2012. július 29., vasárnap

Egy évesek múltunk!

Szívélyes üdvözlet Mindenkinek!

Amire a címben utaltam, ebben a hónapban múlt egy éve, hogy létrejött ez a blog.
Ez idő alatt számtalan problémát osztottam meg olvasóinkkal. Esetenként úgy éreztem, hogy túl sokat is.
Ezzel nem terhet akartam letenni magamról, minden az életünkhöz tartozott. Ugyanakkor azt gondolom,
a felemelő pillanatoktól, örömöktől, összefogástól, emberi nagyságok bemutatásától, és szeretettől sem voltak mentesek a bejegyzések. Nagyszerű embereket ismerhettünk meg, kisebb csodákat is átélhettünk együtt. Ám ami miatt mindezt megemlítem, az a  legnagyobb csoda, Dórika!! Ez a blog miatta jött létre, ez a blog jelenleg is ÉL, tovább folytatódik, és még nagyon sokáig élnie kell!! 
Vágyaim egyike, hogy később Manó folytassa az írást!
Vannak, akik a blog születésétől kezdve velünk tartanak, vannak, akik később csatlakoztak az olvasók táborába. Köszönöm, és köszönjük mindazok türelmét, akik bármilyen formában velünk voltak, akik végigkísérték eddigi, nem mindig vidám, küzdelmekkel teli életünket! Köszönjük a sok-sok együttérzést,
a biztató, és vidám bejegyzéseket, amelyekről elmondhatom, hogy nagyon sokat segítettek a legnehezebb pillanatokban!
Maradjanak, maradjatok velünk továbbra is!!


A legutóbbi bejegyzésben egy kis enyhülésre vágytunk.
Kívánságunk ha nem is azonnal, és nem olyan mértékben ahogy szerettük volna, de némileg teljesült.
Egy árnyalattal hűvösebb lett, így néhányszor el tudtunk menni sétálni Dorikával.
Természetesen én sétáltam, ő meg ücsörgött. Ezt az állapotát azonban egyre jobban unja, ezért próbálkozik a felállással, és lépegetéssel.
Bizony nagyon keményen kell tartani, mert egyedül nem megy neki, de az elszántsága bámulatos.
Legutóbb írtam arról is, hogy, gyakran emlegetjük a tavalyi nyarat, amikor először jártunk Pécsen. Most megint eszembe jut, és amikor látom a képeket, amelyek akkor készültek, akkor nem tudom, aggódjak -e, vagy inkább örüljek. Azt hiszem mindkettő! Egy éve ugyanis Manó még fel tudott állni és néhány lépést egyedül is meg tudott tenni. Most ez már csak a tavalyi nyár emléke, semmiképpen sem ad okot az örömre. Viszont azt is meg kell említeni, hogy a légzését tekintve jobb állapotban van. Az érzéseim tehát vegyesek. A gondolataink azonban továbbra is pozitívak.



Visszatérve a sétáinkhoz, azok java részét a fogászat látogatása tette ki. Már kórházban tartózkodása alatt is indokolt lett volna a kezelés, de akkor a körülmények nem voltak adottak hozzá.
Az első alkalommal csak a "feltérképezésre" került sor, és némi bátorításra is szüksége volt Dorcsinak.






A második harmadik alkalommal már a kezelésekre is sor került.
Először két fogát kellet kihúzni, egyet betömni,
míg másodszor fordult a kocka, egy került ki a "körből", kettő tömést kapott.





Örkényi Tamás doktor úrral már az első alkalommal összebarátkozott.
A doktor "bácsi" részletesen elmagyarázta neki a kezelés minden egyes lépését, így semmi sem érte váratlanul.
Azt ugyan nem mondanám hogy viháncolva várta a beavatkozásokat, de egyetlen könnycsepp nélkül viselt mindent.
Igazából csak az érzéstelenítéssel volt némi gondja, mert azt a tűt még nem találták fel, amelyik nem szúr. (Gondolom, aki járt már fogorvosnál hasonló céllal, az tudja, hogy a "szuri" valóban nem a legkellemesebb élmények közé sorolandó.)
A kezelés végén azonban mindannyiunk meglepetésére mosolyogva hagyta el a rendelőt. (Már amennyire mosolyogni tud bárki is, zsibbadt ajkakkal és "kipárnázott" szájjal.)



