Falak között

Enyhülést kívánunk!

Bejegyzésem most sem a tervezett időben történt, de ennek elsősorban az eseménytelenség az oka.
Igaz, hogy néhány mondatot minden napról képes lettem volna írni, de azokat túl rövidnek tartottam.
(Nos, kifogásnak azt hiszem ez elég jónak tűnik!)
Az elmúlt időszakban tevékenységünket javarészt az időjárás határozta meg.
Eleinte a sorozatos és mindössze néhány pillanatig szünetelő eső kényszerített a falak közé minket,
majd a továbbiakban a tikkasztó meleg tette ugyanezt.
Persze a meleg ellen a lakás sem védett túlzottan, de legalább nem pirultunk ropogósra a napon.
A fentiek miatt -egy pesti utat, és néhány pécsi "kényszer sétát"  leszámítva- valamennyi programunkat halasztottuk, és bizakodunk abban, hogy hamarosan pótolni tudjuk. Mint ahogy abban is reménykedünk, hogy lesz némi enyhülés, mert őszintén szólva Manócskát nagyon kikészíti ez az időjárás. Hiába a folyamatos szellőztetés, a nyitott ablak,(természetesen a nap felől árnyékolva) így sem megy 29 fok alá a hőmérséklet még éjszakára sem. Ezért aztán az alvással igencsak meggyűlik a baja.

Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, mind a ketten megtaláltuk az elfoglaltságunkat.
Gyakran felidéztük az egy évvel ezelőtti eseményeket is. Ekkor voltunk először a Dóri-házban, ekkor jártunk Baján Bea és Zsolti meghívására, ahol aztán örökre szóló emlékekkel gazdagodtunk, (pl. Dorcsi először hajókázott életében, de sorolhatnám még az élményeit). Egy éve ismertük meg többi barátunkat is.
Csodálatos napok voltak azok, és Dórika 15 hónap után akkor "léphetett" ki a kórház falai közül. Az is eszünkbe jutott, hogy akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy majd Pécsre költözünk, mint ahogy arról sem, hogy egyáltalán hol fogunk lakni, és mikor lesz lehetőségünk önálló életre.
Nagyon jó volt emlékezni, és azt hiszem ez egész életünkben így marad.

De térjünk vissza  jelenhez.
Bár a tanév Dórikának is hivatalosan véget ért, a beszámolóira csak augusztusban kerül majd sor, ezért gyakran előveszi a füzeteit, és szorgalmasan gyakorol.

A tanulás mellett szívesen segít nekem is.
Ez egyelőre kimerül abban, hogy az ebéd készítésben vesz részt, (zöldség pucolás, virsli darabolás, szemes termékek válogatása)

Szerencsére a nagy meleg nem vette el az étvágyát.
A leadott rendeléseit teljesítve hősiesen küzd a súlyának gyarapításáért. Noha ez a gyarapodás nem annyira látványos, hiszen grammokban mérhető, de mindenképpen jó jel, hogy tudja tartani a 11 kg fölötti súlyát, és araszol a bűvös 12 felé. (Ennek elérésekor ugyanis realizálódik a közöttünk köttetett megállapodás!!)






A "műveltség" növelése mellett természetesen rengeteg idő jut a játékra is.
A megunhatatlan és rendszeres METRÓ -t esetenként felváltja a Gazdálkodj okosan, a Piacozás és a kártya. Mostanában a römi lett az egyik kedvence.

Amikor pedig Juditnak ideje van, akkor jön, és hozza magával a PS 2 -t, hogy órákig elmélyedjenek a játék bűvöletében.

A legutóbbi bejegyzés óta új "lakó" jelent meg köreinkben.
A tavasz beköszönte óta jelentős csatákat kellett vívni az erkélyt megszálló galambokkal.
Őszintén szólva nem szívesen láttam őket vendégül, mert naponta többször trágyáztak össze mindent, ami a fenekük útjába került, beleértve a kiteregetett ruhákat is. Drasztikus ellencsapást azonban nem alkalmaztam ellenük, amit azzal hálált meg a legkitartóbb "berepülőpilóta-páros", hogy a nem kifejezetten galamb menedékhelyként szolgáló asztal alatt lévő vödröcskébe fészket raktak, és két utóddal kívánták bővíteni a már amúgy is népes családjukat. Amint a mellékelt fénykép mutatja, ez  a próbálkozásuk csak 50 %-os sikerrel járt. A kis jövevény azóta már próbálgatja szárnyait, de repülni még nem tud.  Nekem  pedig nincs szívem erre kényszeríteni, mert nem hiszem, hogy képes lenne elsajátítani a repülés tudományát a második emelet és a földszint közötti távolság megtétele alatt. Pedig nagyon bosszant, hogy a kis pimasz állandóan totyog, és két lépésenként pottyant is. Így nem tehetek mást, minthogy  tűrök, guanót takarítok és kimondhatatlanul várom az önkéntes távozás eljövetelét. De főként azért is, mert jobban szeretem Dorcsit az erkélyen látni, mint a madarakat és azok ürülékét.  (Elnézést kérek a galamb-imádóktól!)
Az már csak jelentéktelen apróság, hogy emiatt ugyancsak feljelentést fontolgatnak ellenem, mert "valaki" véleménye szerint szándékosan szoktattam ide a galambokat és még etetem is őket stb.
Ezt közölték a főbérlőnkkel, (velem nem) akitől tudomást szereztem erről is. Szerencsére azzal még nem gyanúsítanak, hogy "közöm" van valamelyik galambhoz, vagy én tojtam, esetleg segítettem a költésben.
Igazából, ezen már tényleg csak mosolyogni tudok, és nem kívánom ezt a jellemet minősíteni.

Manócska komoly kísérleteket tesz akaraterejének további fejlesztése érdekében is.
Például már képes 5 percig tartani egy gyufásdobozt nyújtott karral. (Elképzelhető, hogy néhányan azt gondolják, hogy ez semmiség. Azoknak azt ajánlom, hogy próbálják ki!!! Meg fognak lepődni, már a harmadik perc tájékán!!)



Örömmel közölhetem azt a tényt is, hogy az elmúlt hónap második felében már három napot tudtam dolgozni. Ez mindenképpen némi segítséget jelent ebben a hónapban. (Ennyi az öröm hír.)
Erre szükség is lesz, mert mindig történik valami, amire nem annyira számítunk. Bár ezt a "nem várt eseményt" már akár permanens folyamatnak is tekinthetnénk, ugyanis tovább folytatódik vesszőfutásunk a kanüllel kapcsolatban. Gondolom, akik régebben olvasnak bennünket, azok hitetlenkedve kapnak a fejükhöz, hogy ez már nem lehet igaz.  Legutóbb azért kellett  új, és egyben az utolsó csomagot felbontanunk, mert a betétek "elmaradtak" valahol. Nos, valamennyit javult az arány, mert a sterilizálás  után "csak" egy darabbal kevesebb érkezett vissza, mint amennyit ott hagytunk. Most éppen az éjszakai betétnek veszett nyoma. Az a baj, hogy a gépet a betéthez tudjuk csatlakoztatni. Kanülünk lassan már lesz egy tucattal, csak betétből nincs több. S mint azt már valamikor korábban is írtam, ezt nem lehet külön megvenni. Mint ahogy térítésmentesen felíratni sem, mert azt a keretet már régen kihasználtuk.
Ennek az apró mütyürnek az ára viszont több, mint 36.000 Ft, plusz utazás. Arra a kérdésemre pedig, hogy ezt ki fogja megfizetni, kb.úgy néztek rám, mint a Zsolnay-szobor környékén sétáló négy fejű tehénre.
A kérdést nem költőinek szántam, de a tekintetekből megértettem, hogy az lett.
Szóval nem sokkal jutottunk előbbre azzal, hogy végre lett kiegészítő tevékenységem, de reménykedem abban, hogy egyszer csak vége szakad ennek a rossz sorozatnak is.

Erősebb idegzetűeknek!!(A "szőrme" csak átmeneti és kényszerből maradt meg, bár Manó megszerette.)

Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik az elmúlt hónapban a segítségünkre voltak.
Kívánunk mindenkinek elviselhetőbb időjárást és minden jót!