Egyik lábam itt, a másik ott! (okt.06-31-ig)

Nagy szeretettel köszöntök Mindenkit!

Már régen jelentkeztem, most végre ismét tudom folytatni a blogot. A hosszabb szünetnek ezer oka van.
Erről most az az anekdota jut eszembe, amikor valamikor régen az egyik kis falu szegénységéről híres templomába a megyés püspök érkezett látogatóba, de a fogadásakor nem szóltak a harangok.
Őszentsége, aki egyébként kifejezetten igényelte, hogy megkülönböztetett tisztelettel viseltessenek iránta, megkérdezte a falu papját:
-Mondja csak Atyám, nem tudták, hogy jövök?
-De tudtuk tiszteletreméltó püspök úr!
-Akkor miért nem harangoztak?!
-Jaj! Száz oka is van annak.
-Igen? Száz? Na egyet mondjon!
-Háát egy,... nincs harang!

Nos az én "ezer" okomból. Egy, nem volt netem!
Aztán beköttettem, de nem tudtam használni. Várom a szerelőket, még nem látogattak meg.
Pillanatnyilag áthidaló megoldás gyanánt, a kórházban írom ezen sorokat. Nagyon remélem, hamarosan napi rendszerességgel jelentkezhetem! Kezdetben valószínűleg rövidebb tartalommal, hiszen Dórikával, csupán a hétvégéket élhetjük meg együtt, a hétköznapokról  csak a telefonon történő beszélgetésekből meríthetek némi információt. Az én életem meg nem annyira lényeges. Bízom abban, és hiszem, hogy rövid időn belül ismét állandósul együtt létünk, de már saját, pontosabban sajátként kezelt, bérelt otthonunkban.

Ezek után térjünk a lényegre!
Kezdem a hatodikával. (Mi mással?) Úristen, de régen volt!
Az emlékek viszont nagyon is frissen élnek bennem.
Rövid alvás után korán volt az ébresztő. Ki kellett hordani a cuccokat az autóba, amiket Pécsre hoztam. Nem volt egyszerű mutatvány. Miután bepakoltunk, kezdett kétségessé válni, hogy én hová ülök.
Némi átrendezéssel vezethetővé vált a kocsi. A mentő is megérkezett már 9 óra előtt, oda Dórika holmijának egy része került, no és persze mi. Elhagytuk a Tábitha-házat. A mentőben még átbeszélgettük Manómmal az előttünk álló lehetőségeket, és igyekeztem megvigasztalni az "elszakadásunk" miatt. Megjegyzem, a vigaszra nekem is szükség lett volna.
A Bethesdában nagyon kedvesen fogadtak bennünket, már elő volt készítve Dórikának a helye.
A főorvosnő megnyugtatott, hogy mindenben segítenek a hazaadást illetően. Ezt jó volt hallani.
Nem sok mindent tudtunk csinálni, nagyon gyorsan telt az idő, lassan indulnom kellett.
Először még Törökbálintra mentem a kocsiért, csak utána indulhattam Pécsre.

Nem sokkal búcsúzkodásunk előtt, megérkezett Manóhoz az első látogató Zsófi személyében. A lehető legjobbkor, mert így azonnal letudta őt kötni. Ennek ellenére is vacakul éreztem magam, amikor eljöttem.
Amiatt nem volt kétségem, hogy Dórika megértette, miért kell most külön lennünk. Abban is biztos voltam, hogy feltalálja magát, és szót fogad. Pusztán az egymás jelenlétének hiánya aggasztott. Persze ez akkor  is így lenne, ha teljesen "ép és egészséges" állapotban kellene elválnunk, és úgy gondolom ez természetes dolog. Megkönnyebbülést jelent az is, hogy a barátaink megígérték a látogatásokat, továbbá megnyugtató, hogy Dóri, ha nem is jó helyen, -mert egy kórház sehogy sem lehet "jó hely", de mindenképpen nagyon jó kezekben van.
Szóval mentem Pécsre. Kissé furcsa volt úgy közelíteni a város felé, hogy fogalmam nem volt arról, hol lakom. Vacsutinkkal megbeszéltük, hogy a mellettük lévő benzinkútnál találkozunk. Miután egyszer megkerültem a várost, "gyorsan" odataláltam.(egyébként ez a benzinkút tőlem is 200 méteren belül esik.)  Ő útba igazított, majd fiával, Attilával átjöttek és segítették felhordani a csomagokat. (Kár, hogy arról nem készült fénykép! "Szegény" Vacsutit felpakoltuk oly annyira, hogy úgy nézett ki mint a karácsonyfa. Mindenki annyira segített, hogy nekem szinte semmi hurcolni való nem maradt.
Miután egyedül maradtam a lakásban, nem tudtam mihez kezdjek. Kellett volna valami rendet tenni, de a "kupihoz" mérten ahhoz már túl késő volt. Sétáltam egy darabig a szobákban, ám semmi hasznosat nem tettem, ezért eltettem magam másnapra.
Délelőtt beszéltem Dórikával, nagyon vidám volt a hangja, jól érezte magát. Ez mindennél fontosabb.
Nem sokkal ezután jött Vacsuti, és elmentünk festékeket vásárolni a renováláshoz.
Aztán erőt vettem magamon, és elkezdtem pakolni. Nagyon nem vittem túlzásba, mert közben az is egyértelművé vált, hogy hamarosan újra ki kell pakolni, mert bizony az egész lakást ki kell festeni és tapétázni.
Délután találkoztam a Fogd a kezem Alapítvány vezetőivel, akik Dórika iskolai útját is egyengetik.
Nagyon kedves és aranyos embereket ismertem meg személyükben. A továbblépést illetően megbeszéltünk egy következő találkozót.