A legnagyobb öröm akkor érte, amikor a doktor úr átadta neki a
bátorságát bizonyító oklevelet.
Erre nagyon büszke volt. Én meg Őrá!!

Ezután azért akadtak még kisebb problémák otthon.
Először az, hogy az érzéstelenítő hatása sokáig benne maradt, aminek következtében meggyűlt a baja az ivással. Még szívószállal is "bénázott", -hogy az ő szavaival éljek.
Aztán az okozott némi problémát, hogy mindössze egy nap szünet volt a két kezelés között, s az első húzások után maradt seb még véletlenül sem gyógyulhatott be, amikor a másik oldalon már ott vigyorgott az újabb lukacska. Ez pedig az étkezést tette fölöttébb izgalmassá és érdekessé.
(Megnyugtatásul írom, hogy nem maradt éhen!)





A mellékelt kép alapján senki sem mondaná meg, hogy nem sokkal korábban még a fogorvosi
székben ült.
Az orrán látható foltocska a doktor úr által is javasolt fagyi maradványa, ami tisztázatlan körülmények között került oda.





Természetesen nemcsak fogászatból álltak a napjaink. Mint már említettem, el tudtunk menni néhány helyre, de ezt még a nyár hátralévő részében szeretnénk szaporítani.




A hőség nem mindig adott lehetőséget arra, hogy
elhagyjuk a lakást.
A nagy melegben nem igazán volt szükség a komolyabb öltözékre sem.
Gyakran kellett a haját benedvesíteni, mert az is csak fűtötte.
Ezt az állapotot azonban kifejezetten élvezte. Legalábbis addig, amíg meg nem száradt a bozontja.

Az elmúlt hétvégén Pécsudvardon jártunk.
Edit kislánya Dorottya szülinapi partijára voltunk
hivatalosak.


A "buli" előtt Dorcsit is érte meglepetés. Ildikó, (a kép jobb oldalán) Spanyolországból hozott neki nagyon tüneményes ajándékot.










Aztán felfokozódtak az izgalmak, mert az étkezés mindig központi szerepet játszik egy partin.
Az előre elkészített pizza tésztára mindenki saját összeállítású feltétet rakhatott.
Ezt a műveletet Manó már nagyon régen várta.
Nem is sajnálta rá az anyagot!









Íme a mű. Ezek után már csak a sütésre kellett
várni.
A kemence be volt fűtve, s a házigazda közreműködésével hamarosan kész pizza-hegyek tárultak a vendégek elé.







A pizza elkészüléséig is kellett valamit nasizni.

Miután szeretem a kihívásokat, (aki még emlékszik rá, az tudja, hogy tavaly a bajai kirándulásunk alkalmával somlóit ettem tejfölös uborkasalátával)
most a mustáros négercsók ízharmóniáit vizsgáltam meg. Mit mondjak? Volt már nagyobb gasztronómiai élményem.


Az étkezés után a gyerekek csapatokba verődtek, melyhez később a felnőttek is csatlakoztak, és egy nagyon aranyos ügyességi vetélkedő vette kezdetét.
Sajnos mi ezt csak nézhettük, mert az adottságaink nem feleltek meg a versenyzéshez. Dórit ez tovább ösztönözte arra, hogy még nagyobb figyelmet tegyen megerősödésére, és "lépést" tudjon tartani pajtásaival.

Tuti, hogy voltak gyerekek is




Jól éreztük magunkat. Nagyon kellemes délutánt
töltöttünk Editéknél. Mindennel megelégedve tértünk haza.
Ezúton is köszönjük a meghívást!








Ugyancsak köszönetet mondunk annak a nagyon kedves (neve elhallgatását kérő) szülőnek, aki segítséget nyújtott ahhoz, hogy meg tudjuk venni Dorcsinak az új kanült. Ez a gondunk így megoldódott.
Remélem, a további klinikai műveletek során, több kárt már nem szenvedünk.
Szeretném még megemlíteni, hogy egy támadási felülettel kevesebb maradt rajtam is, mert a múltkor még csak szárnyait próbálgató galamb elköltözött, és szerencsére egyelőre nem tért vissza. (Bízom benne, hogy nem toborzó körúton van.)
Nekem ebben a hónapban is sikerült megoldanom, hogy el tudjak menni dolgozni, tehát némileg alakulnak a dolgok.
Az augusztus minden tekintetben "húzós" lesz, de optimistán állunk ehhez is.

