"Kis karácsony, nagy karácsony..." (dec.22-24)

Szívélyes üdvözlettel!

A "B-terv" szerint készülünk a karácsonyra. Pontosabban nem is készülünk, hiszen a kórházban nem nagy szükség van az ilyen dolgokra. A tavalyihoz képest annyi változás van, hogy most a neurológián lakunk karácsonykor, és Szilveszterkor leszünk a rehabon. Egy éve fordítva volt. Ezzel kimerítettük a variációkat, ideje lesz hazamenni!
Örömmel nyugtáztam, hogy Dórika minden csalódottságot nélkülözve éli meg ezeket a napokat. (Persze volt ideje a drágámnak felkészülnie erre a lehetőségre is.)
Mindenképpen említést kell tennem arról a kedves meglepetésről is, amit a kórháztól tudtam meg, nevezetesen, hogy a Szemem Fénye Alapítvány felajánlotta, hogy az ünnepeket tölthetnénk a Dóri-házban is. Ez az a helyzet, amikor az egyik szemem sír, ... ! Bizonyára némi magyarázatra szorul, hogy ennek ellenére miért maradtunk Pesten. Az ok összetett. Egyrészt, mi már jócskán kimerítettük azt a lehetőséget amit az alapítvány egy-egy beteg gyermeknek alap esetben biztosítani tud. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen feladatokkal jár egy család -akár egy hetes- elhelyezése, ellátása,  és talán több embernek is felborítaná a tervezett programját. Nem szeretnénk visszaélni a helyzetünkkel és az alapítvány jó indulatával sem. Aztán a másik ok ami miatt maradtunk, hogy várhatóan nem sokára megvalósul a hazakerülésünk, és költözni már csak akkor szeretnénk. Az utóbbi időben csomagoltam és pakoltam annyit, amennyi egy életre elég lenne.
Mindenesetre nagyon köszönjük a lehetőséget és az irántunk mutatott figyelmességet!
Most külön szobában, kettesben vagyunk Dórikával,
-a látogatókat leszámítva, mert azért azok is akadnak- sokat játszunk, olvasunk, pihenünk. Természetesen jobb lenne otthon, de lehetne ennél sokkal rosszabb is!
A lényeg az, hogy szeretetben és békében együtt lehetünk!!
Nos lássuk az elmúlt néhány nap eseményeit.

Csütörtökön jöttem fel, és nem kis örömömre Janival egyszerre érkeztünk a kórházhoz. Ez nem volt előre megbeszélve, így alakult. Dorcsi is nagyon meglepődött, és élvezte a helyzetet.
Végre Janival személyesen is tudtam beszélni, mert az utóbbi időben erre csak telefonon volt lehetőség. (Aztán tegnap is belátogatott egy szatyor finomsággal.)
Közben előkerültek egyéb ajándékok is.
Judit és Ildikó Pécsről küldött egy csodálatosan szép kis bögrét. Aztán érkeztek az itteni barátoktól édességek, sütik, DVD-filmek, stb.

Manócskám cserében a kezével formált kis szívecskét küldi, és sok-sok szeretetet.



Ma délelőtt meghallgattuk a legutóbbi riportot, a rádióban és kissé mosolyogva vettük tudomásul, hogy nem volt jó a programozásom, a pécsi közös nagy társasozás még várat magára. Már nem sokat!!
Azt viszont sajnálom, hogy a riport vágói "levágták" Jani nevét, pedig ha ő nincs akkor nagy valószínűséggel nem beszélgethettünk volna arról, amiről most szó esett, és nem lennének a kilátásaink ilyen pozitívak. Azt gondolom, nagyon megérdemelte volna. Bár azt is tudom, hogy Ő semmit sem a "hallhatóságért" tett!
Hát, itt tartunk most. Talán érdekességként még megemlítem, hogy elért a "pécsi divat" engem is.
A még nem egészen egy éves, kisebb vagyonba kerülő fogfelépítményem ketté vált. Az egyik fele még Pécsen maradt, a másik, bármennyire is vigyáztam rá, itt hagyott faképnél. Szerencsére én nem nyeltem le. Különös, hogy most a fog helyén egy darab drót meredezik. Úgy látszik e köré rakták azt a kevés nem tudom mit, ami rohadt drága volt, és most poraira hullott. Mit mondjak? Mosolygásra semmi ok! Akár egy selejtes fogaskerék. Nos, ennyi a történet.
Mielőtt befejezem, szeretném tudatni veletek, hogy bárhol vagytok -Baján, Komlón, Pécsen, Szegeden,
Pesten és környékén, és még sorolhatnám-, nagyon nagy szeretettel gondolunk mindenkire.
Ma este, amikor meggyújtjuk az utolsó gyertyát, mind itt lesztek velünk.

