Amire a címben utaltam, ebben a hónapban múlt egy éve, hogy létrejött ez a blog.
Ez idő alatt számtalan problémát osztottam meg olvasóinkkal. Esetenként úgy éreztem, hogy túl sokat is.
Ezzel nem terhet akartam letenni magamról, minden az életünkhöz tartozott. Ugyanakkor azt gondolom,
a felemelő pillanatoktól, örömöktől, összefogástól, emberi nagyságok bemutatásától, és szeretettől sem voltak mentesek a bejegyzések. Nagyszerű embereket ismerhettünk meg, kisebb csodákat is átélhettünk együtt. Ám ami miatt mindezt megemlítem, az a legnagyobb csoda, Dórika!! Ez a blog miatta jött létre, ez a blog jelenleg is ÉL, tovább folytatódik, és még nagyon sokáig élnie kell!!
Vágyaim egyike, hogy később Manó folytassa az írást!
Vannak, akik a blog születésétől kezdve velünk tartanak, vannak, akik később csatlakoztak az olvasók táborába. Köszönöm, és köszönjük mindazok türelmét, akik bármilyen formában velünk voltak, akik végigkísérték eddigi, nem mindig vidám, küzdelmekkel teli életünket! Köszönjük a sok-sok együttérzést,
a biztató, és vidám bejegyzéseket, amelyekről elmondhatom, hogy nagyon sokat segítettek a legnehezebb pillanatokban!
Maradjanak, maradjatok velünk továbbra is!!
A legutóbbi bejegyzésben egy kis enyhülésre vágytunk.
Kívánságunk ha nem is azonnal, és nem olyan mértékben ahogy szerettük volna, de némileg teljesült.
Egy árnyalattal hűvösebb lett, így néhányszor el tudtunk menni sétálni Dorikával.
Természetesen én sétáltam, ő meg ücsörgött. Ezt az állapotát azonban egyre jobban unja, ezért próbálkozik a felállással, és lépegetéssel.
Bizony nagyon keményen kell tartani, mert egyedül nem megy neki, de az elszántsága bámulatos.
Legutóbb írtam arról is, hogy, gyakran emlegetjük a tavalyi nyarat, amikor először jártunk Pécsen. Most megint eszembe jut, és amikor látom a képeket, amelyek akkor készültek, akkor nem tudom, aggódjak -e, vagy inkább örüljek. Azt hiszem mindkettő! Egy éve ugyanis Manó még fel tudott állni és néhány lépést egyedül is meg tudott tenni. Most ez már csak a tavalyi nyár emléke, semmiképpen sem ad okot az örömre. Viszont azt is meg kell említeni, hogy a légzését tekintve jobb állapotban van. Az érzéseim tehát vegyesek. A gondolataink azonban továbbra is pozitívak.
Visszatérve a sétáinkhoz, azok java részét a fogászat látogatása tette ki. Már kórházban tartózkodása alatt is indokolt lett volna a kezelés, de akkor a körülmények nem voltak adottak hozzá.
Az első alkalommal csak a "feltérképezésre" került sor, és némi bátorításra is szüksége volt Dorcsinak.
A második harmadik alkalommal már a kezelésekre is sor került.
Először két fogát kellet kihúzni, egyet betömni,
míg másodszor fordult a kocka, egy került ki a "körből", kettő tömést kapott.
Örkényi Tamás doktor úrral már az első alkalommal összebarátkozott.
A doktor "bácsi" részletesen elmagyarázta neki a kezelés minden egyes lépését, így semmi sem érte váratlanul.
Azt ugyan nem mondanám hogy viháncolva várta a beavatkozásokat, de egyetlen könnycsepp nélkül viselt mindent.
Igazából csak az érzéstelenítéssel volt némi gondja, mert azt a tűt még nem találták fel, amelyik nem szúr. (Gondolom, aki járt már fogorvosnál hasonló céllal, az tudja, hogy a "szuri" valóban nem a legkellemesebb élmények közé sorolandó.)
A kezelés végén azonban mindannyiunk meglepetésére mosolyogva hagyta el a rendelőt. (Már amennyire mosolyogni tud bárki is, zsibbadt ajkakkal és "kipárnázott" szájjal.)
A legnagyobb öröm akkor érte, amikor a doktor úr átadta neki a
bátorságát bizonyító oklevelet.
