2011. október 4., kedd

Huszonnylcadik-huszonkilencedik-utolsó nap (okt.02-03. vasárnap-hétfő-kedd)

Köszöntök Mindenkit!

Az utolsó napok túl mozgalmasra sikerültek, ezért ismét három napos összefoglalónak kell következnie.
Nem tudom mikor jelenik meg újra bejegyzés, de azon leszek, hogy minél előbb megtörténjen.
Eljött az idő, ismét eltelt 30 nap, s  megtörtént a visszaszámlálás. Utolsó napunkat töltöttük
a Tábitha-házban, és újfent költözünk. Csomagolunk és megyünk, majd megint csomagolunk és megint megyünk, akár a vándor színészek. Már nem is számolom, hogy hanyadszor. Azt azonban nagyon remélem, hogy ebben a hosszúra nyúlt "show-műsorban" közeledik a finálé. Többször készültünk már befejezni ezt az előadást, de valami, valaki mindig "belepiszkált" a forgatókönyvbe, a mű tovább íródott.
Most új darabra készülünk, saját színházunkban. Noha ezt is az élet írja, a sors rendezi és koreografálja, megpróbálunk műfajt váltani. Korábban is játszottunk már vígjátékot, és elég jól állt nekünk. Szeretnénk ahhoz visszatérni.
A próbák már folynak, lassan várjuk a premiert. Nagyszerű szereplő gárdát sikerült szerződtetni, ez még több optimizmusra ad okot. Aki kíváncsi lesz az előadásra. azt nagyon szívesen látjuk, a belépő díjtalan.

Most, amikor már gyakorlatilag indulunk, illik néhány gondolattal összefoglalni a Tábitha-házban töltött időt. Tényleg csak pár mondat, hiszen minden nap írtam valamit, amiből remélhetően kitűnt, hogy jól éreztük magunkat.
A hely mesés, a körülmények nagyszerűek voltak. Fantasztikusan aranyos személyzet és önkéntes
csapat vett körül bennünket, akik azon voltak, hogy széppé és maradandóvá tegyék az itt töltött 30 napot. Sikerült nekik!! Olyan barátokat ismerhettünk meg, akiknek a létezése a tündérmesékben is
megállná a helyét. Nagyon jó volt itt.
Azonban nemcsak a Tábitha-háztól köszönünk el, hanem a Szemem Fénye Alapítványtól is. Hálásan köszönjük, amit értünk tettek. Nem pusztán azt a 92 napot, amelyet Pécsen ill. itt Törökbálinton tölthettünk, hanem az egyéb irányú segítséget is. Ha nincs az alapítvány, akkor nem ismerhetjük meg új barátainkat, akik nélkül most nagyon nehezen tudnánk elképzelni az életünket.
Örültünk, hogy itt lehettünk, hogy lehetőséget kaptunk a pihenésre, hogy kiszakadhattunk a kórház falai közül.

Nos, végig futok a három napon. Igyekszem nem hosszúra nyújtani a leírást, és ismét inkább képekben "beszélek".
A vasárnapról sokat nem is tudnék írni, bár az sem volt unalmas.
A délelőtt nekem főzéssel, Dorcsinak játékkal telt.
Ebéd után megérkezett hozzánk Zsófi.

Eleinte rajzolgattak Manóval, aztán előkerült a jó öreg Metró.
Gyakorlatilag ezzel töltöttük a délutánt, ami nagyon gyorsan elszaladt.

Este rávetemedtem, hogy meccset nézzek, de nem sok örömem telt benne. (Ez nagyon fontos bejegyzés volt!)

Dórika este az X faktort nézte Szilvivel, közben megvacsizott, fürdött, és készült a lefekvéshez.