                                Szeretetteljes, áldott, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!
                                                                       Dórika és én

"Kész vagyok"! (december 01-18)

Szeretettel üdvözlök Mindenkit!

Azt hiszem ez az utolsó olyan jelentkezés, amely heteket foglal össze. Mint ahogyan a címben is utaltam rá, kész lettem. Minden tekintetben. Ez azonban azt is jelenti, hogy lesz időm a gyakoribb jelentkezésre.
Őszintén szólva, kissé belefáradtam a lakásfelújításba, de végre elkészült. Persze akadnak még kisebb munkák, ám ezek inkább díszítések, és nem befolyásolták a lakás ÁNTSZ által történő átvételét. Ezt örömmel írtam le, hiszen ma volt a szemle, és minden rendben találtatott!!!! :-))
Sajnos azonban csúszásban vagyunk, így  komoly veszélybe került a karácsonyi hazamenetel. Dórikával már felállítottunk egy "B" tervet, és ha nem is kitörő lelkesedéssel, de mindenképpen megértéssel fogadta. Persze az utolsó pillanatig reménykedünk. Ha mégsem jön össze, akkor sem fogunk elkeseredni. Az a legfontosabb, hogy már látjuk a végét.
Dorcsi egyébként kifejezetten jól van, és bár körülötte sorban dőlnek ki az apróságok különféle vírusokkal, ő keményen állja a sarat. Noha a súlya nem gyarapodik, jó az étvágya és imitt-amott "husisodik" is. Azt gondolom, bármennyire is vágyódunk haza, a legjobb és legmegnyugtatóbb mindannyiunk számára az ő kiegyensúlyozott és jó állapota.
Korábbi bejegyzésekben említettem, hogy még egyetlen papírra várok. Nos, ez az "igazolás" 45(!) nap után megérkezett, de tragédia az egész. Ja! Ez még nem is igazolás, csak tájékoztató. Amit igazol, az a készítőinek dilettantizmusa. Teljesen úgy tűnik, mintha azt a team-et, aki ezzel az üggyel foglalkozott, -merthogy az aláírásokból kiderül, többen voltak,- valamilyen "túlbonyolító" szérummal kezelték, amely jócskán tartalmazhatott tudatmódosító szereket is.

Bemutatom a levelet, az aláírásokat és az előadó nevét személyiségi okokból rejtve hagyom. Annyit elárulok, hogy még a HR manager(!) is aláírta. Annak mi köze lehet ehhez?? Talán az osztott felelősség!? Vagy a kommunikáció miatt! Ehhez kellett másfél hónap!?
Komolyan fölháborít, hogy emberek ezért még fizetést is kapnak. A poén az, hogy ezzel így semmire se megyek. Kár, hogy nem tudok rajta nevetni! Ilyen tanácstalanságot talán akkor tapasztalhat az ember, amikor mondjuk négy szöszi tanulóvezető nő egyszerre érkezik az egyenrangú útkereszteződéshez.
Persze kár ezen is bosszankodni, egyszer úgy is megoldódik minden.
Ezek után lássuk, mi történt még az eltelt idő alatt.
Például Rostás Gabi közreműködésével és segítségével, Dórika szobája megkapta a laminált burkolatot.
Ez is előírás volt, mint annyi minden más.

Aztán a kórházba megérkezett a Mikulás.
Dórika nagyon lelkesen énekelt és szavalt neki, természetesen némi honorárium reményében.
Noha az akkori "ajándékeső"
(két alma, egy a külön produkcióért)
nem is elégítette ki igényeit, több télapó is bejelentkezett
nála. Pl. az enyém Megasztáros társasjátékot szállított, amely meghatározta a hétvégét, mert szinte az összes dalt végig énekelte. (Az angol szöveggel volt némi gondja. Nekem is, de jó erős mátészalkai kiejtéssel sikerült kompenzálnom a súlyos fogyatékosságot.
A hét elején aztán Jani télapója is tiszteletét tette a kórházban, nem is akármilyen ajándékkal. Ez a jóságos Mikulás valahogyan megorrontotta, hogy Dorcsi komoly érdeklődést mutat egy Pécsen megismert nagyszerű stratégiai játék, nevezetesen a Rizikó iránt, Így ezt küldte Manónak. Ráadásul az új, és nehezített változatot.  (Ennek tesztelésére minden bizonnyal csak itthon lesz lehetőség, amit alig várunk!)
A "télapó" hetében engem ért egy kis meglepetés. Kivételesen kellemes, mert az ellenkezőjéből is kijutott, de arról majd később. Szóval telefonos bejelentkezés után meglátogatott Scweier Rita a Kossuth Rádió tündéri riportere, és a korábbi (júniusi) találkozásunk óta eltelt időről beszélgettünk. Sajnos Manócska ebből kimaradt, de 24-én szombaton délelőtt a "Szombat délelőtt" adásában meghallgatható lesz az interjú.
Őszintén szólva én is kíváncsi leszek rá, mert kb másfél órán keresztül társalogtunk, de már nem emlékszem mi került a riportba. Azt tudom, hogy akkor még a karácsonyi programként, nagy baráti társasozást irányoztunk elő. Majd utólag erre is sor kerül. Legalábbis remélem!
A hétvégén ismét Pestre mentem már sokadszor. Dórika nagyon várt. Még mindíg töretlen a türelme.

Átjátszottuk a napokat, jól éreztük magunkat.
Közben hétvégére ugyancsak a kórházban rekedt nagyobb leánynak névnapja volt, amit többek között tortázással ünnepeltek.
Amint látszik, Dóri is falatozott. Igazolom, hogy a gyomrába is jutott a sütiből.

Az egyik nővérke váratlanul egy sapkával lepte meg.
Csak látszatra nagy. Alig fért bele 8 kg krumpli!

Na, így már mindjárt más! Ugye nem is nagy?








