A "B-terv" szerint készülünk a karácsonyra. Pontosabban nem is készülünk, hiszen a kórházban nem nagy szükség van az ilyen dolgokra. A tavalyihoz képest annyi változás van, hogy most a neurológián lakunk karácsonykor, és Szilveszterkor leszünk a rehabon. Egy éve fordítva volt. Ezzel kimerítettük a variációkat, ideje lesz hazamenni!
Örömmel nyugtáztam, hogy Dórika minden csalódottságot nélkülözve éli meg ezeket a napokat. (Persze volt ideje a drágámnak felkészülnie erre a lehetőségre is.)
Mindenképpen említést kell tennem arról a kedves meglepetésről is, amit a kórháztól tudtam meg, nevezetesen, hogy a Szemem Fénye Alapítvány felajánlotta, hogy az ünnepeket tölthetnénk a Dóri-házban is. Ez az a helyzet, amikor az egyik szemem sír, ... ! Bizonyára némi magyarázatra szorul, hogy ennek ellenére miért maradtunk Pesten. Az ok összetett. Egyrészt, mi már jócskán kimerítettük azt a lehetőséget amit az alapítvány egy-egy beteg gyermeknek alap esetben biztosítani tud. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen feladatokkal jár egy család -akár egy hetes- elhelyezése, ellátása, és talán több embernek is felborítaná a tervezett programját. Nem szeretnénk visszaélni a helyzetünkkel és az alapítvány jó indulatával sem. Aztán a másik ok ami miatt maradtunk, hogy várhatóan nem sokára megvalósul a hazakerülésünk, és költözni már csak akkor szeretnénk. Az utóbbi időben csomagoltam és pakoltam annyit, amennyi egy életre elég lenne.
Mindenesetre nagyon köszönjük a lehetőséget és az irántunk mutatott figyelmességet!
Most külön szobában, kettesben vagyunk Dórikával,
-a látogatókat leszámítva, mert azért azok is akadnak- sokat játszunk, olvasunk, pihenünk. Természetesen jobb lenne otthon, de lehetne ennél sokkal rosszabb is!
A lényeg az, hogy szeretetben és békében együtt lehetünk!!
Nos lássuk az elmúlt néhány nap eseményeit.
Végre Janival személyesen is tudtam beszélni, mert az utóbbi időben erre csak telefonon volt lehetőség. (Aztán tegnap is belátogatott egy szatyor finomsággal.)
Közben előkerültek egyéb ajándékok is.
Judit és Ildikó Pécsről küldött egy csodálatosan szép kis bögrét. Aztán érkeztek az itteni barátoktól édességek, sütik, DVD-filmek, stb.
Manócskám cserében a kezével formált kis szívecskét küldi, és sok-sok szeretetet.
Ma délelőtt meghallgattuk a legutóbbi riportot, a rádióban és kissé mosolyogva vettük tudomásul, hogy nem volt jó a programozásom, a pécsi közös nagy társasozás még várat magára. Már nem sokat!!
Azt viszont sajnálom, hogy a riport vágói "levágták" Jani nevét, pedig ha ő nincs akkor nagy valószínűséggel nem beszélgethettünk volna arról, amiről most szó esett, és nem lennének a kilátásaink ilyen pozitívak. Azt gondolom, nagyon megérdemelte volna. Bár azt is tudom, hogy Ő semmit sem a "hallhatóságért" tett!
Hát, itt tartunk most. Talán érdekességként még megemlítem, hogy elért a "pécsi divat" engem is.
A még nem egészen egy éves, kisebb vagyonba kerülő fogfelépítményem ketté vált. Az egyik fele még Pécsen maradt, a másik, bármennyire is vigyáztam rá, itt hagyott faképnél. Szerencsére én nem nyeltem le. Különös, hogy most a fog helyén egy darab drót meredezik. Úgy látszik e köré rakták azt a kevés nem tudom mit, ami rohadt drága volt, és most poraira hullott. Mit mondjak? Mosolygásra semmi ok! Akár egy selejtes fogaskerék. Nos, ennyi a történet.
Mielőtt befejezem, szeretném tudatni veletek, hogy bárhol vagytok -Baján, Komlón, Pécsen, Szegeden,
Pesten és környékén, és még sorolhatnám-, nagyon nagy szeretettel gondolunk mindenkire.
Ma este, amikor meggyújtjuk az utolsó gyertyát, mind itt lesztek velünk.
Szeretetteljes, áldott, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Dórika és én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése