A huszonnegyedik nap (szept.28. szerda)

Szép napot kívánok!

Repülnek a napok, egy hét van vissza a törökbálinti vendéglátásból.
Nem készítek még összegzést, de lassan annak is eljön az ideje.
Azt hiszem, a jó dolgokat már leírtam eddig is, rossz pedig nem történt velünk. Most nagyjából úgy vagyunk, mint a Dóri-házban töltött első hónap után. Ami mégis változott, hogy újabb barátokra tettünk szert, újabb nagyszerű embereket ismertünk meg, és távozásunk után újabb hiányállapot lép fel lényünk legfontosabb részében, a lelkünkben. A nagyszerű emberek közé tartoznak azok is, akiknek csak a nevét ismerhetjük, de nem találkozhattunk velük.
A helyzet egy picit mégis más, mint amikor a Dóri-házból eljöttünk. Két szempontból is. Remélhetően rövid idő alatt megtörténhet a saját környezetbe való visszatérésünk, és erre ekkora esély mostanában nem volt. Én bízom abban, hogy a tavaly ősszel elinduló folyamat a végére ér. Ez jó dolog. Ám, ha így fogalmazok, akkor van rossz is. Az pedig Dórika elhelyezése arra az időszakra, amíg az engedélyek
megszületnek.
Ma beszéltem Barbarával, ők már rendezték a betegszállítást, csak még azt nem tudni, hogy mi lesz a végállomás. Két lehetőség merült fel, a Bethesda és Cegléd. Ez már nem az alapítványon múlik.
Továbbra is felforr a vérem, amikor meghallom a második lehetőséget. Ennek okáról korábban már írtam, sőt néhány, (sajtónak,  TV-nek és rádiónak adott) nyilatkozatban is kifejtettem róla a véleményem. Az vigasztal ezzel kapcsolatban, hogy addigra már Dórika is pécsi lakos lesz, így nagyon remélem, hogy Cegléd illetékessége végleg megszűnik. De még mindig furcsállom, hogyan lehetett ez számunkra hirtelen ilyen kiemelt intézmény!!??  Mi változhatott Cegléden a tavasz óta, hogy megfelelő lett nekünk? Gyanítom, hogy semmi, de őszintén szólva ezt a részét nem is akarom megtudni.
Sokkal inkább érdekelne az igazság! Valószínűleg az meg rejtve marad előttem, ezért a legjobb, ha nem teszek rá figyelmet. Vagy teszek rá...!
Félreértés ne essék! Nem bosszankodom, csupán értetlenkedem. Nem bánom, hogy így történt, hiszen ha nem így alakulnak a dolgok, akkor valószínűleg nem ismerjük meg a Dóri-házat, a Tábitha-házat,  a hozzájuk kapcsolódó személyeket, nem találkozhattunk volna azokkal az eberekkel, akik új értelmet adtak életünknek, akiknek az ismeretsége nélkül minden tekintetben szegényebbek lennénk.
Persze valahol fáj, hogy mindenünk elveszett, és olyanok lettünk, mint akinek éppen egy természeti katasztrófa vitte el mindenét.
Nem állítom, hogy könnyű lesz Manócska állapotával, néhány darab ruhával újra kezdeni mindent, de a kitartásunkat, a hitünket, az egymás és barátaink iránt érzett szeretetünket, a reményt egy jobb életben, azt senki és semmi nem tudta elvenni tőlünk.

Kissé elnyújtottam a bevezetést, eredetileg nem így terveztem, de úgy érzem nem baj, hogy közreadtam ezeket a gondolatokat. Legfeljebb unalmas lehet.

Ezek után nézzük a mai napot.
Reggel minden a szokásos program szerint zajlott.

Dórit sikerült időben felkelteni. Megreggelizett, és Évivel kezdett játszani. Ez egészen addig tartott, amíg Ildikó meg nem érkezett.
Pontosan 10 órakor kezdődött a tanulás.
Ma a mondat fajtáit tanulták, utána pedig vágtak, ragasztottak.

A végeredmény egy aranyos lámpa lett.

Még délelőtt óriási meglepetés érte Dórikát.
Nagyon kedves és nem remélt vendég érkezett a házba. A Bethesda kórház önkéntese, Erzsi néni jött látogatóba, aki Manócska intenzív osztályon való tartózkodása alatt nagyon sokat foglalkozott vele, rengeteget mesélt neki, és vigasztalgatta, amíg én nem érkeztem meg. Azt is el kell mondani, hogy Erzsi nénitől sok szép ajándékot kapott Dorcsi.
Ma sem üres kézzel érkezett. A nasik mellett, könyvet és rejtvényeket hozott. Az utóbbiak közül az egyik megfejtéséhez hozzá is fogtak.
A rejtvényfejtés mellett azért beszélgetésre és élménybeszámolóra is sor került.
Közben az ebéd is megérkezett. Dórinak az volt a kívánsága, hogy amíg ebédel addig Erzsi néni vicceket olvasson neki. Nos, a kívánsága teljesült.
Nagyon örültünk, hogy itt volt velünk.
Miután elment, megnéztünk egy mesét DVD-n. Éppen a végére betoppant Gina, és rövidesen a gyógytorna vette kezdetét.
Később labdás gyakorlattal folytatódott a foglalkozás.

Dórika sokat fejlődött az utóbbi időben.
Jóval erősebben és az eddigieknél is ügyesebben dobja a labdát.
Ezt egyébként Gina is megerősítette.

A végén mi is csatlakoztunk Évivel a terápiához.
Nagyon klassz volt, jól éreztük magunkat.

A torna után a répás játék került elő, Ákos érkezéséig azzal folytatódott a küzdelem.

Ákossal a szorzótáblát gyakorolták. Úgy tűnik ebbe is szépen belejön a nagy lány.
Tanulás után levezetőnek römiztek.


Fél nyolc felé Ákos is elment. Ezután vacsora következett, majd játék Barbival, fürdés és fekvés.


Azt gondolom, Dórika ma is nagyon jól érezte magát, és szép napot zártunk.