Aztán elérkeztünk a kellemetlen meglepetéshez.
Pécsre tartottam hazafelé, amikor belekerültem egy igazoltatásba. Rosszat sejtettem, mert előző nap lejárt a kocsim műszakija. Ezt a tényt közöltem is a járőrrel, ( úgy is észre vette volna), és elmondtam, hogy miért ez a nagymértékű szabálysértés. Teljesen rendesnek tűnt, s miután egyébként minden rendben volt, a szonda sem mutatott alkoholos befolyásoltságot, tovább engedett és figyelmeztetett, hogy így ne használjam az autót, valamint elmondta, hogy a többi rendőr nem biztos, hogy elenged. Megköszöntem a toleranciáját és elindultam. Még egy kilométert sem tettem meg, amikor jött a következő ellenőrzés.
Ez szó szerint értendő, mert szemből érkezett. Amint észlelte a kocsit, azonnal irányjelző balra, gyors kanyar a dupla záróvonalon (csak utána villogó fény!! ?) és kiszedett a sorból. Nem kellett hozzá éles logika, hogy összekapcsoljam az előző esettel. Trükkös fickó volt a toleráns járőr! Minden ugyanúgy zajlott, mint néhány perccel korábban, egészen addig, míg én beszéltem, de még hozzátettem az előző igazoltatás tényét is, mintha idióta lennék, és nem tudtam volna, hogy ő ezt már tudja. No, a rend éber őre erre közölte velem, hogy "itt, itt, itt..." ő katonai bűncselekményt követne el ha, ha nem venné el a hatósági jelzést! Miután a "Muszáj?" kérdésemre határozottan azt felelte, hogy "Igen, muszáj, igen!!" nem vitatkoztam. Kicsit meglepődtem ugyan, de nem akartam bűnre rávenni, hagytam, hogy a kéznél lévő speciális, erre a célra rendszeresített szerszámkészlettel a kollégája megkezdje a táblák eltávolítását. Hát szerencsétlen megkezdte, de befejezni nem tudta. A fránya műanyag ellenállt. Kb. 20 perc után fázni kezdtem, ezért javasoltam, hogy törjék le. (Gondoltam jobb, mint ha a város másik végéből odarendelnek egy szerelőt az én költségemre.) Ezt nem merték megtenni, hát rám bízták a rendszám levételét. Hármunknak aztán néhány másodperc alatt sikerült a művelet. Én kaptam egy elismervényt az átvételről, meg engedélyt hazáig. Így rendszám nélkül mindjárt jobb lett a műszaki állapota a kocsinak!! Meg aztán biztonságba is éreztem magam, gondoltam, hogy így mindenképp rendőri védelem alatt leszek a maradék 210 kilométer alatt, mert ahol meglátnak, tuti, hogy kíváncsiskodni fognak irántam. Nem is tévedtem. Így tudtam meg, hogy mégis vitatkoznom kellett volna. Már mindegy. /...És még az autópályára se mentem fel, pedig ott nehéz lett volna azonosítani!! :-) / Ehhez persze jön még néhány "apróság" majd, többek között egy öt számjegyű bírság is.  Legalább úgy hiányzott ez nekem, mint lepra telepről a malária.  Ebből az
okból kifolyólag az elmúlt hétvégén vonattal jártam Pesten. Rosszabb, mint kocsival.

Bius küldött Manónak egy könyvet, amit azonnal elkezdett olvasni, és le se tette, amíg be nem fejezte.

 Ez a hétvége is szinte hibátlanul telt és gyorsan.   Sok látogatója volt Dorcsinak. Többek közt a bratyója, Noémi az anyukájával, Helga, és utoljára hagytam, (végül utoljára is érkeztek)  10 hónap után anyukája is eljött két óra hosszára. Persze a másik tesó kíséretében. A látogatás hangulatáról és lefolyásáról nem szeretnék írni. (Megjeleníthető kép nem készült róla.)

Este aztán vonatoztam vissza abban a reményben, hogy másnap, (tegnap) sikeres lesz az ÁNTSZ-szemle.
Mint azt az elején leírtam megfeletünk, és még dicséretet is kaptam!
A végére hagytam, bár az elmúlt héten történt, hogy Jani egyik barátja Farkas Norbi is csatlakozott ahhoz az elit csapathoz, amelyet a "kapitány" hozott össze, és akikre nem győzünk elég hálával és szeretettel gondolni. De itt kell megemlítenem Zsoltit és Beát Bajáról, a kalocsai különítményt Erzsike vezérletével, és persze minden barátunkat.
Hát ennyi lenne most, karácsonyig még jelentkezem!!!!

A szülinapok időszaka 2011.nov.17-30

Üdvözlet Mindenkinek!

