Tizedik nap (szept.14. szerda)

 "Aki jót tett, hallgasson!
  Beszéljen róla az,aki kapta!"
                          /Lucius Annaeus/
                         
 Baráti üdvözlet Mindenkinek!

Nagyon pörgős, kellemes és boldog napon vagyunk túl.
Noha az eseményeket kis csokorba lehetne foglalni, és eddig is kimondottan jól éreztük magunkat, mégis más lett ez a nap, mint a többi.
Ezen az sem változtatott, hogy Manócskám egy kicsit bágyadtabb és fáradtabbnak bizonyult. Ez két dolognak tudható be. Az egyik, hogy valószínűleg frontot érzett, -olyankor mindig érzékenyebb és gyengébb-, a másik, hogy a kanülje sem a legszerencsésebb. (Most az van bent neki, ami korábban is problémás volt.) Szerencsére 26-án kicserélik. Remélem, addig nem lesz semmi baj vele!
Tehát. Időben történő, de mégis nehézkes ébredéssel kezdődött ez a szerda. Mindent tettünk a szokásosak szerint. Reggeli, majd tanulás töltötte ki a délelőttöt.
Erika 10 órára jött, és egészen délutánig velünk maradt. Így a foglalkozást gyakorlatilag csak az ebéd szakította meg.
Ebéd után játék és "technika" óra következett.
Egészen addig tartott mindez, amíg Georgina meg nem érkezett.


A kezdeti egyéni labdás készségfejlesztés után, 
csoportos terápia alakult ki Dorcsi, Gina, Erika és Évi részvételével.

Először kézzel, majd lábbal történt az adogatás. Addig nem is voltak különösebb fennakadások, amíg sorba kellett haladni.
A bonyodalmak szabadon választott passzoknál kezdődött.

Dórikám nagyon élvezte a feladatokat annak ellenére, hogy -mint már az elején említettem-
nem ez volt a legoptimálisabb közérzete.
Ahogy azonban az idő haladt, Manó is úgy klimatizálódott, és visszatért az utóbbi időkben megszokott hangulata.  

Nagyon sajnálom, hogy hangos képet nem tudok küldeni az eseményről, mert igen jó hangulatú játék kerekedett ki, sok-sok nevetéssel.


<<< Úgy tűnik, gyógytornászok között trendi ez pozitúra. Mintha Pécsen is láttunk volna ilyet Anditól, háttér álcázás gyanánt.

Gina távozni készült, én pedig éppen az udvaron
voltam,  amikor egy úr beszólt a kerítésen, és a Bartók Béla utcát, kereste. Miután tisztáztuk, hogy  jó helyen jár, a Hospice ház iránt érdklődött.
Mondtam neki, hogy ez is megvan. Bemutatkoztunk és innentől lett más ez a nap, mint a többi.

Az ismeretlen látogató elmondta, hogy éppen Dórika miatt jött, mert látta őt a híradóban és szeretne itt hagyni segítségként, névtelenül
100.000 (Százezer) forintot.
Ugye nem kell mondanom, hogy mit éreztem?
Remélem nem, mert nem tudnám leírni.
Egy EMBER, akit soha nem láttunk, akit -elmondása alapján- Dórika kisugárzása megfogott, aki mélyen megdöbbent azon, hogy egy ilyen szervezet, mint a Szememfénye Alapítvány semmilyen állami támogatást nem kapott és nem kap, jött az ismeretlenből és a lehető legszerényebben átadta a pénzt.
Akik már jobban ismerik körülményeinket, helyzetünket, azok tudják, hogy ez mit jelent számunkra.
Bár névtelenségről beszéltünk, az engedélyével
megírhatom, hogy János volt a jótevőnk. Amikor a házban bemutattam Dórikának, és elmondtam, hogy miért jött, azt sajnáltam a legjobban, hogy abban a pillanatban nem tudtam lefényképezni az arcocskáját. Ő még nem pontosan nem tudja felmérni, mekkora összeg is ez, de az nagyon jól látszott,  tudja, hogy sok. Pillanatok alatt összebarátkozott Jánossal, aki rövid időre velünk maradt.
Miután kikísértem, picivel hosszabban elbeszélgettünk. Az a vélemény alakult ki bennünk, -azért a többesszám, mert Erika, Szilvi, és Évi akik együtt örültek velünk, szintén ezt látták-, hogy az adománytól függetlenül egy újabb nagyszerű embert ismerhettünk meg, és Dórika folytatja a jó emberek toborzását. Lassan meggyőződésemmé válik, hogy neki ezért is kellett megszületnie, mert küldetése van a "jók" kiválasztását illetően.
Jánostól azzal váltunk el, hogy szeretnénk még a körünkben üdvözölni. Én bízom benne, hogy itt tartózkodásunk alatt még lesz erre lehetőség, és további képeket is készíthetünk Róla és Manóról.

Ezúton is köszönöm neki és a családjának is a nagylelkű segítséget.

A délután további részében sor került többek között Dorcsi kedvenc sütijének az almás pitének az elkészítésére.
Ezt Angi, a főnővérünk kezdeményezte, és Manócska is hatékonyan részt vett az előkészületekben.
Nagyon szeret a konyhai teendőkben segíteni, és olyankor hihetetlen örömet érez, amikor az ő kis munkája is benne van valami hasznos dologban.





 Dórika, ma megismerkedhetett még egy férfival,
Ákossal, aki testnevelő tanár, és önkéntesként jött a Tábitha-házba.
Nagyon érdekeseket kérdezett Dorcsitól.
A válaszokból megtudtam, hogy a lányomnak

nagyon hiányzik a zeneterápia.
(Hiába, Zsuzsi csodát tett Pécsen)

 Ákos nemcsak játszani jön Dórikával, hanem a tanulásban is nagyon szívesen segít neki.
Ma pl. a játék mellett a szorzótáblát is gyakorolták.
Tervek szerint egy hét múlva viszontlátjuk.

Gyorsan este lett. A vacsi és a nasi után napzártához készülődtünk.
Fontos megjegyeznem, hogy a nasi (az almás pite) nagyon finomra sikeredett.

Az lefekvéshez közeledve, a jóslatomnak megfelelően, teljesen felpörgött Dórika.

 A vízben már jólesően lubickolt, és bohóckodott

Úgy gondolom, ezt a képet nem kommentálom.    >>>>>

Van aki nem ismeri fel a nővérkét???




A pancsi után természetesen ma is megtörtént meseolvasás,
és Manócskám nagyon elégedetten és boldogan merült álomba.

Csodálaos volt ez a nap!!


(Új bejegyzés a blogban most minden bizonnyal két napig nem lesz, mert délelőtt Pécsre utazom, s csak pénteken térek vissza. Remélem jó hírekkel szolgálhatok akkor is.)