Este végre nekiláttam a festésnek, és hajnal felé végeztem a konyhával, legalább is a falakat illetően.
A péntek is nagyon gyorsan telt. Hála az égnek, egy hét próbálkozás után, -merthogy a meghatalmazottam is kísérletezett- sikerült a lakcímünket bejelenteni. (Ez volt az első igazán hivatalos dolog, ami megoldódott.)

<<<(A konyha egy részlete)

Késő este az álmennyezet felrakását kezdtem el és fejeztem be. Szerintem OK lett.
Nagyon vártam már a szombatot, hogy viszontlássam Dorcsit! Nem is sokat kellett aludnom és indulhattam.

A találkozás örömét nehéz lenne leírni. Természetesen elmesélte napjai történéseit és külön kiemelte a korai kelés borzalmait. Az idő nagyon gyorsan telt. Alig vettük észre és máris este lett.
A vasárnap is gyorsan eltelt. Amennyit lehetett, játszottunk, persze nem eleget. Délután Zsófi is megérkezett látogatóba.
Közben a távollétem alatt Tünci, Nóri, és Jani is járt Dorcsinál. (Az tudott dolog, hogy a blogot több, mint három hetes késéssel írom, ezért itt megjegyezhetem, hogy Jani rendszeresen látogatja Dórikát, és úgy mondd, pót papája lett. Nemcsak Dorcsival vagyok napi kapcsolatban telefonon, hanem Janival is, aki folyamatosan tájékoztat Manó felől. Ez nagyon jól esik nekem is, és kislányomnak is.)
A lemaradásomról jut eszembe, hogy igyekszem összefoglalni az eseményeket, mert ha minden mozzanatról olyan hosszan írnék, mint az első napról, akkor annak elolvasása is embert próbáló feladat lenne, én pedig itt kapnék görcsöt a gép előtt. Arról a nem elhanyagolható apróságról már nem is beszélve, hogy feladatom és munkám akad bőven, és -elnézést kérek a részletek iránt is érdeklődőktől- az most fontosabb. Természetesen a lényeges eseményeket nem hagyom ki.
Folytatván a beszámolót, egy röpke gondolat erejéig visszatérek a vasárnaphoz.
A kora esti órákban indulnom kellett vissza Pécsre. A búcsúzkodást igyekeztem gyorssá tenni. Ez némileg sikerült is, s noha Dórika mosolygott, ragyogó szemeiben ott tükröződött az a szomorúság, amitől csavarodik az ember szíve. Nagyon remélem, ezt a pillanatot már nem kell sokszor átélni.

A elkövetkezendő hét és hetek is újabb feladatokat tártak elém. Folytatni kellett a lakás rendbetételét.
Nem is hittem volna az elején, hogy ennyi munkát és ekkora anyagi ráfordítást igényel majd a felújítás.
Mindig új problémákkal találkoztam menet közben. Elképzelésem sincs, hogy mi lett volna Jani és barátainak segítsége nélkül. Azt hiszem el sem tudtam volna kezdeni az egészet, nemhogy 
idáig eljutni. Itt látom szükségesnek megjegyezni, hogy a Jani és csapata további adományt nyújtott. Zalai Tibi (személyesen is járt Dórikánál), Ábrányi Gyuszi, Kocsis B Peti, Simonyák Zoli, valamint Klement Csabi, aki élelmiszert és gyümölcsöt küldött Manónak. Kissé megkésve, de nagyon szépen köszönjük!

Szóval mozgalmas volt a hét. Sikerült beszélnem Dórika leendő iskolájának igazgatójával, aki biztosított arról, hogy Manócskát felveszik, és kerülhet magántanulói státuszba, továbbá minden segítséget megadnak, a fejlődése érdekében. Nagyon kellemes érzéssel távoztam az iskolából.

A kicsomagolt fal (nem szép látvány)

Közben a Fogd a kezem Alapítvány brigádja segített a szobák faláról leszedni a tapétát, ami nem kis megpróbáltatásokkal járt. Ám a java  még hátra van. Le kell kaparni az egész falat, aztán újra glettelni, majd jöhet a tapétázás.