Most is két hét eseményeit kell csokorba szedni, ami igazából nem lesz különösebben nehéz feladat, hiszen nem változott sokat a helyzet. Annyit azonban mindenképpen, hogy újabb stigulát húzhatunk  éveink száma mellé Dorcsimmal együtt. (Az utóbbinak sokkal jobban örültem!)
Nos, lássuk mi történt az elmúlt 14 nap nap alatt!
Itthon tovább folytatódnak a munkálatok, de még mindig nem mondhatom, hogy kész lennék.
Újabb kihívásokkal találom szemben magam szinte minden nap. Kérem szépen ez itt a Való Világ!!
Lassan eljutok oda, hogy kiszavazom magam. Mindenesetre szép csendesen megkezdem a csődeljárást  ellenem. Természetesen nem panaszkodom, hiszen annak is örülök, hogy idáig eljutottam. Aztán meg mindig történik valami, amiben meglátom a megoldást. Így, vagy úgy, de minden kialakul. Egyszer talán még azt is megérem, hogy a hivatalok, és leginkább az alkalmazottaik is felnőnek a feladatukhoz. Jelenleg még nincs így, de bizakodom. Az az érdekes, hogy a Pest-megyei ügyintézésen még itt Pécsen is meglepődtek. Nem akarom az időt húzni ennek részletezésével, de megint az Államkincstárral gyűlt meg a bajom. Ja, és még az útkezelő sem küldte meg a három héttel korábbra ígért kétsoros igazolást arról a tényről, hogy ez az utca télen is megközelíthető, akár még mentővel is. Ebben hasonlítanak a korábban emlegetett megyéhez.
Vissza az eseményekhez!
Noha az itthon zajló dolgok szorosan összefüggenek Dórika hazajövetelével, én inkább a Pesten történtekkel foglalkozom inkább.
Pénteken (18-án) viszonylag korán felértem a kórházhoz. Persze célja is volt ennek.

Janival már korábban megbeszéltük, hogy meglepiként a nem régen felújított Természettudományi Múzeumba megyünk.
Manó mit sem tudott a dologról.
Itt a bogarak és lepkék nem nagyon érdekelték, mert az újpesti Lepkemúzeum gyűjteményét ez meg sem közelítette.
A többi látnivaló viszont nagy hatással volt rá.

Gondolkodtam, hogy ezt a képet feltegyem -e, de miután ez kifejezetten ilyen célból készült, könnyű volt döntenem.

Noé bárkája előtt jó ez a póz.

Komolyan mondom, és büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az életben nem teljesen ilyen. Akarom mondani egyáltalán nem ilyen bamba.

A nagy fehér!!
Valamennyien azon a véleményen voltunk, hogy az életben nem szívesen találkoznánk egy ilyen jószággal.

Persze a nagy barnákra is ez vonatkozik.
Még szerencse, hogy -ha nem is sokkal, de - később születtem.
(Most olyan kíváncsi vagyok, hogy valamelyik rendszeres olvasónknak ezébe jut -e valami erről a képről!?  Az anyukámon kívül!)  :-)

Dorcsikám egyébként nagyon élvezte az egész délutáni programot.
Egyébként is imádja az állatokat, bár inkább a kisebb testűek jönnek be nála. No, azokból is láthatott bőven.

Itt megint nagyon egyetértettünk abban, hogy ezekből a sárga fémekből is el tudnánk dédelgetni néhány dekányit.  Főleg úgy szépen megmunkálva.

Természetesen a büfé sem maradhatott el, és végén az ajándékboltban választott csecsebecse sem.


Azt ugye nem kell külön kiemelnem, hogy Jani vendégei voltunk ezen a délutánon is!?




Ismét élményekkel gazdagon tértünk vissza "szállás helyünkre" a kórházba.
Jani már nem sokáig tudott maradni, mert a saját dolgát is el kellett intéznie.
Annyiszor elgondolkodom azon, hogy alig több, mint két hónapja ismerjük, és már mennyi közös programunk volt vele. Nagyon sokat kaptunk Tőle minden tekintetben. Mégis azt a szeretetet emelném ki, ami Dórika és közte kialakult. Én személy szerint nagyon hálás vagyok többek között azért is, mert rendszeresen látogatja Dorcsit, és ilyenkor mindig újabb erőt ad neki a várakozáshoz.
A nap hátralévő részében játszottunk, beszélgettünk, egy kicsit tévéztünk, majd készültünk az "éjszakára".
(Szerettem volna egy kicsit megállítani az időt, legalább is a számomra, de még sem próbálkoztam vele, hősiesen viseltem bekövetkezendőt, megint öregebb lettem egy nappal - a tegnaphoz képest-.
Az vigasztal, hogy mindenki így járt.

Dórikám sokat ült a gép előtt, nekem alkotott.