A hétfő számomra volt kicsit pörgős. Délelőtt Ceglédre utaztam egy tárgyalásra, ám teljesen hiába mentem, az alperes nem jelent meg. (Személyiségi okokból nem részletezem a dolgot)
Ebből kifolyólag viszonylag gyorsan visszaértem Pestre, s ha már ott voltam, végre megcsináltattam a jogsimat is. (Talán nem is jól fogalmaztam, amikor azt írtam, hogy pörgős, inkább úgy helyesebb, hogy sok idő ment el vele.





A távollétemben Dórika,  többek között ország-várost játszott
a nővérkékkel, és mint mondták sokat bohóckodott.




Aztán a römi is előkerült, és egészen lefekvésig ezzel játszottak, kivéve amikor a "kötelező" programokat kellett végrehajtani.









Nagyon jó hangulata volt a Tündérkémnek, és minden bizonnyal el is fáradt, mert korán ágyba bújt. (Az igaz, hogy ott még fél óráig mesét hallgatott, de még így is korán elaludt.)





Elérkeztünk az utolsó naphoz. Ebben már valóban volt pörgés.
Délelőtt váratlanul megjelent egy úr, akit eddig nem ismertünk, mint ahogyan a kislányát, Szűcs Bogit sem, és aki Dórikának küldött édesapjával ajándékot. Könyvet, csokit, nyakláncot,hajráfot, és egy képeslapot. Ez utóbbin néhány nagyon kedves sort írt Manónak, nagyon megható volt. Köszönjük Bogi!



Nekem ismét Pesten volt dolgom, most éppen biztosítást kellett kötnöm. Éppen végeztem, amikor megcsörrent a telefonom. Jani hívott, aki éppen "hozzánk" tartott, de előtte rám csörgött.
A lehető legjobbkor tette, mert kb 5 percre voltunk egymástól. Így felvett, és ezzel nem kis időt takarítottunk meg.
Ahogy megérkeztünk, elkezdődött a "cuccolás", most még befelé. ( holnap meg majd vissza.)
Jani hozott nekünk többek között egy TV-t és egy videomagnót. Bíró Bélus küldött két grill csirkét, sajtokat, sonkát. ...és tovább növekedett az adományozók száma, tehát következzenek a nevek.
Beke Laci, Gerendai Gyuri, Hartmann Sanyi, Köves Szilárd valamint Juhász Andi és Kölyök.
Andit és Kálmit szeretném külön is kiemelni, és Ők pontosan tudják, hogy miért!
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítségét. Sajnáljuk, hogy személyesen nem találkozhattunk, legalább is egyelőre. Olyan sok mindent szeretnék azoknak az embereknek mondani, akik segítettek, de egyszerűen nem lehet rá szavakat találni. Küldöm nekik szeretetünket, és Dórika mosolygását. Remélem, hogy az általuk nyújtott segítségnek is köszönhetően ez a mosolygás hosszan megmaradhat.
Szeretném még megjegyezni, hogy természetesen Jani is Letette a névjegyét.
Aztán Jani által az este történt még valami, amitől Dórika szinte kiugrott a fürdővízből. Jani színész barátja, Kolos Pisti meghívott bennünket az Aida c. darabra a jövő hét csütörtökre, ahol Pisti mellett többek közt Oláh Ibolyát, Xantus Barbarát is megismerheti a Manó személyesen, hiszen az előadás után, Pisti egy találkozót is szervez a szereplőkkel. Eszméleten volt az öröme.

Én ma, ill. már jócskán tegnap, de mára nyúlóan csomagoltam össze. Azt még nem tudom, miként tudok bepakolni a kocsiba, de egy biztos, hogy nehezen.
Ezek után következzenek a képek, néhány rövid kommettel.



Ma már Erika is visszatért "szabadságáról", Dorcsi már nagyon várta. Tudomásom szerint kellemesen töltötték a délelőttöt.






A csirkézés előtti pillanat. (Dorcsi már nagyon éhes volt.)




A "tejszínhabos" csirke.
...és ezt Rá értem!!                         >>>>>>>>>






Egy kis csibészkedés.
 