Gondolatban természetesen már Pesten jártam.
Ez a hét egyébként is különleges volt, hiszen csütörtökön (13-án)
került sor arra a színházi előadásra, amelyet még legutolsó bejegyzésem alkalmával írtam. (Elton John-Tim Rice  Aida c. musicaljét tekintettük meg.)
Ebből az okból kifolyólag, már csütörtökön utaztam én is.
Este a megbeszélt időre Jani jött értünk, és elfuvarozott bennünket a RAM-hoz. Ott volt az előadás.

Sára (Pisti lánya), Pisti, Manó, és Jani

Dórika nagyon izgatottan várta a darabot.

Meghívónk, Kolos Pisti (ezen a napon egyébként Nubia királyát játszotta) fogadott  minket.
Nem sokkal később, kislánya is csatlakozott hozzánk.Talán egy negyed órányi beszélgetés után elfoglaltuk a helyünket.
Fantasztikus élményt nyújtott a közel három órás előadás.
A következő meglepetésre ezután került sor.

"Radames" társaságában

Pisti megajándékozta Manót egy CD-vel, amelyet a szereplők dedikáltak, és elvitt minket a művészek közé.  Bár Dorcsinak már van némi rutinja a színházi öltözők látogatásában, mégis kapkodta a fejecskéjét a csodálkozástól. Aztán következett a közös fotózás. (Ezen sajnos az Aidát alakító Oláh Ibi már nem tudott részt venni, mert sietnie kellett tovább.)

A két hercegnő (Xantus Barbi Egyiptomé, Dóri az enyém)

Az előadás végére megérkezett Jani is, aki munkája miatt nem tudott velünk maradni, de értünk jött, és visszaszállított minket a Bethesdába.

Csodálatos volt ez a nap.
Dórika is hihetetlenül élvezte. Tizenegy óra után értünk vissza a kórházba, és nem sokat kellett várni arra, hogy elnyomja az álom.




A pénteki ébredés nem volt túl egyszerű. Nem sikerült kellően kipihennie az előző nap fáradalmait, de azért hősiesen küzdött az ébren maradásért.
Én "átlátogattam" a mozgásjavítóba, ahol a további iskolai lehetőségeket beszéltük meg. Dórika - még jelenlegi- osztályfőnöke nagyon kedves és segítőkész volt, az intézmény igazgatójával két mondatot váltottunk. 
Némiképp sikerült megegyezésre jutni.
Közben a kórház szoc.munkása is gőzerővel munkálkodik az ügyünk előbbre vitelében.
Ugyanezt mondhatom el a pécsi szoc.munkásról Editről is, aki rendszeresen tartja velem a kapcsolatot és mindennek utánajár. Természetesen helyettem senki nem intézheti el a dolgokat, de legalább tudom, hogy merre futkossak. Szerencsére már beindultak a hivatalok gépezetei. (Nagyon bízom abban, hogy Isten malmairól mintázták őket.)
Ennyi kitérő után visszatérek a programokhoz. Mint említettem, a péntek nehézkesen indult, és már jócskán délutánba hajlott a nap amikor ráfoghattuk, hogy Manó felébredt. Végül cseppet sem csodálkoztam azon, hogy este korán lefeküdt. Kíváncsian várta szombatot, amiről csak annyit tudott, hogy valahova elmegyünk "csavarogni" Janival.


Eljött a szombat és Jani is. Elindultunk. Dorcsinak sejtelme sem volt arról, hogy régi vágya fog teljesülni. Csak a Tropicarium bejáratánál döbbent rá, hogy mi volt a célunk. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy mekkora öröm érte. Rettentően élvezte a látványt, amit fokozott a közös "kávézás" és ebéd.


Természetesen több tucat kép készült a délelőtt folyamán, de egyértelmű, hogy azokat nem tudom mind közreadni.
A látványosságot illetően sem tudtam 
megfelelően választani, de azt gondolom, hogy jelen esetben nem is ez a lényeg.


Az azonban biztos, hogy minden percét élveztük az ottlétünknek.






Azoknak pedig, akik még nem látták, mindenképp
ajánlom, hogy tekintsék meg!

Dórika egyébként leginkább a cápákra volt nagyon kíváncsi, aztán ámulatba ejtette a többi látnivaló is.

 




Ezt a kirándulást is Janinak köszönhetjük.







Délután kellemesen elfáradva tértünk vissza a kórházba, ahol megindult az élménybeszámoló.
Az este eljöttével Dorcsin is kiütköztek a fáradtság jelei, hamar álomba zuhant.
A vasárnap a játékról szólt, és nekem a készülődésről, mert indultam vissza Pécsre.
Nagyon gyorsan eltelt ez a néhány nap.
Hétfőtől otthon indult a munka. Igyekeztem a fürdőszobára csapást mérni, ami azt hiszem sikerült is.