A másik verset olvashattátok a facebookon.  Nagyon meghatódtam mind a kettőn, visszagondoltam a másfél év kínjaira, és hálát adtam az égnek, hogy ilyen lányom van, hogy Ő az én lányom.
A szombat gyakorlatilag azzal telt, hogy egymásnak örültünk. Persze azért sokat játszottunk is.
A vasárnap mindig komorabb egy kicsit, hiszen este indulok vissza Pécsre. Persze ezzel napközben keveset foglalkozunk, de mégis ott lóg a levegőben az elválás érzése.

Délután aztán ismét nagyon kedves látogatónk érkezett.
Helga jött el megköszönteni mind a kettőnket.
Természetesen azt a játékot, amit Dorcsinak hozott, azonnal ki is kellett próbálni.
Sajnos sokáig nem tudott velünk maradni.




Távozása után én is megkezdtem a pakolászást, aztán nyolc óra körül indultam "haza".
Az itthoni napok a szokásos módon, munkával teltek

Így érkezett el a csütörtök, amikor is Manócskám betöltötte a 10 évet. Sajnos ezen a napon nem lehettem nála, mert itthon kellett fogadnom az Eon munkatársait.
Eszembe jutottak azok a pecek, amikor éppen egy évtizede a ceglédi kórház folyosóján vártam, hogy felsírjon. Végül 9 óra 37 perckor kivették az anyaméhből. Nagyon boldog voltam! Akkor még sejtelmem se volt arról, hogy milyen nehéz lesz az élete, hogy mennyi szenvedésen kell keresztül mennie. Eltelt 10 év, s most is kórházban van, sőt így volt ez tavaly is. De mennyivel másabb most mint akkor volt!! Én boldog vagyok most is, örülök, hogy van, örülök, hogy köszönthetem szülinapján!
Alig másfél évvel ezelőtt, rajtam kívül csupán néhány ember hitte, hogy itt lesz köztünk. ...És itt van!!
A körülmények ugyan jelentősen megváltoztak, de a hitünk, és az egymás iránti szeretetünk az nem!
Nagyon sajnálom, hogy nem kerülhetett haza erre a napra, pedig azt terveztük. Ő is várta, hiszen számolta, hogy mennyit kell még aludnia! Amikor bizonyossá vált, hogy még nem jöhet, akkor sem reklamált, nem panaszkodott. Továbbra is türelmesen vár, és a kórházban akart "bulizni". Fantasztikus kislány!!!

Természetesen a barátok nem felejtették el. Számtalan köszöntő és biztató sorok a facebookon, ajándék csomag Beától és Zsoltitól Bajáról, Biankától innen Pécsről. Jani, valamint két kollégája Gyuszi és Zoli személyesen adták át az ajándékot, ami igencsak meglepte Dorcsit. Ráadásul három pasi vette egyszerre körül, amiben mostanában nem volt része. A kórház dolgozói is köszöntötték, a benti kis betegek szintén, aztán pénteken már én is.

 A hétvégén aztán újabb két látogató szerzett örömet és meglepetést Manónak.



Az egyik Kata volt, akivel májusban találkoztak utoljára.








A másik látogató a "bratyó", akit nagyon szeret Dórika.
Őt is régen láttuk körünkben.
A másik bátyus facebookon köszöntötte fel, ugyanúgy mint a nővére.

Valaki azonban hiányzott a "köszöntők" közül.
Vártuk, hogy bejön a kórházba, hiszen megbeszéltük telefonon, de amikor az egyeztetett időpontban ismét hívtam, kiderült, hogy a látogatása most is elmarad. Immáron tizedik hónapja.
Ez picit fájt a "Kismanónak", de nem tett rá különösebb figyelmet, azt mondta, erre számított. A tesó pedig kárpótolta az "apró" hiányosság miatt.



Összességében nagyon kellemesen telt a hétvége.


Dórikám újabb barátra tett szert, mégpedig Vandára, aki nagyon tüneményes kislány, és szintén a kórház lakója volt.

Reméljük ez a barátság is tartósnak bizonyul.



Aztán ismét eljött az este, és én indultam vissza Pécsre.
A héten folytattam a munkát, és már látom a végét. Sok még a tennivaló, de a nehezén túl vagyok.
Holnap pedig ismét megyek Dórikához.