Tizenhatodik nap-tizenhetedik nap (szept.20-21. kedd-szerda)

Köszöntök Mindenkit!

Hétfő reggelre kissé megváltozott az időjárás. A 30 fok környéki meleget csupán 13 fok kergette.
Jó az enyhülés, de jobban tudok örülni a fokozatos lehűlésnek. Lehet, hogy a front hatásának
is köze lehet ahhoz, hogy nagyon gyötrelmes éjszakám volt. Némiképp helyre vergődtem, de nem
az igazi.  (Ez csak annyiból lényeges a lényeges a blog szempontjából, hogy tegnap nem volt erőm és energiám írni, bár elkezdtem, aztán feladtam. Bocsi!)

Dórika nagyon korán ébredt. Magam is meglepődtem azon, amilyen friss volt már nyolc óra előtt.

Később persze egy kicsit alábbhagyott a "lendülete". Igaz, állította, hogy nem fáradt! Ezt nem is vitattam, viszont néha meglehetősen álmosnak tűnt. -Azért nem volt veszélyes, és elárulom azt is, hogy remekül bírta a programokat egészen lefekvésig. -(Ez utóbbit még nem akarta annyira.)
Visszatérve a reggelre. Étkezés után Katával játszottak és várta Erikát, akivel a hétfőn szétvert csempékből mozaikot készítettek.
Erika, mint azt már megszoktuk tőle.pontosan 10 órakor érkezett.
Azonnal munkához láttak. Először a gipszet kellett
kikeverni, aztán az aprócska darabokat sorba pakolni, a még képlékeny masszába.
Dórika nagy kedvvel végezte a feladatot.
A gipsz keverésénél is csak akkor kellett neki segíteni, amikor már rendesen besűrűsödött.


Íme, az első mozaik készítésnek az eredménye  >>

Nekem nagyon tetszik. Külön értéket ad neki az, hogy elejétől a végéig tevékeny részese volt a munkának, és nem csupán statiszta szerepet töltött be, vagy nem csak egy-két mozzanatban vett részt.

A kézműves foglalkozás befejezése után készülődtünk Érdre. Mint azt korábbi bejegyzésemben már említettem, Erika közreműködésével a Citroen szerviz és szalon dolgozói összefogtak, és úgy döntöttek, hogy a már hónapok óta leállásra kárhoztatott  autómat,
rendbe teszik. Az elhatározást tett követte. Az autó a fővárosi Ilka utcából az érdi "műtőbe" került.

Ha most az állapotát kellene leírnom, akkor úgy jellemezném, hogy olyan volt, mint a magyar gazdaság.  Csakhogy mostanra már hibátlanul működik, s ennek minden bizonnyal az lehet az oka, hogy az én kis "jószágom" sorsát szakemberek vették a kezükbe. (Elképzelhető, hogy más területen is ez lehetne a megoldás??)
Én nem láthattam a fiúk arcát, amikor megpillantották az odaszállított autót, de el tudom képzelni. Nem lehetett szép látvány a hónapokon keresztül rárakódó pesti szutyokkal beterítve. (Már két hónapja sem volt az, amikor utoljára láttam.)

István,(mi),Tóni, Pisti.Sanyi, Móni, Timi

Amikor a műhelyhez értünk, Pisti épp akkor állt be vele az utolsó simításokra.
Alig ismertem rá a járgányra. Több mint egy éve láttam utoljára ilyennek. Akkor is csak kívülről.
Mi lett az első gondolatból?? Ugye a történet úgy indult, hogy én Erikától azt kérdeztem, tudna -e valahonnan egy működő akkumlátort szerezni kölcsön, hogy el tudjam valahogy hozni a kórház elől a kocsit. Ezt ő a szervizben elmondta tíz mondatban  Ehhez képest, kaptam egy új akkut, téliesítve lett az autó, olaj és szűrő csere, a világítás rendbetéve, a letört tükör renoválása stb, és vagy 10 kilónyi "rehó" eltávolítva róla.

Máté Edina, Tóth Antal, (mi), Török Cecília

Mind ez úgy, hogy a dolgozók összeadták a rávalót, Tóni és Pisti pedig a munkájukat is beletették.
(Sajnálom, hogy a felső képen szereplőket csak a kereszt nevükön tudom közreadni. Ez ügyben a megbízott személyi titkárom nem szállította a teljes nevet, de ígérem, mielőbb pótolni fogom ezt a mulasztást.) 
A műhely után átmentünk a szalonba, (Százhalombatta közelébe, vagy éppen oda, ezt nem tudom), hogy az ottani dolgozóknak is megköszönjük a segítséget. Sajnos mindenki nem tudott ott lenni, mert egyéb kötelességeik voltak. Ezért csupán a nevüket tudom leírni.
Tehát: Balog Attila, Boda Tamás, Fehér Gyula, Kocsis Pál, Nagy Norbert, Pető László, Sziman György, Gyenes Gábor, és akik a képen láthatóak. Nagyon tündéri volt a két hölgy. Bár rövid időt töltöttünk ott, jól esett velük beszélgetni, és Dórika is azt mondta, szívesen visszamenne. (Remélem nem is olyan soká, lesz rá módunk.) Ezek az emberek nem ismertek bennünket, nem tudták kik vagyunk, honnan jöttünk, de segítettek! Kérés és szó nélkül!! Ragozhatnám ezt tovább, de úgy gondolom nem szükséges. Viszont beszélek róluk, mert megérdemlik. Én nem vagyok sajtó,  egyelőre csak ebben a blogban tudom Őket is és a többi segítőnket is megemlíteni. Biztosan nem olvassák annyian, mint a blikket, de azt hiszem, a barátaink továbbadják az itt leírtakat.
Ami pedig ebben a blogban kerül megjelenítésre, az mindenképpen az őszinte háláról, köszönetről és szeretetről szól.
A napokban fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy miután befejezem az íródó trilógiám első kötetét, -ami sajnos már több mint egy hónapja nem gyarapodott egy betűvel sem,- nem a második kötetnek látok neki, hanem arról és azokról írok, akik segítettek visszatérni az emberi életbe. Úgy érzem, ez a legkevesebb, amit tehetek azért, hogy kifejezzem köszönetemet a segítségekért. Az biztos, hogy ennek az "autós team-nek" is helye lesz benne! 


De térjünk vissza nap további eseményeire.
Éppen ebédre értünk a Tábitha-házhoz.
Manócska is megéhezett az úton, jó étvággyal
falatozott.
Délután megérkezett hozzánk Tündi a pszichológus, és Nóri az önkéntes munkatárs is.
Nóri, a legutóbbi itt léte alkalmával megígérte Dorcsinak, hogy tiramissut fognak csinálni közösen.
Mint minden konyhai alkotás, ez is nagyon tetszett a Manónak. A kivitelezésben Kata, a nővérke is segített.

Az alkotók

Amíg folytak a munkálatok, én Tündivel beszélgettem. Feltártunk néhány problémát,
megvitattuk a lehetőségeket. Legalább is egy részét. Nagyon okos kis nő a mi Tüncink! Érdekes, hogy Pécsen is  jó volt beszélgetni Mónival, és ez itt is folytatódott Tündivel. Nem titok, hogy nagyon kevés pszichológust vagyok képes befogadni, de tudok kivételt tenni. Nálam mindenképpen azok részesülnek "előnyben", akik képesek beszélgetni, és nem csak kérdezni.

A fogyasztók

Szóval mialatt mi társalogtunk, elkészült "nyami" (Az efféle készítményeket Dórika nevezi így.) Egyetlen baj volt vele csupán, hogy még órákig kellett volna neki állnia a hűtőben.
A kíváncsiság és a falánkság ereje azonban legyőzte a türelmes várakozást.


Noha úgy indult a dolog, hogy csak megkóstolják, a végére csupán mutatóban maradt belőle. 

Először, mint illedelmes fogyasztók rendesen, tányérból ettek, aztán mikor onnan elfogyott, következett a tál.
Dórika is berámolta az adagját, és természetesen csatlakozott a TKT-hoz (Tálból kanalazók társasága)

A lakoma után Tündi indulni készült, de Dórika még rá tudta beszélni egy mocsárjárásra. (Ez egy nagyon aranyos térbeli memória játék.)

Aztán Manóm úgy tett a játékkal, mint korábban a tiramissuval, egy nem volt elég.

Marasztalni kellett Tündit a további játékhoz is.

Ez a Pippó volt.

Úgy gondolom, ez fantasztikusan sikerült.
É nem éreztem magam túl jól, de megfájdult az arcizmom a nevetéstől.
(Aki már ismeri a játékot, az tudja miről beszélek.)

Abban biztos vagyok, hogy mindenki nagyon jól érezte magát.

Miután Tündi elment, (már sötétedett), még folytatódott a móka, az ún. "ökör-körmondat" nevű játékkal. Kis híján ez is pisilésbe torkollott.

A játék után pedig következett a záróra, a szokásos és este aktuális napirend szerint.
Egy nagyon kellemesen eltöltött napon vagyunk túl, amely oly sok vidámságot és örömöt hozott.

A szerda egy kicsit nehezen indult.
Én viszonylag tűrhetően éreztem magam, viszont Dórika nagyon erős fejfájással ébredt.
Kicsit ránk ijesztett, de szerencsére az ellenőrző vizsgálatok sem utaltak semmi problémára, és az idő haladtával egyre jobb állapotba került, s ebéd után már kifejezetten ragyogott.





A délelőtt folyamán csendesebb, szóalkotó játékot játszottak Erikával.
Nem volt rövid menet, hiszen még délután is tartott a játszma.

Ma sütis délelőtt volt, Szentiványi Orsolyától egy házi készítésű citromtortát kapott a ház.

Délután megérkezett a gyógytornász, Georgina, és a már megszokott gyakorlatok mellett újabb terhelést is kapott Dórika, de remekül viselte a megpróbáltatásokat.






 A jobb oldali képen, bármennyire is hihetetlen, az orvosi rendelő látható, amint éppen átmeneti raktárrá alakult.
Ennek oka, hogy a CORA áruházból megérkezett
a Szemem Fénye Alapítvány részére szánt adomány. (Cukor, liszt, kávé, olaj, víz, tészta, lekvár, gabonapehely, fűszerek, édességek, és még sok minden egyéb, fel sem tudom sorolni) Egyik fele a Tábitha-házé, a másik a pécsi Dóri-házé.
(A képen nem látható minden, mert egyszerre nem lehetett lefotózni.)



Később tovább fokozódott az öröm.
Fél négy magasságában megérkezett hozzánk Jani. Miután dél tájban biztossá vált, hogy jön, elmondhattam Dorcsinak is jövetelét. Manócska már alig várta. A csibészkedés azonnal erőt vett rajta.
Úgy tűnik ez a két nap a "nevek napja" is lesz. János vitéz, akarom írni "kapitány", ugyanis megint szervezkedett. Ezúttal 70.000 Ft-ot adott át. Komolyan mondom, megdöbbentő.
Valamelyik nap beszélgettünk itt közösen arról, hogy tavaly márciusban még jómagam is tudtam rendszeresen támogatni néhány szervezetet, és akkor még nem gondoltam, hogy egyszer mi szorulunk mások jóindulatára. Az is érdekes, hogy amikor hirtelen kellett volna segítség, megkerestem néhány olyan ismerőst akiknek korábban szükségük volt rám, és vagy tartoznak még a mai napig is, vagy csak módjuk lett volna most nekik segíteni, annyi féle kifogást hallottam, hogy nehéz lenne felsorolni is. De ez még a jobbik eset. Olyan is akadt akihez nem fordultam segítségért, de azt hiszem, én mindent megtettem érte, és mégis csak éppen fizikailag nem tudott megsemmisíteni.
Ezt semmiképpen nem azért írom, hogy panaszkodjak. Ellenkezőleg! Azoknak az embereknek a nagyságát szeretném kiemelni, akik az önzetlenségükkel mellénk álltak, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ismeretlenül. Ehhez természetesen kellett valaki, aki a hírvivő szerepét vállalta önként, minden kérés nélkül. Jani ilyen szerepet vállalt. Olyan mint egy gondos kertész, aki egyetlen apró magot elhint, ami kikel, s a gondos ápolás következtében elburjánzik, és csodálatos hajtásain megjelennek a termések, amit nem ő, hanem más, jelen esetben mi élvezünk. Én biztos vagyok benne, hogy Jani jó szívvel végezte ezt a munkát.
Az imént neveket emlegettem, hát nosza. JÓKA IMI, TESCH ZOLI, Bachusz Józsi, Csikós Zoli,
Soma, Rőti Zoli, Paraszthy Vili, Hartmann Ádám, Tóth Gyuri, Sohár Kálmán (kölyök), Vasmatics Karcsi. Az elől látható két nevet azért emeltem ki, mert Ők másodszor szerepelnek az adományozók listáján, tehát nem tévedésről van szó.  Csak ismételni tudom önmagam, Nagyon köszönjük, kedves ismeretlen ismerősök!

Most pedig néhány kép Dóriról és Janiról.
Én azt gondolom, nem kell a kapcsolatukat kommentálni.

Az asztalon látható egy PSP, ami Jani jóvoltából
lett meg.

Jó, hogy már pasik is jönnek a házba, ezzel némileg javítva az ivar-arányokon.




Olyan édes volt Dóri, amikor Jani hajzuhatagára nyomott egy puszit.

Ehhez a képhez egy sztori is tartozik. Még a múlt héten Jani azt ecsetelte, hogy milyen jót beszélgettek Manóval. Erre rá is kérdezett Dorcsitól, aki egy igen és egy bólintás után, mélyet ásított.
Ez a momentum megmaradt. Az "Ugye  szórakoztató társaság vagyok?" kérdésre is ez a felelet, sőt mondhatnám azt is, hogy így üdvözlik egymást.

Délután még Ákos is járt Dórinál, de arról most nem készült kép, mert nekem be kellett mennem Pestre, és elmaradt a fotózás. Majd pótoljuk.
Egyébként nagyon jó, hogy már pasik is járnak be a házba, legalább javítanak az ivar-arányokon, ami néha szolidaritási szempontból sem elhanyagolható.


A nehezen induló nap tehát nagyon jól sikeredett.
Jól éreztük magunkat.

Dorcsi még késő este Angi felügyelete mellett
lenyomott egy kis "mekis" kajcsit is, majd megcélozták a fürdőt és az ágyat.
Ekkorra a kicsilányom annyira feljavult, hogy dőlt belőle a "bohóckodás", és csak húzta az időt.
Végül nehezen, de sikerült ágyba dugni.

Később nekem is kis híján ez lett a sorsom. Angi hajnal kettőkor már ágyba parancsolt. Azt mondta vigyáznom kell magamra. Pedig ha tudná, hogy én bármire is csak akkor tudok a legjobban vigyázni, ha ébren vagyok! De mindegy. Nagyjából kettőkor "jó kisfiú" lévén én is lefeküdtem.

Itt a végén csak nagyon-nagyon halkan jegyzem meg, és nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, megvan a pécsi lakás, és Dorcsinak a suli is. Hétfőn megyek intézni a dolgok egyik részét.
Puszi mindenkinek, ill. a hozzám hasonló neműeknek "csak" egy kézfogás!