Nóri? aki egyébként estig itt maradt velünk, úgy döntött, befonja Manó haját.









Az eredmény jobbról,..





...majd balról.




A délutáni csapat, akik bejöttek ma elköszönni.


Dórika régebbi kívánsága is teljesült.
A "varázskő" segítségével egy új telefont kapott a régi, haldokló helyett.
Nagyon örült neki.


És egy labirintus parti Nórival.











Azt gondolom, nagyszerűen sikerült ez a nap. Az igaz, hogy valamikor a délután folyamán történt valami, ami egy kicsit beárnyékolta a napot, de erről most nem szeretnék írni és később sem fogok.
(Azt hiszem, valaki ennyiből is tudja, mire gondolok.)
Reggel 9-kor megyünk a Bethesdába, és hosszú idő után először ott kell hagynom Dórikát, ami nem lesz könnyű egyikőnknek sem. Átbeszéltük vele, megértette. Nekem most Pécsen van dolgom, szeretném mielőbb hazavinni.
Következő jelentkezésemig egy kis türelmet kérek, "jönni" fogok.

3 megjegyzés:

  1. Szia Nyuszifül!
    Nagyon aggódtam érted, hogy egyedül maradsz ott a nagy messzi Budapesten:( De tudom mennyire ügyes vagy és megoldod, kitartunk mi is, hogy mielőbb láthassunk. Az Apa nagyon ügyes ám! Olyan szép lett a konyhátok fala, hogy kedvem támadt nekem is a festegetésre. Csak időm lenne rá....! Ha így halad nagyon gyorsan nagyon szép lesz az az új otthon! Majd én is segítek dekorálgatni, de hiába kérdezgetem mit szeretne, nem tudja. Szerintem a Te ötleteidre vár és nem akar nélküled dönteni. Hát én fejet hajtok és megvárlak vele. Majd közösen kitaláljuk milyen színű legyen a függöny, mik legyenek a díszek, és mit hová szeretnél. Jó lesz közösen alkotni:)
    Azt ugye tudod, hogy rettenetesen hiányzol??? Erőt az ad, hogy látom Te sokkal nagyobb önuralommal tűröd ezt az egész távollétes-várakozós dolgot. Veszem a példát rólad! :)
    Apa is nagyon el volt veszve az első napokban itt nélküled, de aztán hamar erőt merített, és már újra a régi, teszi a dolgát ügyesen és kitartóan, biztosan meg is lesz ennek a szorgalomnak a gyümölcse!
    A Bius mondta, hogy írjak listát a programokról, amiket majd közösen csinálunk, amikor már itt lesztek mindketten... hááát... nincs annyi papírom sajna, amennyi eszembe jutott hirtelen. De majd ahogy esik, úgy puffan! Lesz, ami lesz! De ő lesz a programszervező-felelős menedzser, én meg a sütő-hízlaló szektort felügyelem majd. :) Csak már itt lennél hallod-e!!!
    Tarts ki, addig én is kitartok. Apát majd nem hagyjuk elveszni, ha valamiért leeresztene véletlenül, és segítünk neki mindenben.
    Legyél légy...mármint jó (de csak módjával!).
    nagyölelééééééééééééééééééééééééés:
    egy Vacsuti innen a szomszédodból:)

    VálaszTörlés
  2. Pisti e-mail címe nem működik. szerettem volna levelet küldeni :(

    VálaszTörlés
  3. Kedves berka! Nem tudom mi lehet a baj az e-mail címmel, most ide is leírom.
    sziladi-pisti@freemail.hu
    Várom leveled. Sajnos netem csak elméletileg van, egész héten vártam a szerelőket, de nem jöttek.
    Remélem, hamarosan helyre áll a rend, és a blogomat is tudom folytatni. Most a korházban szeretném bepótolni az eddigi lemaradást, bízom benne, hogy sikerül. (Ezt egyébként mindenkinek üzenem) Üdvözlettel: Pisti

    VálaszTörlés