Ilyen volt

A teljes befejezésre csak az elmúlt héten került sor, mert a szükséges anyagokat Pesten vásároltam, és miután nem voltam elégedett az első elképzeléssel, csak a hétvégén tudtam ugyanolyan -illetve, mint otthon kiderült, majdnem ugyanolyan- cuccokat beszerezni.

<<<<   Ilyen lett!

Úgy gondolom, megérte vele napokig küszködni.










A felújító munka mellett természetesen a hivatalos dolgok intézése is folyamatosan zajlik.
Időközben elérkezett a hétvége, illetve a péntek, és ismét autóztam Pestre.
Ezen a napon is meglepetés várt Dórikára.
Talán már nem is kellene említenem, hogy ezt a programot is egy "kopasz, kék szemű, mellesleg jó fej vizsgabiztos" szervezte. (Aki még nem jött rá, hogy ki ez, az a képről be tudja azonosítani.)

Ezúttal az újpesti, azt hiszem egyedülálló Lepke múzeumba tettünk kirándulást.


Külön meglepetés volt számunkra, hogy a múzeum tulajdonosai Gyuri és Olgi, vacsorával
vártak bennünket.

Dórikának tátva maradt a szája, amikor megpillantotta a több ezer lepkét, bogarat, álarcokat és egyéb érdekességeket.












Ámulatba ejtő színkavalkád és látványosság tárult elénk.

 


Ezekből is csak néhány képet jelenítek meg, hiszen képtelenség lenne azt a varázslatot visszaadni, amit "élőben" lehet tapasztalni.



































Nemcsak lepkék, hanem többek között bogarak, pókok, skorpiók, rákok is fellelhetőek voltak.

A sáskák sem hiányoztak.











Megtalálható volt a tüskés gömbhal, piranha, repülőgyík, krokodil, óriáskígyó-bőr, csigák, kagylók, korallok, de még egy 4000 éve kipusztult medvefaj egy példányának csontváza is.







Fantasztikus gyűjtemény, ami 40 év munkáját öleli magába.

S ha a tropicarumra azt javasoltam, hogy meg kell nézni, akkor ezt most fokozottan ajánlom.

.


Nemcsak a gyűjtemény fantasztikus, hanem a házigazdák is.
Végtelenül kedves és aranyos, vidám embereket ismerhettünk meg személyükben.

Köszönjük a lehetőséget!




Ismét remekül éreztük magunkat.
Már későre járt, amikor a kórházba visszaértünk. Más nem volt hátra, mint eltenni magunkat másnapra.

Szombaton újabb meglepipen volt Dorcsinak része.

Végre viszontláthattuk Helgát, aki némi megfázással küszködött, ezért eddig nem tudott
bejönni Manóhoz. Szerencsére már rendbe jött, és ismét játszhattunk egy nagyot.

Éppen indulóban volt Helga, amikor szegedi barátaink érkeztek hozzánk.
Hihetetlenül jó érzés töltött el bennünket, hiszen közel öt órát vonatoztak azért, hogy egy rövid időt
velünk lehessenek.
Az ilyen látogatások is újabb erőt adnak a harcunk megvívásában.






Gyorsan eltelt a szombat, s ugyanígy a vasárnap is.
Én ismét utaztam, hogy az otthoni kötelességeimnek is eleget tudjak tenni.
A lakásban meglepetés várt. No nem a manók kaparták le a falakat és a tapéta sem került fel a falra, viszont nagyon sok hasznos dolgot kaptunk Kalocsáról Andi (gyógytornászunk) anyukájának szervező munkáját követően.
Természetesen a "szállítmány" érkezéséről tudtam, hiszen a kulcsot én hagytam ott, csupán a tartalom volt döbbenetesen kellemes. Engedelemmel ezt most nem sorolnám fel, de voltak edények, ruhák, tartós élelmiszerek, játékok,Video-filmek stb. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk ismeretlenül is. Külön köszönet Erzsikének, a szervezésért, és Andinak a szállításért.

A héten végre "Gyámügyileg" is sikerült előrelépnünk. Ez talán az egyik legfontosabb művelet a hazakerülést illetően.
Közben megállapodás jött létre egy otthon-segítő alapítvánnyal is, akik rendszeresen tudnak jönni majd Dorcsihoz, ha ott lesz az ideje.
A szociális osztályon is sikerült mindent elindítani, csupán az Eon lett egy kicsit nagyobb falat, de már ott is folynak tárgyalások.
Remélhetően a jövő héten meglesz az igazolás arról is, hogy ahol lakunk, az a hely minden körülmények között megközelíthető.
Amennyiben együtt a "motyó", úgy be lehet adni az ÁNTSZ-nek. Ja, és addigra kész kell lennem a lakással is. Ez azonban "gyerekjáték" a papírozáshoz képest.

