jó, hogy már pasik is járnak be a házba, legalább javítanak az ivar-arányokon, ami néha szolidaritási szempontból sem elhanyagolható.


A nehezen induló nap tehát nagyon jól sikeredett.
Jól éreztük magunkat.

Dorcsi még késő este Angi felügyelete mellett
lenyomott egy kis "mekis" kajcsit is, majd megcélozták a fürdőt és az ágyat.
Ekkorra a kicsilányom annyira feljavult, hogy dőlt belőle a "bohóckodás", és csak húzta az időt.
Végül nehezen, de sikerült ágyba dugni.

Később nekem is kis híján ez lett a sorsom. Angi hajnal kettőkor már ágyba parancsolt. Azt mondta vigyáznom kell magamra. Pedig ha tudná, hogy én bármire is csak akkor tudok a legjobban vigyázni, ha ébren vagyok! De mindegy. Nagyjából kettőkor "jó kisfiú" lévén én is lefeküdtem.

Itt a végén csak nagyon-nagyon halkan jegyzem meg, és nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, megvan a pécsi lakás, és Dorcsinak a suli is. Hétfőn megyek intézni a dolgok egyik részét.
Puszi mindenkinek, ill. a hozzám hasonló neműeknek "csak" egy kézfogás!