Hamarosan újabb "évfordulóval" jelentkezem.















2012. július 8., vasárnap

Falak között

Enyhülést kívánunk!

Bejegyzésem most sem a tervezett időben történt, de ennek elsősorban az eseménytelenség az oka.
Igaz, hogy néhány mondatot minden napról képes lettem volna írni, de azokat túl rövidnek tartottam.
(Nos, kifogásnak azt hiszem ez elég jónak tűnik!)
Az elmúlt időszakban tevékenységünket javarészt az időjárás határozta meg.
Eleinte a sorozatos és mindössze néhány pillanatig szünetelő eső kényszerített a falak közé minket,
majd a továbbiakban a tikkasztó meleg tette ugyanezt.
Persze a meleg ellen a lakás sem védett túlzottan, de legalább nem pirultunk ropogósra a napon.
A fentiek miatt -egy pesti utat, és néhány pécsi "kényszer sétát"  leszámítva- valamennyi programunkat halasztottuk, és bizakodunk abban, hogy hamarosan pótolni tudjuk. Mint ahogy abban is reménykedünk, hogy lesz némi enyhülés, mert őszintén szólva Manócskát nagyon kikészíti ez az időjárás. Hiába a folyamatos szellőztetés, a nyitott ablak,(természetesen a nap felől árnyékolva) így sem megy 29 fok alá a hőmérséklet még éjszakára sem. Ezért aztán az alvással igencsak meggyűlik a baja.

Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, mind a ketten megtaláltuk az elfoglaltságunkat.
Gyakran felidéztük az egy évvel ezelőtti eseményeket is. Ekkor voltunk először a Dóri-házban, ekkor jártunk Baján Bea és Zsolti meghívására, ahol aztán örökre szóló emlékekkel gazdagodtunk, (pl. Dorcsi először hajókázott életében, de sorolhatnám még az élményeit). Egy éve ismertük meg többi barátunkat is.
Csodálatos napok voltak azok, és Dórika 15 hónap után akkor "léphetett" ki a kórház falai közül. Az is eszünkbe jutott, hogy akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy majd Pécsre költözünk, mint ahogy arról sem, hogy egyáltalán hol fogunk lakni, és mikor lesz lehetőségünk önálló életre.
Nagyon jó volt emlékezni, és azt hiszem ez egész életünkben így marad.

De térjünk vissza  jelenhez.
Bár a tanév Dórikának is hivatalosan véget ért, a beszámolóira csak augusztusban kerül majd sor, ezért gyakran előveszi a füzeteit, és szorgalmasan gyakorol.





A tanulás mellett szívesen segít nekem is.
Ez egyelőre kimerül abban, hogy az ebéd készítésben vesz részt, (zöldség pucolás, virsli darabolás, szemes termékek válogatása)









Szerencsére a nagy meleg nem vette el az étvágyát.
A leadott rendeléseit teljesítve hősiesen küzd a súlyának gyarapításáért. Noha ez a gyarapodás nem annyira látványos, hiszen grammokban mérhető, de mindenképpen jó jel, hogy tudja tartani a 11 kg fölötti súlyát, és araszol a bűvös 12 felé. (Ennek elérésekor ugyanis realizálódik a közöttünk köttetett megállapodás!!)






A "műveltség" növelése mellett természetesen rengeteg idő jut a játékra is.
A megunhatatlan és rendszeres METRÓ -t esetenként felváltja a Gazdálkodj okosan, a Piacozás és a kártya. Mostanában a römi lett az egyik kedvence.









Amikor pedig Juditnak ideje van, akkor jön, és hozza magával a PS 2 -t, hogy órákig elmélyedjenek a játék bűvöletében.