A hétvégén ismét Pesten voltam, illetve még vagyok is. Majd ma (kedden) késő este megyek haza.

A négy és fél nap alatt rengeteget játszottunk Manóval. Egy kicsit tanultunk is, és jól éreztük magunkat.

Azt csak jelzem, hogy
megint egy kisebb költözésen estünk túl, mert a rehab. ünnepi bezárása miatt, a neurológiára kellett feljönni. (Azért most nem járt akkora változással, mint amikor én is bent laktam. Bár az igaz, hogy most a cuccaimat Pécsről hoztam ide, ám ez akkor is másabb volt.)




A Metró nem hiányozhatott a játékpalettából.

A társasozás mellett három mesekönyv is "kivégzésre" került.

Az óra átállítása egyébként kifejezetten jól jött Dórinak, így nagyjából egy órával többet tud lustizni.


Azt még mindenképp szeretném megemlíteni, hogy Pécsen azért a barátok meg-meglátogatnak, és amiben tudnak segítenek. Bius, Vacsuti, Ági többször is járt már nálam, de eljött Bogyesz, Szilvi és Andi is.

Nos ennyi lenne most a publikáció.
Tudom, hogy lényegesen többet lehetett volna írnom, de az elején említett okok miatt ennyire futotta.
Nagyon remélem, hamarosan ismét jelentkezem. Azt hiszem legközelebb vasárnap.
Addig is szeretettel gondolok, gondolunk mindenkire.

(Elnézést kérek a mostani "stílustalanságért", de ezt a pár napot sem csupán a blog írásával akartam tölteni, ezért nem ügyeltem kellően stilisztikára!)

Huszonnylcadik-huszonkilencedik-utolsó nap (okt.02-03. vasárnap-hétfő-kedd)

Köszöntök Mindenkit!

Az utolsó napok túl mozgalmasra sikerültek, ezért ismét három napos összefoglalónak kell következnie.
Nem tudom mikor jelenik meg újra bejegyzés, de azon leszek, hogy minél előbb megtörténjen.
Eljött az idő, ismét eltelt 30 nap, s  megtörtént a visszaszámlálás. Utolsó napunkat töltöttük
a Tábitha-házban, és újfent költözünk. Csomagolunk és megyünk, majd megint csomagolunk és megint megyünk, akár a vándor színészek. Már nem is számolom, hogy hanyadszor. Azt azonban nagyon remélem, hogy ebben a hosszúra nyúlt "show-műsorban" közeledik a finálé. Többször készültünk már befejezni ezt az előadást, de valami, valaki mindig "belepiszkált" a forgatókönyvbe, a mű tovább íródott.
Most új darabra készülünk, saját színházunkban. Noha ezt is az élet írja, a sors rendezi és koreografálja, megpróbálunk műfajt váltani. Korábban is játszottunk már vígjátékot, és elég jól állt nekünk. Szeretnénk ahhoz visszatérni.
A próbák már folynak, lassan várjuk a premiert. Nagyszerű szereplő gárdát sikerült szerződtetni, ez még több optimizmusra ad okot. Aki kíváncsi lesz az előadásra. azt nagyon szívesen látjuk, a belépő díjtalan.

Most, amikor már gyakorlatilag indulunk, illik néhány gondolattal összefoglalni a Tábitha-házban töltött időt. Tényleg csak pár mondat, hiszen minden nap írtam valamit, amiből remélhetően kitűnt, hogy jól éreztük magunkat.
A hely mesés, a körülmények nagyszerűek voltak. Fantasztikusan aranyos személyzet és önkéntes
csapat vett körül bennünket, akik azon voltak, hogy széppé és maradandóvá tegyék az itt töltött 30 napot. Sikerült nekik!! Olyan barátokat ismerhettünk meg, akiknek a létezése a tündérmesékben is
megállná a helyét. Nagyon jó volt itt.
Azonban nemcsak a Tábitha-háztól köszönünk el, hanem a Szemem Fénye Alapítványtól is. Hálásan köszönjük, amit értünk tettek. Nem pusztán azt a 92 napot, amelyet Pécsen ill. itt Törökbálinton tölthettünk, hanem az egyéb irányú segítséget is. Ha nincs az alapítvány, akkor nem ismerhetjük meg új barátainkat, akik nélkül most nagyon nehezen tudnánk elképzelni az életünket.
Örültünk, hogy itt lehettünk, hogy lehetőséget kaptunk a pihenésre, hogy kiszakadhattunk a kórház falai közül.

Nos, végig futok a három napon. Igyekszem nem hosszúra nyújtani a leírást, és ismét inkább képekben "beszélek".
A vasárnapról sokat nem is tudnék írni, bár az sem volt unalmas.
A délelőtt nekem főzéssel, Dorcsinak játékkal telt.

Ebéd után megérkezett hozzánk Zsófi.

Eleinte rajzolgattak Manóval, aztán előkerült a jó öreg Metró.
Gyakorlatilag ezzel töltöttük a délutánt, ami nagyon gyorsan elszaladt.

Este rávetemedtem, hogy meccset nézzek, de nem sok örömem telt benne. (Ez nagyon fontos bejegyzés volt!)

Dórika este az X faktort nézte Szilvivel, közben megvacsizott, fürdött, és készült a lefekvéshez.

A hétfő számomra volt kicsit pörgős. Délelőtt Ceglédre utaztam egy tárgyalásra, ám teljesen hiába mentem, az alperes nem jelent meg. (Személyiségi okokból nem részletezem a dolgot)
Ebből kifolyólag viszonylag gyorsan visszaértem Pestre, s ha már ott voltam, végre megcsináltattam a jogsimat is. (Talán nem is jól fogalmaztam, amikor azt írtam, hogy pörgős, inkább úgy helyesebb, hogy sok idő ment el vele.

A távollétemben Dórika,  többek között ország-várost játszott
a nővérkékkel, és mint mondták sokat bohóckodott.

Aztán a römi is előkerült, és egészen lefekvésig ezzel játszottak, kivéve amikor a "kötelező" programokat kellett végrehajtani.

Nagyon jó hangulata volt a Tündérkémnek, és minden bizonnyal el is fáradt, mert korán ágyba bújt. (Az igaz, hogy ott még fél óráig mesét hallgatott, de még így is korán elaludt.)





Elérkeztünk az utolsó naphoz. Ebben már valóban volt pörgés.

Délelőtt váratlanul megjelent egy úr, akit eddig nem ismertünk, mint ahogyan a kislányát, Szűcs Bogit sem, és aki Dórikának küldött édesapjával ajándékot. Könyvet, csokit, nyakláncot,hajráfot, és egy képeslapot. Ez utóbbin néhány nagyon kedves sort írt Manónak, nagyon megható volt. Köszönjük Bogi!



Nekem ismét Pesten volt dolgom, most éppen biztosítást kellett kötnöm. Éppen végeztem, amikor megcsörrent a telefonom. Jani hívott, aki éppen "hozzánk" tartott, de előtte rám csörgött.
A lehető legjobbkor tette, mert kb 5 percre voltunk egymástól. Így felvett, és ezzel nem kis időt takarítottunk meg.
Ahogy megérkeztünk, elkezdődött a "cuccolás", most még befelé. ( holnap meg majd vissza.)
Jani hozott nekünk többek között egy TV-t és egy videomagnót. Bíró Bélus küldött két grill csirkét, sajtokat, sonkát. ...és tovább növekedett az adományozók száma, tehát következzenek a nevek.
Beke Laci, Gerendai Gyuri, Hartmann Sanyi, Köves Szilárd valamint Juhász Andi és Kölyök.
Andit és Kálmit szeretném külön is kiemelni, és Ők pontosan tudják, hogy miért!
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítségét. Sajnáljuk, hogy személyesen nem találkozhattunk, legalább is egyelőre. Olyan sok mindent szeretnék azoknak az embereknek mondani, akik segítettek, de egyszerűen nem lehet rá szavakat találni. Küldöm nekik szeretetünket, és Dórika mosolygását. Remélem, hogy az általuk nyújtott segítségnek is köszönhetően ez a mosolygás hosszan megmaradhat.
Szeretném még megjegyezni, hogy természetesen Jani is Letette a névjegyét.
Aztán Jani által az este történt még valami, amitől Dórika szinte kiugrott a fürdővízből. Jani színész barátja, Kolos Pisti meghívott bennünket az Aida c. darabra a jövő hét csütörtökre, ahol Pisti mellett többek közt Oláh Ibolyát, Xantus Barbarát is megismerheti a Manó személyesen, hiszen az előadás után, Pisti egy találkozót is szervez a szereplőkkel. Eszméleten volt az öröme.

Én ma, ill. már jócskán tegnap, de mára nyúlóan csomagoltam össze. Azt még nem tudom, miként tudok bepakolni a kocsiba, de egy biztos, hogy nehezen.
Ezek után következzenek a képek, néhány rövid kommettel.

Ma már Erika is visszatért "szabadságáról", Dorcsi már nagyon várta. Tudomásom szerint kellemesen töltötték a délelőttöt.

A csirkézés előtti pillanat. (Dorcsi már nagyon éhes volt.)

A "tejszínhabos" csirke.
...és ezt Rá értem!!                         >>>>>>>>>

Egy kis csibészkedés.

 



Nóri? aki egyébként estig itt maradt velünk, úgy döntött, befonja Manó haját.

Az eredmény jobbról,..

...majd balról.

A délutáni csapat, akik bejöttek ma elköszönni.