Erre nagyon büszke volt. Én meg Őrá!!
Ezután azért akadtak még kisebb problémák otthon.
Először az, hogy az érzéstelenítő hatása sokáig benne maradt, aminek következtében meggyűlt a baja az ivással. Még szívószállal is "bénázott", -hogy az ő szavaival éljek.
Aztán az okozott némi problémát, hogy mindössze egy nap szünet volt a két kezelés között, s az első húzások után maradt seb még véletlenül sem gyógyulhatott be, amikor a másik oldalon már ott vigyorgott az újabb lukacska. Ez pedig az étkezést tette fölöttébb izgalmassá és érdekessé.
(Megnyugtatásul írom, hogy nem maradt éhen!)
A mellékelt kép alapján senki sem mondaná meg, hogy nem sokkal korábban még a fogorvosi
székben ült.
Az orrán látható foltocska a doktor úr által is javasolt fagyi maradványa, ami tisztázatlan körülmények között került oda.
Természetesen nemcsak fogászatból álltak a napjaink. Mint már említettem, el tudtunk menni néhány helyre, de ezt még a nyár hátralévő részében szeretnénk szaporítani.
A hőség nem mindig adott lehetőséget arra, hogy
elhagyjuk a lakást.
A nagy melegben nem igazán volt szükség a komolyabb öltözékre sem.
Gyakran kellett a haját benedvesíteni, mert az is csak fűtötte.
Ezt az állapotot azonban kifejezetten élvezte. Legalábbis addig, amíg meg nem száradt a bozontja.
Az elmúlt hétvégén Pécsudvardon jártunk.
Edit kislánya Dorottya szülinapi partijára voltunk
hivatalosak.
A "buli" előtt Dorcsit is érte meglepetés. Ildikó, (a kép jobb oldalán) Spanyolországból hozott neki nagyon tüneményes ajándékot.
Aztán felfokozódtak az izgalmak, mert az étkezés mindig központi szerepet játszik egy partin.
Az előre elkészített pizza tésztára mindenki saját összeállítású feltétet rakhatott.
Ezt a műveletet Manó már nagyon régen várta.
Nem is sajnálta rá az anyagot!
Íme a mű. Ezek után már csak a sütésre kellett
várni.
A kemence be volt fűtve, s a házigazda közreműködésével hamarosan kész pizza-hegyek tárultak a vendégek elé.
A pizza elkészüléséig is kellett valamit nasizni.
Miután szeretem a kihívásokat, (aki még emlékszik rá, az tudja, hogy tavaly a bajai kirándulásunk alkalmával somlóit ettem tejfölös uborkasalátával)
most a mustáros négercsók ízharmóniáit vizsgáltam meg. Mit mondjak? Volt már nagyobb gasztronómiai élményem.
Az étkezés után a gyerekek csapatokba verődtek, melyhez később a felnőttek is csatlakoztak, és egy nagyon aranyos ügyességi vetélkedő vette kezdetét.
Sajnos mi ezt csak nézhettük, mert az adottságaink nem feleltek meg a versenyzéshez. Dórit ez tovább ösztönözte arra, hogy még nagyobb figyelmet tegyen megerősödésére, és "lépést" tudjon tartani pajtásaival.
 |
| Tuti, hogy voltak gyerekek is |
Jól éreztük magunkat. Nagyon kellemes délutánt
töltöttünk Editéknél. Mindennel megelégedve tértünk haza.
Ezúton is köszönjük a meghívást!
Ugyancsak köszönetet mondunk annak a nagyon kedves (neve elhallgatását kérő) szülőnek, aki segítséget nyújtott ahhoz, hogy meg tudjuk venni Dorcsinak az új kanült. Ez a gondunk így megoldódott.
Remélem, a további klinikai műveletek során, több kárt már nem szenvedünk.
Szeretném még megemlíteni, hogy egy támadási felülettel kevesebb maradt rajtam is, mert a múltkor még csak szárnyait próbálgató galamb elköltözött, és szerencsére egyelőre nem tért vissza. (Bízom benne, hogy nem toborzó körúton van.)
Nekem ebben a hónapban is sikerült megoldanom, hogy el tudjak menni dolgozni, tehát némileg alakulnak a dolgok.
Az augusztus minden tekintetben "húzós" lesz, de optimistán állunk ehhez is.
Hamarosan újabb "évfordulóval" jelentkezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése