Nyolcadik nap ( szept.12. Hétfő)

Üdvözlet!                                                                                                            

Megkezdődött a második hetünk Törökbálinton.
Ez azt is jelenti egyben, hogy ezen a héten beindul az a gépezet, amely segít abban, hogy Dórika hazakerüljön végre.
Azt gondolom nekem is lesz mit tennem bőven. Ez minden bizonnyal sok utazással fog járni.
  Az utazás még nem is aggaszt annyira, mint inkább az anyagi vonzata.
Számításaim szerint, az elkövetkezendő három hétben minimum háromszor, de lehet hogy négy alkalommal is le kell mennem Pécsre, de még Ceglédet is meg kell látogatnom, hogy megcsináltassam Dorcsi születési anyakönyvi kivonatát, miután ugye mindenünk elveszett, még az iratok is. Sokat nem variálhatok, mert még gyorsított eljárással sem lesz egyszerű menet az összes engedély beszerzése.      Ezen felül az ugyancsak fel nem lelhető oxigénpalackot is pótolnom kell. (Ez ügyben ma sikerült elérnem a forgalmazó céget, és némi segítséggel a részükről olcsóbban hozzájuthatok egy új palackhoz és reduktorhoz. Mindössze 75.000 Ft. Ez a teljes árnál lényegesen kedvezőbb.)  Rossz hírnek számít viszont, hogy a volt főbérlő feljelentésére a rendőrségi állásfoglalás valószínűleg az lesz, -ezt mondták neki-, hogy nem bizonyítható, hogy ki vitte el és hova. Esetleg polgári perrel lehetne valamit kezdeni, ahol kérhetek költségmentességet. Ezt ma este tudtam meg, miután felhívtak. Ugye jó?
Komolyan mondom, hogy ha nem "fájna" ennyire, akkor röhögnék az egészen.
Most ezt nem panaszkodásként írom, mert az sem vinne előbbre, csupán tényként közlöm.
A lényeg, hogy hogy hosszú utazások és az anyagiak előteremtése vár rám. Teljesen optimista vagyok, és különben is a fele már megvan. A utazások adottak.
Szóval tennivaló akad bőven, a feladatok előttem vannak, már csak meg kell oldani őket. Gyerekjáték!
(Lehet, hogy felnőttek számára ezért olyan nehéz?) Arra már nem is akarok gondolni, hogy menet közben mikkel fogom még szemben találni magam! (Pl. Most eszembe jutott, hogy még a kőrösi szemlén az ÁNTSZ illetékesei egy fürdető ágyat is előirányoztak. Hiába mondtam, hogy a kádban is tud ülni a gyerek, az volt a válaszuk - vagy inkább a válaszként adott kérdésük-, hogy "De mi lesz, ha majd...." Ettől a "mi lesz, ha majd..."-tól tudok falra mászni. Én úgy gondolom, elég akkor a problémával foglalkozni, amikor jelen van. Nem akarom a bajt előre programozni. Ennyi erővel mindenki vegyen mankót, járókeretet, tolószéket, stb. , "mert mi lesz, ha majd..?"!  Véleményem szerint koporsót, vagy urnát, -kinek mi tetszik jobban- sem vásárolnak az emberek tömegesen saját részükre, pedig az igencsak benne van a pakliban, hogy a kettő közül valamelyikre előbb, utóbb szükség lesz!)
De már megint elkalandoztam. Remélem ez az ágy variáció Pécsen nem lesz kötelező, mert úgy hallottam az sem pár forintos termék!
Na, majd mindent a maga idejében.
Inkább rátérek a mai napunkra, ami meglehetősen nehezen indult.
Korán kellett Manót ébreszteni, hogy mikorra indulunk, "fitt" legyen. Ez utóbbi nem teljesen valósult meg. Az alapítvány mentője vitt minket a Bethesdába, ahol a kanüljét kicserélték. Az út nem volt túl hosszú, viszont annál tovább tartott, mert rettentően "be volt állva" Pest. (...és Buda is.) Szkadt rólunk a víz mikorra megérkeztünk. A kanülcsere után megnézettük a vérgázát, és örömmel jelentem, hogy jobb lett, mint két hónapja volt. (Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy éppen az a doktornő volt az intenzíven, aki több, mint egy éve meg akart győzni arról, hogy Dórikának vége. Valamiért kerüli a tekintetemet. Ma is ez történt. Ez nekem nem esik ám rosszul!! Sőt! Jelent valamit. Az igaz, kicsit furcsálltam és furcsállom, hogy nem kérdezte meg azt sem, hogy "hogy van a gyerek", -pedig ráért volna, mert csak beszélgetett de gondolom azért nem tette, mert látta, hogy rendben van!)
Az viszont jó volt, hogy sok kedves emlékű ismerőssel találkoztunk, többek közt Erzsi nénivel, a tündéri önkéntessel. Sajnos, Liszkai doktor urat ma sem láttuk.
A vissza felé vezető út gyorsabbra sikeredett, 1 órára értünk a házba. Dórika nagyon elfáradt, éhes is volt, ezért úgy döntött, hogy már a mentőben elszundít. Ebéd után kérte, hogy egy kicsit pihenhessen.
Nem aludt, de lefeküdt, és megnézett egy filmet. A film közepe táján megérkezett hozzá Nóri, aki felváltotta az addig vele mozizó nővérkét Katát.

A nagy játék Katával és Nórival

A film után beindult társasozás a römi jellegű ..."azzal". (Nem tudom mi a pontos neve)

Annyira jó, hogy ezek a játékok mindig olyan békés vidámságot teremtenek. (Persze játék nélkül is vidámak vagyunk, csak akkor kicsit unalmasabb minden.)

Nagyon jó hír volt Dórinak, hogy Nóri holnap is eljön, és itt lesz vele Erika is.

Ma itt volt Angelika , a főnővér is, aki felcsigázva Dórikát megígérte, hogy szerdán almás pitét fog sütni. (Már most nyalogatja a száját Manó)

Miután Nóri is, és Kata is elment, Szilvi vette át a stafétát.

Vacsoráig rögtönzött képzőművészeti szakkört
rendeztek.
Annyira jó volt nézni őket!
Mint a gyerekek! (Mondjuk Dorcsinál ez némileg természetes is.)

A doktor úr is volt bent ma, aki Dórika szerint is "rettentően jó fej".
Néhány versecskét is elmondott Manónak, aki csodálkozó nagy szemeivel csak nézte őt a spontán irodalmi előadás miatt.

Fürdés előtt Dorcsi,  igaz, hogy kapaszkodással, de megkerülte a fél nappalit, majd kikötött pihenni az egyik fotel karfáján.

Tényleg fáradt volt, kicsit megviselte a kanülcsere is, amely úgy tűnik jól sikerült, s bár még kicsit vérezget, remélhetően holnapra ez is elmúlik.

Fél tízkor ágyban volt, és a szokásos mese második mondatánál már aludt. Most minden bizonnyal kipiheni magát reggelig.
Ez utóbbit teszem én is, holnap jelentkezem.