Dórika régebbi kívánsága is teljesült.
A "varázskő" segítségével egy új telefont kapott a régi, haldokló helyett.
Nagyon örült neki.

És egy labirintus parti Nórival.











Azt gondolom, nagyszerűen sikerült ez a nap. Az igaz, hogy valamikor a délután folyamán történt valami, ami egy kicsit beárnyékolta a napot, de erről most nem szeretnék írni és később sem fogok.
(Azt hiszem, valaki ennyiből is tudja, mire gondolok.)
Reggel 9-kor megyünk a Bethesdába, és hosszú idő után először ott kell hagynom Dórikát, ami nem lesz könnyű egyikőnknek sem. Átbeszéltük vele, megértette. Nekem most Pécsen van dolgom, szeretném mielőbb hazavinni.
Következő jelentkezésemig egy kis türelmet kérek, "jönni" fogok.

Huszonötödik-huszonhatodik-huszonhetedik nap (szept.29-30. okt.01. csütörtök-péntek-szombat)

Üdvözlet Mindenkinek! 

Nagyon érdekesen alakult a nap.A nehézkesen induló délelőttöt, egy pörgős délután váltotta fel. 
Azt hiszem az eseményekről több lesz a kép, mint a szöveg, de azok talán beszédesebbek lesznek, 
mint én.
Ami Dorcsit illeti, kifejezetten lassan tudott felébredni. Erre szinte az egész délelőttje ráment. 
Ildikó jött hozzá 10 órára, de még akkor is "kótyagos" volt. A levegőn kezdték foglakozást, virágot ültettek. Már délhez közeledett az idő, amikor Dóri kezdett némileg élénkülni. Ildikó felolvasott neki a Harisnyás Pippi-ből, közben    mentek a "sztorizgatások.Így került sor arra a történetre amelyben Ildikó elmesélte Dorcsinak, hogy a Duna parton az ún. Kopaszi gátnál van egy olyan fa, amelynek hatalmas odu van a törzsében, s az ő kislánya egyszer egy nyakláncot talált benne. Ettől felébredt a Manóm. Iziben azt tudakolta, hogy vajon ő is találhatna -e ott valamit? Ildikó meggyőzte, hogy feltétlenül, csak el kell jutni oda. Ekkor eszébe jutott Dórikának, hogy amikor legutóbb itt volt Jani, akkor megbeszélte vele,
hogy elmegyünk egy kicsit autózni. Most már csak az volt a kérdés, hogy jön -e?! Jött!!

Már azt hiszem, ha nem írnám le, akkor is tudni lehetne, hogy természetesen nem üres kézzel.
Először is egy Hi-fi berendezéssel, amit a fia küldött Dorcsinak. Majd következtek a gyümölcsök, a kedvenc sonkák, kinderek és pisztácia. A gyümölcs-adományokhoz ismét hozzájárult Bíró Bélus is, akivel sikerült telefonon néhány szót váltani nekem is és Manónak is. A néhány mondat, amit váltottunk, megerősítette, hogy ő is nagyszerű ember. Reméljük tudunk vele személyesen is találkozni.  




A "pakolás" után már csak az volt a teendő, hogy megbeszéljük az úti célt.
Megtörtént ez is.
Közben még folytak a már megkezdett munkálatok, pl. a kesztyűfújás és rajzolás, valamint egy kávé elfogyasztása.

Indulás előtt Nóri még megmunkálta Dórika
hajacskáját.
Ismét gyarapodott a fonási technikák azon száma, amit már láttam, de nagy valószínűséggel nem fogok elsajátítani.

<<<Íme az eredmény. (Nekem ezt még kibontani    is nehéz.)

Nagy örömünkre Nóri és Tündi is velünk tartott, igy öten indultunk a nagy izgalommal várt kalandra.

Szerencsére minden tévelygés és bonyodalom nélkül odataláltunk.

Miután egyikőnk sem tudta, hogy pontosan hol áll ez a fa, felfedező körútra készültünk.
Mint rövidesen kiderült,jó irányba indultunk, s a lányok felfedezték a fát.
Mi a Manóval "véletlenül" már túlmentünk rajta, de néhány méter után visszahívtak bennünket a megtalálók.

Miután visszamentünk a fához, Dórikának becsukott szemmel be kellet nyúlnia a lukba, hátha Ő is talál valamit.
Alig dugta be a kezét, máris beleakadt valamibe.
Egy kis szatyor volt.
Mit mondjak?  Volt nagy meglepetés!

Csodák csodájára egy könyv, és egy "szerencse kő" lapult a szatyorban.
Ráadásul éppen a Harisnyás Pippi újabb része.
Dórikám csak ámult, alig akart hinni a szemének. Nagyon boldog volt.