A legutóbbi bejegyzés óta új "lakó" jelent meg köreinkben.
A tavasz beköszönte óta jelentős csatákat kellett vívni az erkélyt megszálló galambokkal.
Őszintén szólva nem szívesen láttam őket vendégül, mert naponta többször trágyáztak össze mindent, ami a fenekük útjába került, beleértve a kiteregetett ruhákat is. Drasztikus ellencsapást azonban nem alkalmaztam ellenük, amit azzal hálált meg a legkitartóbb "berepülőpilóta-páros", hogy a nem kifejezetten galamb menedékhelyként szolgáló asztal alatt lévő vödröcskébe fészket raktak, és két utóddal kívánták bővíteni a már amúgy is népes családjukat. Amint a mellékelt fénykép mutatja, ez  a próbálkozásuk csak 50 %-os sikerrel járt. A kis jövevény azóta már próbálgatja szárnyait, de repülni még nem tud.  Nekem  pedig nincs szívem erre kényszeríteni, mert nem hiszem, hogy képes lenne elsajátítani a repülés tudományát a második emelet és a földszint közötti távolság megtétele alatt. Pedig nagyon bosszant, hogy a kis pimasz állandóan totyog, és két lépésenként pottyant is. Így nem tehetek mást, minthogy  tűrök, guanót takarítok és kimondhatatlanul várom az önkéntes távozás eljövetelét. De főként azért is, mert jobban szeretem Dorcsit az erkélyen látni, mint a madarakat és azok ürülékét.  (Elnézést kérek a galamb-imádóktól!)
Az már csak jelentéktelen apróság, hogy emiatt ugyancsak feljelentést fontolgatnak ellenem, mert "valaki" véleménye szerint szándékosan szoktattam ide a galambokat és még etetem is őket stb.
Ezt közölték a főbérlőnkkel, (velem nem) akitől tudomást szereztem erről is. Szerencsére azzal még nem gyanúsítanak, hogy "közöm" van valamelyik galambhoz, vagy én tojtam, esetleg segítettem a költésben.
Igazából, ezen már tényleg csak mosolyogni tudok, és nem kívánom ezt a jellemet minősíteni.




Manócska komoly kísérleteket tesz akaraterejének további fejlesztése érdekében is.
Például már képes 5 percig tartani egy gyufásdobozt nyújtott karral. (Elképzelhető, hogy néhányan azt gondolják, hogy ez semmiség. Azoknak azt ajánlom, hogy próbálják ki!!! Meg fognak lepődni, már a harmadik perc tájékán!!)



Örömmel közölhetem azt a tényt is, hogy az elmúlt hónap második felében már három napot tudtam dolgozni. Ez mindenképpen némi segítséget jelent ebben a hónapban. (Ennyi az öröm hír.)
Erre szükség is lesz, mert mindig történik valami, amire nem annyira számítunk. Bár ezt a "nem várt eseményt" már akár permanens folyamatnak is tekinthetnénk, ugyanis tovább folytatódik vesszőfutásunk a kanüllel kapcsolatban. Gondolom, akik régebben olvasnak bennünket, azok hitetlenkedve kapnak a fejükhöz, hogy ez már nem lehet igaz.  Legutóbb azért kellett  új, és egyben az utolsó csomagot felbontanunk, mert a betétek "elmaradtak" valahol. Nos, valamennyit javult az arány, mert a sterilizálás  után "csak" egy darabbal kevesebb érkezett vissza, mint amennyit ott hagytunk. Most éppen az éjszakai betétnek veszett nyoma. Az a baj, hogy a gépet a betéthez tudjuk csatlakoztatni. Kanülünk lassan már lesz egy tucattal, csak betétből nincs több. S mint azt már valamikor korábban is írtam, ezt nem lehet külön megvenni. Mint ahogy térítésmentesen felíratni sem, mert azt a keretet már régen kihasználtuk.
Ennek az apró mütyürnek az ára viszont több, mint 36.000 Ft, plusz utazás. Arra a kérdésemre pedig, hogy ezt ki fogja megfizetni, kb.úgy néztek rám, mint a Zsolnay-szobor környékén sétáló négy fejű tehénre.
A kérdést nem költőinek szántam, de a tekintetekből megértettem, hogy az lett.
Szóval nem sokkal jutottunk előbbre azzal, hogy végre lett kiegészítő tevékenységem, de reménykedem abban, hogy egyszer csak vége szakad ennek a rossz sorozatnak is.
Erősebb idegzetűeknek!!(A "szőrme" csak átmeneti és kényszerből maradt meg, bár Manó megszerette.)
Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik az elmúlt hónapban a segítségünkre voltak.
Kívánunk mindenkinek elviselhetőbb időjárást és minden jót!