(Bocsi ezt azért írom "ilyen" részletességgel, mert Manó is olvassa a blogot, és leszúrna, ha valamit kihagynék)

Szeretett volna még egyszer próbálkozni, de a lányok elmagyarázták neki, hogy a fának újra fel kell tötődnie.

Ezért engem küldött, hogy próbálkozzam.
Nos hónaljig vájkáltam a résben, de a "nagyon szép" kicsike gallyakon és a kevésbé szép gombákon kívül semmi nem jutott nekem.

(Ezért nem szabad ismeretlen résekbe  nyúlkálni, mert könnyen összejöhet a gomba. Aztán beszélhetünk róla.)

Ezt a képet inkább nem kommentálom.
Mondjuk, hogy hívásom volt.

Miután "kiörültük" magunkat, visszaindultunk.
Nóri és Tündi "levált" rólunk, így hármasban tértünk vissza a házba.

Nagyon gyorsan eltelt a délután.
Még egy sonka kóstolás Janival, aztán búcsúzás, és készülődés az esti programokra.
(vacsora, fürdés, mese, és fekvés)

Az esti programok Szilvivel zajlottak.

Ilyen kis boszorka lett a fonat kibontása után








A péntek szinte nélkülem zajlott le Törökbálinton, én ugyanis Pécsre mentem a jövendő otthonunk véglegesítése miatt.
Őszinte örömmel jelentem, hogy sikeresen megoldódott a lakás-kérdés!! :-)) Most úgy tűnik ez volt a legnehezebb, de a hatóságok okozhatnak még nem várt meglepetéseket. Úgy érzem fel vagyok készülve mindenre, de "ezeknél" soha nem lehet tudni! A programozásom természetesen az, hogy akadálymentesen mennek a dolgok. (Különben is, nálunk az akadálymentesítés előírás!)

Amíg távol voltam, addig is remekül alakultak

a dolgok Dórika körül, jó kezekben volt.

Programok akadtak rendesen. Persze ezekről csak dióhéjban tudok említést tenni.

Először egy német csoport érkezett, akik énekeltek a házban tartózkodóknak. (Hogy én miről maradtam le?!)
Dorcsi természetesen semmit nem értett belőle, de nagyon tetszett neki.

Ildikó, két gyermekével szintén megérkezett a "foglalkozásra",  amiből érthető okok miatt technika óra lett, és a későbbiekben játék.

Úgy tudom, ez is élvezetesre sikeredett.

Később a doktor néni is csatlakozott a társulathoz.
 (Addig nénizem, amíg egyszer fejbe nem csap!)
Ekkor már előkerült a "Gazdálkodj okosan!" is.
Abban azért könnyebb lakáshoz jutni.

Ez az a pillanat, amikor Pécsről  felhívtuk Dórit, hogy meg van a lakás.
Nagyon örült neki!

Ennek örömére koccintottak is.

Itt már hármasban tart az ünneplés.
A többiek később érkeztek.

Speciel itt nem tudom mi történt, de van róla kép.

Ismételhetném az előző mondatot.
Föltételezem, hogy csak "fotózkodtak" és szeretik egymást. (Már megint hiányzom onnan!) 

Ezt többféle képpen is kommentálhatnám.
Mondjuk azt, hogy megnyugtassuk az olvasókat:
A kannibalizmus nem jellemző a nővérkék körében.

Ez talán a fegyelmezés pillanata lehet.

"Apavárás" a kanapén.

Békésen Katával. (Itt sem maradt el a "nővéri provokáció"!)

Édes hármasban a lefekvés előtt.




Nos, ennyit tudtam megmutatni a péntekből.
Az elmondások alapján remekül sikerült Manómnak a napja. Nagy megkönnyebbülésemre ezt én is elmondhattam magamról.
Nyugodtan tértünk pihenőre, és az éjszaka is remekül telt.

A szombatról nagyon röviden és tömören tudok beszámolni.

Manócska kicsivel tovább lustálkodott, hétköznap megszokottaknál. Meséket nézett a TV-ben.
Miután felkelt, zenehallgatásból és játékból tevődött össze a programja, amit csak az ebéd szakított félbe. (Persze a zene akkor is szólhatott,)

A römizésből egy idő után átváltottak dominózásba, majd Dorcsi tornyot kezdett építeni.
Közben begyűrt két zacskó pisztáciát némi sonkával. (Kicsit fura egy menü, de neki jól esett.)

Itt jegyzem meg, hogy néhány dekával átlendült a 11 kg-on. Életében először!!! :-)






Természetesen, amit egyszer felépített azt le is kellett dönteni.
Így járt ezzel a dominó torony is.

Később még az éjszakás nővérkével is römizett néhány partit, közben megvacsorázott, és nagyon időben elálmosodott.


 Ennek következtében le is feküdt, s ahogy letettem a fejecskéjét, már aludt is.


Ennyi volt a szombati nap. Számomra sem hozott semmi változást, A lottón ma sem nyertem, de már ez is megszokott.